Nagykőrösre japán befektetés érkezett, ami arra ösztönözte a kormánypárti frakciót, hogy – a település önkormányzata költségvetésének terhére – ne csak szavakban fejezzék ki hálájukat a polgármesternek és alpolgármesterének. Czira Szabolcs nem először érdemelt ki pénzjutalmat.
A volt pénzügyminiszter szerint 40 éve nem volt ilyen neokommunista gazdaságpolitika, a béremelés és a járulékcsökkentés pedig tönkre fogja tenni a magyar gazdaságot.
A Katolikus Karitász november 26-án Székesfehérváron indítja el adventi segélyakcióját „Tárjátok ki szíveteket” címmel, amely során adománygyűjtő programokat hirdet, és rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor
Négypontos csomagot dolgozott ki a MSZP a biztos megélhetésért. Tóth Bertalan, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján - amelynek hanganyagát a párt az MTI-hez is eljuttatta - elmondta: javaslataik között szerepel a minimálbér nettó összegének százezer forintra emelése úgy, hogy közben a kis- és közepes vállalkozások (kkv) adó- és járulékterhe csökkenjen
Egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnő, de annál hasznosabb felhőszolgáltatást kínálnak a diákoknak Angliában, és egyre több országban a világon, amely megkönnyíti a tanulás folyamatát. A Firefly...
Divatos crossover formák, kompakt, de családbarát méretek, dinamikus, mégis takarékos hajtáslánc. A Kia Niro a semmiből jött, de papíron sikerre ítéltetett, hiszen mindent tud, amit egy manapság népszerű típusnak tudnia kell, ráadásul hibrid hajtása ki is emeli a tömegből. De a valóságban is ennyire ígéretes?
Hetek óta a november végi OPEC-találkozóval kapcsolatos hírekre rángatják az olajárat, a várakozások meglehetősen felfokozottak, az olaj egy hét alatt több mint 10 százalékot emelkedett. A piac...
A MINI már viszonylag régóta kínálja modelljeit John Cooper Works (JCW) változatban, melyek minden esetben a paletta csúcsát képviselik – mondhatni olyanok, mint a BMW esetében az M kivitelek. A németek kezében lévő angol márka pedig ismét példát vett a bajorokról, ugyanis a BMW által kínált M Performance kiegészítőkhöz hasonló csomagot dolgozott ki saját modelljeihez, melyek kívül és belül…
Kimondottan jónak nevezte a foglalkoztatási adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Kaposváron pénteken.
A magas szállópor-koncentráció miatt Nyíregyházán továbbra is egészségtelen, de már nem veszélyes a levegő minősége, több településen, köztük a fővárosban viszont romlott a légszennyezettség.
Ma veszi kezdetét a 16 Akciónap, a világ sok pontján egyidejűleg rendezett kampánysorozat zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben - közölte a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület az MTI-vel.
A Magyarország és Ukrajna közötti perspektivikus politikai kapcsolatok jelentős hátszelet biztosítanak a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez - jelentette ki Orbán Viktor pénteken Debrecenben, a Magyar Nemzeti Kereskedőház által szervezett magyar-ukrán gazdasági fórumon, amelyen felszólalt az ukrán miniszterelnök is.
Noha Európában a Ford nem igyekszik olyannyira az elektromos modellekkel, az Egyesült Államokban már jelen van a kék oválos gyártó ezen a piacon. A Focus ráadásul már frissüléshez is érkezett – az elektromos alsó-középkategóriás modell nagyobb akkumulátorkapacitással és gyorsabb töltéssel vág neki az autópiacnak 2017-ben.
Tarsoly Csaba elég erős üzenetet kapott, hiszen börtönben ül, azért az vicces, hogy egy kormány azért nem veszi figyelembe a volt Quaestor-vezér szavait, mert egy köztörvényes bűnöző – ezt Ligeti Miklós mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A PSA csoport egyik olcsó szedánja nemrég újult meg, így várható volt, hogy az ikertestvér is hamarosan frissül. Nem is kellett csalódnunk, hiszen a Peugeot 301 ráncfelvarrott verziója be is mutatkozott a nagyközönségnek, és nem meglepő módon szinte ugyanazokkal a változtatásokkal kívánja vonzóbbá tenni magát, mint a Citroën C-Elysée.
A BMW M részlegétől már megszokhattuk, hogy szinte minden modellhez készülnek néhány rendkívül sportos kiegészítővel, melyeket M Performance névre kereszteltek. A legfrissebb 5-ös sorozat még ki sem került a szalonokba, de a sportrészleg máris kezelésbe vette, és azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egy minden eddiginél agresszívabb csomagot kreált meg hozzá.
A MINI már viszonylag régóta kínálja modelljeit John Cooper Works (JCW) változatban, melyek minden esetben a paletta csúcsát képviselik – mondhatni olyanok, mint a BMW esetében az M kivitelek. A németek kezében lévő angol márka pedig ismét példát vett a bajorokról, ugyanis a BMW által kínált M Performance kiegészítőkhöz hasonló csomagot dolgozott ki saját modelljeihez, melyek kívül és belül…
Divatos crossover formák, kompakt, de családbarát méretek, dinamikus, mégis takarékos hajtáslánc. A Kia Niro a semmiből jött, de papíron sikerre ítéltetett, hiszen mindent tud, amit egy manapság népszerű típusnak tudnia kell, ráadásul hibrid hajtása ki is emeli a tömegből. De a valóságban is ennyire ígéretes?
A miniszterelnök ismét a nyugdíjasoknak járó juttatásokról beszélt és belengetett egy egyszeri juttatást is. Megnéztük, hogy ha minden összejön, akkor egy "átlagnyugdíjas" jövő novemberben mekkora...
Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, és szíriai-iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai - négy francia és egy marokkói állampolgár -, amely december 1-jén tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész.
Több jel is arra utal, hogy "egy jól körülhatárolható pályázatíró maffia próbálhatott rákapcsolódni" a 13,9 milliárd forintos keretösszegű, a mikrovállalkozásoknak szóló vidékfejlesztési pályázatra,...
Tovább nőtt a megújuló és hulladékalapú villamosenergia-termelés Magyarországon 2015-ben az előző évhez viszonyítva - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) beszámolójából a kötelező átvételi rendszer (KÁT) 2015. évi működéséről.
Az indiai készpénz 87 százalékának azonnali betiltása olyan zavart okozott, amin hetek után sem tud úrrá lenni az ország. Hiába terelik a pénzt számlára, több százmillió embernek kell azonnal számlát nyitni és elektronikus fizetést biztosítani, ami ilyen rövid idő alatt lehetetlen. Közben zajlik a bérsorbanállás, amit a régebbi befektetők itthonról is ismernek.
Hűséget esküdtek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, és szíriai-iraki irányítókkal álltak kapcsolatban annak a hétvégén leleplezett terrorkommandónak a tagjai - négy francia és egy marokkói állampolgár -, amely december 1-jén tervezett újabb merényletsorozatot Párizsban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Francois Molins párizsi főügyész