2016. november 28. hétfő

nov. 28
19:32
Matolcsy: Nem tartozik önre, hogy mikor és hol tartózkodom (ATV)
Újra Matolcsy György bérlakásáról szerettek volna többet megtudni szocialista képviselők a parlamentben. A Jegybankelnök azonban újra csak blöffnek nevezte az információt és tagadta, hogy lakott volna Patay Mihály lakásában.
nov. 28
19:33
Nem volt térerőd? Megoldották a problémát (Privátbankár)
Újra a megszokott minőségben érhetőek el két mobilcégnél a szolgáltatások a budapesti Kossuth téren.
nov. 28
19:48
Visszavonta 3-as metró felújítás-tenderét a BKV (ProfitLine)
Visszavonta a 3-as metróvonal felújítására kiírt tenderét a BKV - derült ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számából.
nov. 28
19:48
Átverte klubját, most fizethet a walesi menedzser (Sport365)
Tony Pulis pert vesztett a Crystal Palace-szal szemben.
nov. 28
19:48
Iszlám Államhoz köthető embercsempészeket fogtak a görög és spanyol hatóságok (ATV)
Feltételezett embercsempészeket vettek őrizetbe a görög és a spanyol hatóságok is, utóbbiak kezére a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezethez köthető bűnözők kerültek - derült ki a két ország rendőrségének hétfői tájékoztatásából.
nov. 28
19:51
Megint rengeteg járatot töröltek - Budapestet is érinti (Privátbankár)
Javában zajlik a Lufthansa pilóták sztrájkja, folyamatosan törlik a járatokat is.
nov. 28
19:57
Merénylet történt az ohiói Columbus egyetemen - Többen megsebesültek (Videó) (Alternatív Energia)
Az épületet a rendőrség körülzárta, az elkövetőt agyonlőtték - Kiderült, hogy a késelő az egyetem hallgatója volt.
nov. 28
20:09
Ekkora nemzetközi építőipari összeborulást is rég láttunk (Privátbankár)
Öt nemzetközi konzorciumot választott ki Jordánia a Vörös- és a Holt-tengert összekötő csatorna megépítését célzó projekt első szakaszának kivitelezésére.
nov. 28
20:18
Óvatosan az utódokkal! (ProfitLine)
„Csak a mesében igaz, hogy a királyfi a legjobb választás az ország vezetésére” – mondja Virágh Rajmund, a Hammel & Hochreiter cégutódlás-specialistája. „A valóságban a generációváltás problémáját csak az a vállalat tudja sérülés nélkül megúszni, amelyik időben felkészül és fokozatosan valósítja meg a szükséges változtatásokat.”
nov. 28
20:18
Trump tényleg eltörölné a Kubával kötött megállapodást (Portfolio)
Donald Trump a Twitteren figyelmeztette követőit, hogy elnökként eltörli a 2014-es megállapodást, amely Kuba és az Egyesült Államok között jött létre, ha Havanna nem hajlandó a jelenleginél jobb...
nov. 28
20:20
Nem ismétlődhet meg az előző döntő a darts vb-n (Sport365)
A PDC illetékesei elkészítették a 2017-es darts-vb teljes sorsolását.
nov. 28
20:24
"Azt hittem, hogy Juppé-re voksolnak majd" (ATV)
Radikális gazdasági reformokat ígér a francia konzervatívok elnökjelöltje. François Fillon elsöprő fölénnyel nyerte a jobboldali előválasztás második fordulóját, és legyőzte Alain Juppé Bordeaux-i polgármestert. Fillon már az első fordulóban is az első helyen végzett. Részletek a videóban.
nov. 28
20:33
"Mi köze van hozzá?" - Orbán vejének válasza a Hír TV érdeklődésére (Alternatív Energia)
Azt kérdezték tőle, hogymilyen szerepe volt több kastély és műemléképület megvásárlásában.
nov. 28
20:33
Paradigmaváltás a "szelfikultúra" történetében (444.hu)
Releváns még a koituszról való diskurzus a műalkotás kontextusában?
nov. 28
20:42
Hallott már rénszarvas pizzafutárról? Itt az ideje! (ATV)
Pizza kihordására tréningeznek rénszarvasokat Japán legészakibb szigetén, Hokkaidón, ahol a meteorológusok előrejelzése szerint a következő időszakban kemény hideg és sűrű havazás várható.
nov. 28
20:45
Rég mondtak ennyire szépeket Magyarországról - Matolcsyék csak később lépnek? (Privátbankár)
Egyre inkább tetszik a nemzetközi piacoknak, ami itthon folyik, londoni pénzügyi elemzők szerint jövőre az eddig vártnál valószínűleg gyorsabban nő a magyar gazdaság és az infláció is a jelenlegi ösztönző környezetben, ami kérdésessé teheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) enyhítési alapállását. De vajon tényleg meggondolják magukat Matolcsyék?
