Hazai pályán folytatódott a Palermo katasztrofális vesszőfutása a Serie A-ban: a szicíliai csapat magyarjai nélkül kapott ki 1-0-ra a Laziótól, így a forduló végére akár az utolsó helyen találhatja magát.
Kevés olyan ország van, ami olyan nagy haszonélvezője volt a globalizációs folyamatoknak, mint Kína. A Credit Suisse legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy a kínai lakosság átlagos vagyona másfél...
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyik emeleti mosdójában találtak egy holtestet vasárnap. Az MTI szerint természetes okok miatt halt meg az ember. (MTI)
Mintegy 40 milliárd forintnyi kárt okoz az aszály évente Magyarországon - mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Zsinórban második vereségét szenvedte el a sárga tengeralattjáró a Deportivo Alavés ellen a spanyol labdarúgó bajnokság 13. fordulójában. A baszk kiscsapat szeptemberben a Barcelonát is legyőzte idegenben, vagyis igazi óriásölőnek számít az idényben. Ibai Gómez mindkét meccsen gólt szerzett!
Közeledik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) álláspontja a menekültügyben, és a testvérpártok Angela Merkel vezetésével megnyerhetik a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag) választást - mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke a Bild am Sonntagnak
A befektetőket a KSH jövő heti adatai nem feltétlenül hozzák lázba, minket viszont annál inkább. Piaci szempontból kevés fontos makrogazdasági adatot közölnek a jövő héten, viszont mivel a beruházások harmadik negyedéves adata mellett a munkaerőpiacról és az ipari termelői árakról jelenik meg statisztika, ezért nem árt majd jobban is odafigyelni.
A Daimler a tervek szerint 10 milliárd eurót fordít elektromos autók fejlesztésére - közölte a cég kutatási és fejlesztési igazgatója. Thomas Weber a Stuttgarter Zeitung szombati számában arról...
Fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét. Októberben a 13 hónapos babák egy életüket veszélyeztető, 27 órás műtéten estek át, majd sikeresen megörökítették azt a pillanatot, amikor a babák életükben először megpillantották egymást.
Több mint 1,2 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap délig a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának második fordulójában - jelentette be Thierry Solere, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak által rendezett előválasztás szervezőbizottságának elnöke.
A magyarországi haszonjármű-piac az elmúlt 3-4 év növekedésével visszaállt a válság előtt szintre, az új autók piacán továbbra is a flottaértékesítés a meghatározó - közölte Kovács András, a Porsche Hungaria Volkswagen haszonjármű üzletágának vezetője az MTI-vel.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, miután a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon másodikként ért célba háromszoros vb-győztes csapattársa, a brit Lewis Hamilton mögött
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, miután a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjon másodikként ért célba háromszoros vb-győztes csapattársa, a brit Lewis Hamilton mögött
Közeledik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) álláspontja a menekültügyben, és a testvérpártok Angela Merkel vezetésével megnyerhetik a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag) választást - mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke a Bild am Sonntagnak. A vasárnapi német lap szerint a CDU-ban a kitoloncolási szabályok további szigorításáról szóló…
Változatlan maradhat a kubai belpolitika Fidel Castro halála után is - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Állandó rendőri védelem alatt áll, mégsem nyugodt Renner Erika. A nő szerint a vádlott nem mer a szemébe nézni, és ráadásul továbbra is gyermekorvosként praktizál.
Alapjogokat csak törvényben lehet korlátozni - reagált a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet arra, hogy az ásotthalmi önkormányzat rendeletet alkotott, hogy a községben ne lehessen mecsetet építeni, illetve müezinnel a köznyugalmat megzavarni.
Több mint 1,2 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap délig a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának második fordulójában - jelentette be Thierry Solere, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak által rendezett előválasztás szervezőbizottságának elnöke
Ha egy 35 év alatti magánszemély 2012-ben az 5,9 millió forint forgalmi értékű első lakásvásárlása esetén nem vette igénybe az 50 százalékos illetékkedvezményt, utólag érvényesítheti azt? Minden feltételnek megfelelt volna, csupán nem tájékoztatták erről a lehetőségről, és így akkor nem nyilatkozott, hogy élni szeretne vele – kérdezte olvasónk. Dr. Szeiler Nikolett, ügyvéd, adótanácsadó szakértőnk…
Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet,...
Harcok törtek ki Uganda nyugati részén a biztonsági erők és egy törzsi milícia tagjai között, az összecsapásokban legalább 55-en vesztették életüket - közölte vasárnap egy rendőrségi szóvivő.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára a tárlat megnyitóján kiemelte, Kondor Béla dacolt saját korával, környezetével, képes volt megkeresni azokat a gyökereket, amelyekből igazi művészi táplálékhoz jutott
Szünetet kell tartani az uniós integrációban és tudomásul kell venni, hogy "nem mindenki érzi magát világpolgárnak" - mondta Joachim Gauck német államfő egy vasárnapi lapinterjúban