Szorossá vált a verseny az amerikai elnökválasztás két esélyes jelöltje között a kampány utolsó hetére. Az ABC News és a Washington Post legutóbbi felmérése szerint a republikánus Donald Trump egy hajszállal már átvette a vezetést. A közvélemény-kutatások átlaga alapján viszont csak lefaragott a hátrányából a demokrata Hillary Clintonnal szemben. További részletek a videóban.
Ma hajnalban tette közzé negyedéves jelentését a Richter, ami a főbb eredménysorokon rendre felülmúlta az elemzői várakozásokat. A negyedévben ugyanakkor több egyszeri tétel is volt, így a...
Az amerikai földtani intézet jelentése szerint ötös, az olasz szeizmológiai központ szerint 4,8-as erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét csütörtök hajnalban.
Moszul ostromának kezdete óta először küldött üzenetet a nyilvánosságnak az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, aki bízik a dzsihadisták győzelmében, ha hinni lehet annak a hangfelvételnek a hitelességében, amelyet csütörtökön tett közzé a terrorszervezethez köthető al-Furkán nevű csatorna.
Moszul - Hosszas hallgatás után törte meg a csendet az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Baghdadi, aki Moszul ostroma kapcsán szólította meg harcosait.
A Magyarországon fogva tartott külföldi állampolgárok többsége kielégítőnek találta a magyar hatóságok eljárását, mások ugyanakkor arról számoltak be, hogy a rendőrök és a büntetés-végrehajtási tisztségviselők nem megfelelő bánásmódot alkalmaztak velük szemben - derült ki az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottságának (CTP) friss jelentéséből. A magyar hatóságok válaszukban hangsúlyozták: az…
Szunyogh Szabolcs cikkét nem akarom külön méltatni, az önmagáért beszél és egyúttal megerősít abban a nézetemben, hogy Orbán rendszere végtelenül ostoba.
Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati kilátását is negatívra módosította, és szerdai londoni bejelentése szerint közvetlenül ezzel függ össze a magyar és a szlovén bank kilátásának rontása.
A Chicago Cubs, megannyi amerikai vicc poénja, a kudarc, a bukás szinonímája 1908 után újra bajnokságot nyert. De milyen meccsen, anyám! Szomorú vesztesként, Cleveland-szurkolóként lengetem a kalapom.
Olvasótársunk, dr. Kádár János azt írja, hogy a demokrácia önmagában nem jelent megoldást az szegénység, egészségügy, oktatás, kivándorlás és további problémákra.
Zinedine Zidane fia, Luka a kapuban próbál szerencsét. A Real Madrid csapatával az ifjúsági Bajnokok Ligájában volt érdekelt, a nagyokhoz hasonlóan a Legia ellen.
És már most sincs meleg, bár annyira nem csontig ható, mint szerda hajnalban volt. Cserébe nem is fog annyira felmelegedni, mint tegnap, a csúcshőmérséklet csak 5-11 fok körül alakul majd. Cserébe legkésőbb délutánra mindenhol kisüthet a nap, és eső is csak a déli országrészben várható. Éjjel viszont akár fagy is jöhet. (Via Met.hu)
A külügyminisztertől már megszokhattuk, hogy ha valamelyik külföldi személyiség valami kritikát mond a magyar kormányról, akkor észak-koreai stílusban vág vissza.
Még jobban körmére néznének az adóelkerülőknek, szigorúbb lesz az adózói minősítés, módosulnak a bejelentési szabályok, új adatszolgáltatási kötelezettségek, keményebb bírságok: egyebek között ezek az új jogintézményeket is felvonultató adóeljárási törvény kormány által javasolt módosításai.
Most éppen egy 4,8-as erősségű, aminek az epicentruma Perugiától 50 kilométerre délre volt. A vasárnapi, 6,6-es erősségű rengés óta több mint 1100 utórengést mértek, közülük húsz volt 4-esnél erősebb. Az ötösnél gyengébb rengések már nem számítanak erősnek, de még okozhatnak károkat, pláne, ha a mostanihoz hasonlóan viszonylag sekélyen van a rengés központja. Most viszont még nem érkezett jelentés…
Egy Szíriát is megjárt, az an-Núszrával harcoló férfit és egy, az ISIS-hez csatlakozni akaró kamaszt fogtak el. A rendőrség hat helyen tartott házkutatásokat Sydney környékén. Ausztráliából 2014 óta kétszázan mentek Szíriába harcolni, közülük 68-an meghaltak. (Via MTI)
Az ET szakértői 2015-ben látogattak végig hazai intézményeket, ezután tettek az ajánlást. A kormány szerint mindez viszont a rendőrségről, illetve a büntetés-végrehajtás szervezetéről valótlan, negatív tartalmú képet festene.
Elhunyt Oleg Popov, a leghíresebb szovjet-orosz bohóc, akit a nemzetközi szakma Sunshine Clownként, azaz a napfény bohócaként emlegetett - jelentette be Dmitrij Ivanov, az orosz állami cirkuszvállalat, a Roszgoszcirk vezérigazgatója szerdán Moszkvában.
A lap újraindítása nem áll szándékában az új tulajdonosnak, mondta el HrTV-nek a lap szakszervezeti titkára, miután tárgyalt a Mediaworks kiadó elnök-vezérigazgatójával.
A német kormány megítélése szerint a legnagyobb mértékben riasztó, hogy a sajtó és a vélemény szabadságát újra és újra korlátozzák Törökországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerdán Berlinben a Cumhuriyet című kormánykritikus török lap főszerkesztőjének őrizetbe vételével kapcsolatban.
Száztizenöt újságíró veszítette életét 2015-ben hivatásának gyakorlásával összefüggésben - írta az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerdán közzétett jelentésében. Az elmúlt két évben meggyilkolt újságírók felét a szíriai konfliktussal összefüggésben ölték meg. A jelentésből az is kiderül, hogy nagyon ritkán tudják felelősségre vonni az elkövetőket.
Az OTP Bank november 1-jén átvette az AXA Bank lakossági hitel és megtakarítási, valamint vállalati területét, és munkáltatói jogutódlás keretében a bank alkalmazottait is - közölte az OTP Bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Töröljék el a munkáltatókat terhelő 27 százalékos szociális hozzájárulási adót, és a felszabaduló összeget a munkáltatók kötelezően fordítsák béremelésre - javasolja Angyal József, okleveles adószakértő. Aki szerint ma már a munkáltatók legnagyobb problémája, hogy nem találnak megfelelő munkaerőt.
Mint minden évben, úgy az All You Can Move-SportPass idén is megbízta a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesületet, hogy végezzen friss felmérést egy, a magyar munkaerőpiacot érintő, és a HR-szakembereket kiemelten érdeklő tárgykörben. Aktualitásából adódva idén ez a kutatás a munkavállalói jóllétet veszi górcső alá, amelyet leginkább az indokolt, hogy a korábbi években sosem tapasztalt mértékűvé…
Ötször több magyar látná szívesen Hillary Clintont az amerikai elnöki székben, mint Donald Trumpot, és szokatlanul sok olyan honfitársunk van, akiket egyszerűen nem érdekel az amerikai elnökválasztás...