nov. 28
20:51
Meggyalázták egy holokauszt-emlékművet (Kripto Akadémia)
Lefotózták magukat a kapucnisok, amint vörös festéket locsolnak az egykori zsinagóga falánál található emlékműre.
nov. 28
20:51
Változások várhatók a forint árfolyamain (ProfitLine)
⦁ Az átlagbér szeptemberben + 6,7% é/é volt. ⦁ Az MNB meglepetést okozott, csökkentette kamatait.
nov. 28
20:51
Sportlövészet: Nagy György maradt az elnök (Sport365)
További négy évre Nagy Györgyöt választotta meg elnöknek a Magyar Sportlövőszövetség (MSSZ) küldöttgyűlése.
nov. 28
20:53
Katalónia büszkesége – bemutatjuk az FC Barcelonát (Sport365)
Szombaton délután jön a 265. „el Clásico”, melynek felvezetésében először a gránátvörös-kék együttest mutatjuk be!
nov. 28
21:00
Cáfolta a Fehér Ház Trump választási csalásával kapcsolatos vádjait (ATV)
Cáfolta a washingtoni Fehér Ház hétfőn Donald Trump megválasztott elnök azon állítását, hogy tömeges választási csalás történt egyes szövetségi tagállamokban az amerikai elnökválasztáson.
nov. 28
21:06
Szijjártó szerint természetes, hogy munkatársai összehozták Pharaont Tarsollyal (444.hu)
Ez a munkánk - mondta az RTL Híradónak a külügyminiszter.
nov. 28
21:09
Meggyaláztak egy holokauszt-emlékművet Ungváron (Alternatív Energia)
Lefotózták magukat a kapucnisok, amint vörös festéket locsolnak az egykori zsinagóga falánál található emlékműre.
nov. 28
21:12
Hatmilliárd forintot önt a kormány az állami ménesbirtokba (Portfolio)
A kormány 6 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a 2016-os költségvetésben a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. feltőkésítésére, a Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelése jogcím terhére - derül...
nov. 28
21:15
Konferenciát rendeztek az 56-os olimpiai csapat emlékére (ATV)
A Veritas Intézet rendezett konferenciát a hatvan évvel ezelőtti olimpia és az 56-os forradalom kapcsolatáról. A rendezvényen kiderült, hogy a sportolók sokáig azon is gondolkodtak, hogy egyáltalán elutazzanak-e Ausztráliába, vagy itthon harcoljanak az oroszok ellen.
nov. 28
21:24
Hazai és nemzetközi elismerés egy magyar borászatnak (ProfitLine)
A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok az elmúlt hetekben két komoly szakmai elismerést is szerzett. A régió egyik legrangosabb borászati szakkiállításán, Lengyelországban a borászat 2008-as Fríz Hárslevelű bora nyert aranyérmet, míg a hazai újborok versenyében a Dubicz Kékfrankos Rosé bora ért el hasonló eredményt.
nov. 28
21:24
Hosszú kényszerpihenő vár a Juve olasz válogatott védőjére (Sport365)
Dani Alves sérülése után itt az újabb rossz hír.
nov. 28
21:26
Nőtt a magyar kosárlabda presztízse, állítja az elnök (Sport365)
Az idei válogatott- és klubszintű eredmények nyomán nőtt a magyar kosárlabda presztízse a szövetséget vezető Szalay Ferenc szerint.
nov. 28
21:27
Gyengült hétfőn a forint (Gondola)
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró jegyzése a kora reggeli 310,16 forintról 311,05 forintra emelkedett este hét óra előtt a bankközi devizapiacon
nov. 28
21:27
Hatmilliárd forintos tőkeemelést kap a Mezőhegyesi Ménesbirtok (Kripto Akadémia)
ménesbirtokot 1784 decemberében alapították, 2004-es privatizációjáig Európa legrégibb állami birtoka volt.
nov. 28
21:29
Beata Szydlo garanciákat kért Londonban (Gondola)
Lengyelország garanciákat szeretne Londontól arra, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó lengyelek jogai a brit EU-tagság megszűnése után sem csorbulnak - mondta hétfőn Londonban a lengyel kormányfő
nov. 28
21:31
6 milliárdos tőkeemelést kap a Mezőhegyesi Ménesbirtok (Gondola)
A kormány 6 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a 2016-os költségvetésben a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt
nov. 28
21:33
Támadás érte a német Telekom hálózatát (ATV)
Súlyos fennakadás keletkezett a Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató vezetékes hálózatában, a társaság hétfői közleménye szerint meglehet, hogy egy nagyszabású informatikai támadás miatt. A szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) szerint az eset egy DSL-routerek ellen irányuló globális hackertámadás része.
