A múlt héten a Citi, most a Morgan Stanley változtatta meg vételről semlegesre az ajánlását az OTP részvényeire. A legfrissebb ajánlások alapján 6 elemző vételre, 10 tartásra, 3 pedig eladásra...
A Fidesz bátorsága Pharaon-ügyben az amerikaiak passzív magatartásából következett, de az már nekik is sok volt, hogy a magyar kormány üzletelni kezdett a rovott múltú milliárdossal – mondta lapunknak egy nemzetbiztonsági forrás, azt is hozzátéve, hogy az orosz és az izraeli titkosszolgálatokat jobban zavarta a férfi magyarországi működése, mint a „jenkiket”.
Nem hogy nem estek az amerikai tőzsdék Trump megválasztását követően, de a vezető indexek új történelmi csúcsokat döntögettek. Az S&P 500 index közel 3 százalékot emelkedett november 8-a óta és egyes...
Egy orosz katonai lap szerint Oroszország hadihajó elhárító rakétákat telepített a Kuril-szigetcsoport négy legdélebbi tagjára, amelyre Japán is igényt tart
Már most nagy csapás a beomló font az ír exportipar számára, de ez még csak a kezdet. Jogi rémálommá válhat a Brexit Észak-Írország számára. Nem véletlenül zajlanak már hetek óta a politikai tárgyalások és parlamenti meghallgatások, amely a Brexit katasztrófális hatásait próbálják felmérni a kis szigetországra. Közben megjelentek az ír újraegyesítés követelői is.
Kedvező hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai tőzsdéken, ami főként a nyersanyagárak emelkedésével és az amerikai elnökválasztásokkal kapcsolatos izgalmak lecsengésével magyarázható. A...
Stagnálással kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy kedden az MNB kamatdöntése hozott mozgást a piacra. Ma a tengerentúlról jönnek fontos adatok, de a magyar jegybank is...
Elkezdődött szerda hajnalban a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) sztrájkja. A munkabeszüntetés budapesti járatokat is érint.
Elveszíthetik földjeiket a rendezetlen tulajdoni lapú gazdák Romániában. 26 évvel a rendszerváltás után sincs egységes kataszteri nyilvántartás, egy hektár „telekelése” 800 lej körüli összegbe kerül, ami tetemes összeg, különösen, hogy nincs hozzá támogatás.
6 db réteslap (nagyméretű) 50 dkg édesburgonya 2 ek hagymacsíra 1 ek korianderlevél (aprított) 1 db chili 2 csipet fahéj 2 gerezd fokhagyma 5 dkg reszelt sajt 7 dkg vaj (olvasztott) 1 db tojás 1 ek római kömény só bors
Megállt az olajár hosszabb ideje tartó emelkedése, a befektetők ismét elkezdtek aggódni a hónap végi OPEC-találkozó sikerét illetően. Egyelőre korántsem jelenthető ki, hogy Irak és Irán támogatni...
Igaz, hogy Buffett Hillary Clintont támogatta az elnökválasztási kampányban, de ettől még jól jött ki abból, hogy végül Donald Trump nyerte a választásokat. Buffett cége, a Berkshire Hathaway főként...
A klubtulajdonos, Bill Foley amerikai üzletember hivatalosan is bemutatta az NHL új (31.), Las Vegas-i csapatát, amely a 2017–2018-as szezonban csatlakozik be.
Közzétette a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a jövő tanévi ösztöndíjas szakképzések listáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, aminek újdonsága, hogy idén először már nemcsak fiúk, hanem lányok is jelentkezhetnek a klasszikus fém- és gépipari szakmákra. Az a tanuló, aki munkaerőhiánnyal küzdő szakmát választ, havi 10 és 30 ezer forint közötti extra ösztöndíjat kaphat. (Bama.hu)
A középkorú, korábban logisztikai vezetői, illetve felsővezetői pozíciókat is betöltő Károly egy éve állás nélkül van. Történetét itt olvashatják. Kiss Péter, coach, a Restart alapítója egy coaching ülés keretében találkozott vele. A találkozás eredménye egy kemény visszajelzés és sok feladat Károlynak. Akinek először önmagával kell tisztába jönnie és változtatnia.