Az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan kúsztak felfelé az üzemanyagárak hazánkban, azonban a MOL mai bejelentésének értelmében most péntektől, vagyis november 4-től kicsit olcsóbban tankolhatunk, ugyanis a benzin kiskereskedelmi literára 2, míg a gázolajé 3 forinttal fog csökkenni.
A Petőfi rádió csütörtök reggeli műsorában kiderül, az 1.500 beérkezett dalszöveg közül mely 1956-os Avanti ragazzi indulóra írt dalszöveg nyerte el az ország tetszését. Érdemes hegyezni a füleinket, mert az első helyezett dalszöveget reggel 9.30 után ismerheti meg az ország.
A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G30 kódnéven futó vadonatúj 5-ös sorozatot, a luxusszedán máris rendelhető a magyarországi márkakereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. A BMW magyarországi honlapján, a konfigurátorban kutatva teljesen véletlenül bukkantunk rá az új 5-ösre.
A Renault nagy reményekkel, és egy vadonatúj modellel folytatja a küzdelmet a középkategóriában, ami az elmúlt évtizedben alaposan kinőtte magát: mivel gyakorlatilag az összes nem-prémium gyártó ’eldobta’ portfóliójából korábbi közép-felsőkategóriás modelljeit, napjaink középkategóriásainak gyakorlatilag egyszerre két feladatnak kell megfelelniük, egyrészt helyt kell állniuk a D-szegmensben, ahová…
Az amerikai elnök egy kampánygyűlésen az FBI igazgatóját bírálta, mert nyilvánosságra hozta a Hillary Clinton demokrata elnökjelölt elektronikus levelei miatti nyomozás újraindítását.
A Nikolics Nemanjával a kezdőben felálló Legia Warszawa 3–3-as döntetlent játszott a Real Madriddal a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
A Telekom új opciókat vezet be november 2-től a feltöltő kártyával rendelkező ügyfelei részére, a választható opciók az eddiginél kedvezőbb, illetve korlátlan perc- és SMS-díjat tartalmaznak, továbbá három új adatopciót is kínál a mobil díjcsomagokhoz a távközlési társaság.
Pitiáner belháborúba torkollott az év egyik legjobb magyar filmjének bemutatója cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy néhány nap leforgása alatt legalább húsz filmes; vágó, operatőr, zeneszerző, vezető író, asszisztens veszítette el munkáját egy kicsinyes szakmai belharc után, a Kút című film bemutatóját követően, mert valójában ennél kevesebb embert érintett a történet. A film rendezője öt…
Szerdán Berlinben a bűnügyi hivatal (LKA) őrizetbe vett egy 27 éves szíriai férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy külföldi terrorszervezet tagjaként készült valamire. A rendőrség csak annyit árult el, hogy a gyanúsított 2015 óta tartózkodott Németországban. (Spiegel)
Utolsó mérföldkövéhez érkezett tegnap az AXA Bank akvizíciója. A kilenc hónap alatt lebonyolított tranzakció sikeres zárásával a hitelintézet több tízezer ügyfele az OTP Bank ügyfelévé, munkavállalói pedig az OTP Bank munkatársaivá váltak.