nov. 28
21:33
Merénylet történt az ohiói Columbus egyetemen (Gondola)
Merénylet történt az ohiói Columbus állami egyetemén hétfőn, a hatóságok szerint legkevesebb tíz diák megsebesült
nov. 28
21:35
Magyar-albán közvetlen légi járat indításáról írtak alá szándéknyilatkozatot (ATV)
Magyarország és Albánia közötti közvetlen légi járat indításáról írt alá szándéknyilatkozatot Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Sokol Dervishaj albán közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn, Budapesten.
nov. 28
21:39
20 évesen, parkour-trükk közben halt meg egy világbajnok orosz sakkozó (444.hu)
Yuri Yeliseyev 20 éves volt, ugyanannyira szerette a sakkot, mint az extrém sportokat.
nov. 28
21:45
A Fehér Ház cáfolja, hogy választási csalás történt (Gondola)
Cáfolta a washingtoni Fehér Ház hétfőn Donald Trump megválasztott elnök azon állítását, hogy tömeges választási csalás történt egyes szövetségi tagállamokban az amerikai elnökválasztáson
nov. 28
21:47
Ferenc József nem futott el a felelősség elől (Gondola)
Ferenc József sosem futott el a hivatalából adódó döntések és felelősség elől - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
nov. 28
21:51
Egyre magasabb adatok: 1400 migránst mentettek ki a Földközi-tengerből (ATV)
Mintegy 1400 migránst mentettek ki hétfőn a Földközi-tengerből - jelentette az olasz infrastrukturális és közlekedési minisztérium római koordinációs központja.
nov. 28
21:57
A szemünk előtt jár le a svájci órák ideje? (ProfitLine)
Bár látszólag minden változatlan, reptereken bámuljuk a gyönyörű svájci órareklámokat, az elmúlt években észrevétlenül fordult nagyot az óraipar világa. Mára már a mechanikus óragyártásban is kiemelkedő japánok az eddig domináns svájci óra-óriások ajtóin dörömbölnek. Persze csak szerényen, japánosan. A high tec ma már fontosabb, mint a régivágású luxus, és az Y-generációhoz is más hangon is kell…
nov. 28
21:57
Megint megbüntették Mourinhót (Sport365)
Az Angol Futballszövetség (FA) megbüntette José Mourinhót, a Manchester United edzőjét, amiért az "a pályára nem illő viselkedést" mutatott a West Ham United elleni, 1-1-re végződő bajnoki mérkőzésen.
nov. 28
21:59
Hatszázmilliós keret a budapesti vívó vb-re (Sport365)
Hatszázmillió forint támogatást szán a kabinet a 2019-es, budapesti vívó-világbajnokság megrendezésére, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
nov. 28
22:03
A Lufthansa 1706 járatot törölt (Gondola)
A Lufthansa német légitársaság összesen 1706 járatot törölt keddi és szerdai menetrendjéből a pilóta-szakszervezet folytatódó sztrájkja miatt, a legtöbb magyarországi járatot is törölni kellett
nov. 28
22:05
A török elnök fenyegetéseinek belpolitikai üzenetük van (Gondola)
Tarik Demirkan, a Türkinfo portál főszerkesztője szerint elsősorban belpolitikai üzenete van annak, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő a többi között a rendkívüli állapot meghosszabbításáról, menedékkérők millióinak Európába engedéséről és a halálbüntetés visszaállításáról beszélt a napokban
nov. 28
22:20
Szuverén nemzetek Európája Fillon álma (Gondola)
Föderális Európa helyett "nemzetek Európáját" kívánja létrehozni a vasárnap megválasztott francia jobbközép jelöltje, Francois Fillon.
nov. 28
22:30
Egy dolgot féltünk az egészségünknél is jobban (ProfitLine)
Mitől félünk a legjobban? Aggódunk a testi épségünkért, a szeretteinkért, a vagyontárgyainkért, de úgy tűnik, a pénzünket még az egészségünknél is jobban féltjük. A Generali kutatása lerántja a leplet a leggyakoribb félelmeinkről, és az is kiderül, hogy a nők vagy a férfiak aggódnak-e többet.
nov. 28
22:30
Két csodás gól esett Nápolyban, pontosztozkodás lett belőle (Sport365)
A Napoli hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának hétfői játéknapján.
nov. 28
22:32
Fordulatos mérkőzésen nyert a Csíkszereda a Fradi ellen (Sport365)
A Csíkszereda a Ferencváros vendégeként, a Fehérvár pedig hazai jégen, hosszabbításban nyert a Dunarea Galati ellen a jégkorong MOL Liga hétfői játéknapján.
nov. 28
22:36
Kövér: Tegyük félre a sérelmeket (Gondola)
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a székelyudvarhelyi városháza dísztermében tartott fórumon biztatta az erdélyi magyar összefogás támogatására a hallgatóságot, kijelentései azonban élénk vitát váltottak ki
nov. 28
22:45
Lelőtték az ohiói egyetemi merénylőt (444.hu)
Személyazonossága és indítéka egyelőre ismeretlen, tíz embert sebesített meg, egyikük állapota válságos.

Keresés