A fél évtizede elfogadott köznevelési törvény színvonalcsökkenéssel járt az iskolákban az MSZP szerint. Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, az ötéves évforduló alkalmából kezdeményeztek a parlamenti vitát, mert úgy látják a törvény iránya rossz, a megvalósítása csapnivaló.
A jegybanki alapkamat további csökkentése ellen érvel az MNB honlapján kedden megjelent háttértanulmányában Nagy Márton, az MNB alelnöke és Virág Barnabás ügyvezető igazgató.
Az egyszerűsített foglalkoztatás kétségtelenül nagyon kedvező közteher-fizetési lehetőség, ami ugyanakkor a munkavállaló számára csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra ad jogosultságot, és még egészségügyi szolgáltatást sem biztosít.
Augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 404 ezer volt, 138 ezerrel több mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A későn döntő szavazók megszólítása és a támogatók ismételt mobilizálása a két jelölt célja az ausztriai államfőválasztás kampányának utolsó hetében - állapította meg a Der Standard című osztrák napilap kedden.
A Nissan X-Trail már eddig is kimondottan jó ajánlatként csábított, ám sokan eddig okkal hiányolták a nagyobb motort a kínálatból. Ez most megváltozott: az eddig kizárólag 1,6-os egységekkel elérhető típus kínálatban megjelent egy kétliteres, 177 lóerős dízelmotor.
A Mikulásgyár Lurdy Házban lévő gyűjtőpontja keddtől már várja a tartós élelmiszereket, jó minőségű ruha és játékadományokat a rászorulók részére. A budapesti bevásárlóközpont mellett országszerte hét vidéki plázában, Debrecenben, Kanizsán, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen nyílnak meg további adománypontok. A budapesti Ötvenhatosok terén hagyományosan felállított…
Olyat láthattunk a Celje-Meshkov Breszt férfi BL-mérkőzés utolsó percében, ami egyre gyakrabban fordul elő a kézilabdapályákon. 34-35-ös állásról előbb a Celje megfordította a meccset, majd három másodperccel a vége előtt egyenlített a Breszt.
Biztos finanszírozási hátteret nyújtana a tanodáknak az LMP. Az ellenzéki párt határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé, amelyben a tanulást segítő program normatív finanszírozására tesznek javaslatot.
Már csak két napjuk maradt szerződésük felmondására azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntenek, hogy az idei kampányban...
Sokan talán nem is ismerik a Cord márkát, pedig a maga idejében igazi úttörő volt az autóiparban az amerikai manufaktúra. Ők találták ki a rejtett fényszórókat, és az ő autóikban mutatkozott be elsők között az elsőkerékhajtás is. Mindez manapság már természetesnek tűnik, de 1929-ben bizony hatalmas előrelépés volt. A jól csengő márkanév pedig hamarosan visszatérhet a piacra, méghozzá a legendás…
Madácsi Imrét, Kisléta fideszes polgármesterét első fokon négy és fél év börtönre ítélték, és a szökés veszélye miatt le is tartóztatták. De ettől még ő maradt a település polgármestere.
A rendőrség számos kedvezménnyel akarja rávenni az idős embereket Japánban arra, hogy hagyjanak fel a gépkocsivezetéssel, mivel egyre több az általuk okozott baleset.
A Gyurcsány-korszak utolsó éveinek sztárérdekvédője, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének alapítója a vád szerint sikkasztott. A zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletében még súlyosbította is az első fokon kiszabott 3 éves börtönbüntetést, az ítélet szerint Szima folytatólagosan, üzletszerűen és bűnszövetségben csalt és sikkasztott. (MTI)
Elutasította a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt mobilapplikációja miatt tett feljelentését a rendőrség, bűncselekmény hiánya miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden az MTI érdeklődésére.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök akkor is benyújtja lemondását, ha a vasárnapi alkotmányos népszavazás számára kedvezően dől el, vagyis az urnákhoz járulók többsége igennel szavaz - írták az olasz újságok kedden, kormánykörökből szerzett információk szerint.
Többségében emelkednek a vezető európai részvényindexek a mai kereskedésben, míg az olaj ára esésbe kezdett. Kinyitott a Wall Street 2016.11.29 15:41Amerikában nem egyértelmű az irány a nyitást...
Az Európai Bíróság a következő héten ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy taxi- vagy digitális szolgáltatásként kell értelmezni az Ubert. Amennyiben az utóbbi felé billen a mérleg nyelve, úgy új lehetőséget kaphat a hazánkból is elűzött cég a visszatérésre. Vajon meddig bírnák a taxisok?
A nagy német autógyártók és a Ford szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy a jövőben együtt fejlesztenek és telepítenek villámtöltőket, hogy ezzel is segítsék az elektromos autók terjedését. ...
A mióma jóindulatú, rendszerint ártalmatlan izomtumor, amely a méh izomszövetéből indul ki. Ha a méh belsejében alakul ki, fájdalmat és vérzészavarokat okozhat, illetve megakadályozhatja a terhesség kialakulását. Elhelyezkedhet a méh külső felszínén is, ekkor általában csak akkor okoz panaszokat, ha a mérete nagyon nagy.
Nem engedhető meg, hogy Nagy-Britannia uniós kilépését követően London maradjon Európa pénzügyi központja - jelentette ki Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup elnöke kedden
A jelenlegi havi 150-200 ezer forintos bérek helyett nettó 250-300 ezer forintos fizetésekkel lehetne megállítani az építőiparban meglévő jelentős munkaerő-elvándorlást az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.
Tiltott állami támogatást nyújtott az Egyesült Államok a Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalatnak, az érintett szubvenciók ellentétesek a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal - mondta ki a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egyik bizottsága
Elég gáztartalékkal rendelkezik Magyarország, a tárolókban 3,7 milliárd köbméter földgáz van, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyit - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.