A következő öt évben megtriplázódhat a használt okostelefonok piaca, köszönhetően a csereprogramoknak - derül ki az IDC legfrissebb becsléseiből. Tavaly valamivel több mint 80 millió használt...
Nemzetközi központot hoznak létre a NATO és az Európai Unió országainak részvételével az Oroszországgal és az Iszlám Állammal azonosított (IÁ) dezinformáció és radikalizálódás ellen - jelentették be hétfőn Helsinkiben.
Hónapok óta erősödik a oroszpárti hatalmak pozíciója a Balkánon, nemrég pedig újabb országokat sikerült maga mellé állítania Vlagyimir Putyinnak. A Kreml folyamatosan szítja az ellentéteket a régióban, miközben a tengerentúlon érik egy szövetség Donald Trumppal. Felrobbanhat-e a kelet-európai puskaporos hordó? Hogyan érinti mindez Magyarországot? Káncz Csaba külpolitikai szakértőt kérdeztük.
Viszonylag nagy biztonsággal lehet állítani, hogy a JP Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon nem lesz Trump pénzügyminisztere - írja a CNBC. Hasonló témákról is szó lesz a következő befektetői...
Van néhány gyártó, aki kivár türelmesen, és csak akkor száll be az elektromos autók piacára, amikor készen áll a gyártástechnika és kellően nyomottak a jelenleg még drága komponensek árai. A Mazda sem sieti a villamosítást, hiszen a japánok a hírek szerint „csak” 2021-ben kívánják konnektorról is tölthető elektromos modelljüket.
Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepített Oroszország a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi exklávéjába - jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.
Az autóipar hatalmas átalakuláson megy át: a technológia az utóbbi években villámgyors fejlődésbe kezdett. Bennem azonban hétről-hétre felmerül a kérdés, hogy vajon a vásárlói igények is ugyanezzel a gyorsasággal változnak, vagy a felhasználók csak rohannak a fejlesztések után, miközben a klasszikus értékeket még mindig többre becsülik. Legutóbb a Mitsubishi Outlander frissített verziójának…
Mizsér Attila, a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat sportigazgatója szerint a magyar főváros a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) tagjainál is "megérkezett a versenybe" a szervezet múlt heti, dohai közgyűlésén megtartott prezentációval.
A Fidesz alelnökét nem zavarta meg a valóság azzal, hogy ma pont a kormánypárti többség szavazta le az övékével szóró-szóra megegyező jobbikos alaptörvény-módosítást.
Jövő évtől egyszerűsödik az szja-bevallás: az adóbevallási tervezet, az eSZJA legfőbb előnye, hogy az adóhatóság készíti el. Az eSZJA-megállapítás március 15-ig kérhető - akár sms-ben is - az adózó pedig ezt május 20-ig kiegészítheti vagy javíthatja – áll a Mazars legfrissebb összefoglalójában. A szakértők rámutatnak: az egyéni vállalkozók, az őstermelők, valamint áfafizetésre kötelezett személyek…
Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap.
Az FHB november 21-én tartott rendkívüli közgyűlésén döntés született az igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagok visszahívásáról, valamint új tagokat választottak. A közgyűlés visszahívta...
Kitiltották szülőhazájából, Németországból 1905-ben Donald Trump megválasztott amerikai elnök apai nagyapját egy levéltári forrás szerint, amelyről hétfőn számolt be a Bild című német lap.
Végre vége a politikai korrektségnek, így elmesélhetem, hogy a magyar embernek miért lett élhetetlen Budapest közepe. A Máskultúrájúak hatalmas üstökben büdös olajat bugyogtatnak, miközben eleve olyan erős a bőrszag, hogy kihányod a beledet. Élőben a no go zónából!
Folytatódott hétfőn az emelkedés az amerikai tőzsdéken, új történelmi csúcsot ütött az S&P 500 index, az augusztusi rekordot megdöntve. A többi vezető index is új csúcsra emelkedett, bár a Dow...
November elsejétől Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. eddigi pénzügyi igazgatója tölti be a Társaság igazgatótanácsának elnöki és vezérigazgatói pozícióját.
A 63-as úton szaladtak autó elé az elszabadult lovak hétfő este. Az ütközés következtében az árokba csapodó autóban egy ember könnyebben megsérült, míg egy ló elpusztult, egy másik megsérült. (MTI)
Megsérült egy ember, aki autójával elszabadult lovaknak ütközött, majd árokba csapódott a 63-as főút 89-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár térségében - közölte hétfő este a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Tovább bővült azok köre, akik támogatást vehetnek igénybe első vállalkozásuk beindításához. A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása projekt keretében akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban is részesülhetnek a pályázók.
A kanadai popsztár Justin Bieber a napokban ellátogatott az FC Barcelona edzőközpontjába, ahol a szelfizés mellett stoplist húzott és megmutatta milyen a bal lába.
⦁ A forint a héten az euróval szemben a 310 HUF/EUR szint körül alakult, az amerikai dollárral szemben jelentős veszteségeket szerzett. ⦁ A 10 éves magyar kötvények értéke tovább emelkedett. ⦁ A GDP a III. negyedévben emelkedett, 0,2%-kal né/né-vel és 1,4%-kal é/é-vel.
Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2015 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
Két tubus fogrémet használ évente és tíz hiányzó foga van egy átlag magyarnak, képzésben viszont Európa élvonalába tartozunk. A legújabb fogászati trendeket a Debreceni Egyetemen külön karon oktatják.