Kim Dzsong Il rajongott a filmekért, de nem volt megelégedve hazája produkcióival, ezért Dél-Koreából raboltatott el filmeseket. A diktátor személyes kapcsolatban állt velük, de nem tudott róla, hogy beszélgetéseikről titkos hangfelvétel készül, ami az amerikaiak kezére került.
A Fidesz azt állítja, nem enged a Jobbik zsarolásának, amellyel a párt a letelepedési kötvény kivezetéséhez kötné az alaptörvény-módosítás megszavazását. A kormánypárt a gazdasági helyzet javulására, illetve Magyarország felminősítésére hivatkozva mégis a kötvény megszüntetését fontolgatja, ám eközben a parlament Gazdasági Bizottsága arról döntött, a Seychelle-szigetekre is kiterjeszti az egyik…
Tagadta bűnösségét és több vádpont ejtését kérte az ügyésztől S. István elsőrendű vádlott a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében sokmilliárdos csalás, sikkasztás miatt indult büntetőperben a Budapest Környéki Törvényszéken.
Fő mutatónk szerint a globális növekedés lendülete egymás után a második hónapban csökkent: a kereskedelmi komponensek tovább gyengülnek, míg a fejlett piacok rendelésállományára vonatkozó tényadatok bizakodásra adnak okot. Az USA növekedése 2016 második félévében mintha felgyorsult volna – a meggyőző szeptemberi ISM-adatok hatására elmúlt a gyenge augusztusi eredmények miatti aggodalom. Az…
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-besorolást a Moody's Investors Service. Londoni pénzügyi elemzők szerint van esély arra, hogy a másik két nagy hitelminősítőhöz hasonlóan a Moody's is visszaemeli a befektetési ajánlású sávba a szuverén magyar osztályzatot.
Holnap hajnalban jelent a Mol, az elemzői várakozások alapján minden fontosabb eredménysoron romló teljesítményről számolhat be a vállalat. Az olajárcsökkenés mellett a finomítói árrések és a...
Az ATV Magánszféra című műsorában Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője és férje Novák Előd, a párt korábbi alelnöke engedtek bepillantást hétköznapjaikba. Kiderült az is, mit gondolnak Simicska Lajos elszámoltatásáról, a Kurucinfóról és a provokatív politizálásról.
Felminősítette az FHB bank több osztályzatát a Moody's, annak ellenére, hogy a nyáron még leminősítési felülvizsgálat alá vette a pénzintézetet. A nemzetközi hitelminősítő szerda éjjel Londonban...
Moszul ostromának kezdete óta először küldött üzenetet a nyilvánosságnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, aki bízik a dzsihadisták győzelmében, ha hinni lehet annak a hangfelvételnek a hitelességében, amelyet csütörtökön tett közzé a terrorszervezethez köthető al-Furkán nevű csatorna
A német hatóságok becslése szerint a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárultát követően 77 ezer ember rekedt Délkelet-Európában - írja csütörtöki számában a Bild című német lap
Hónapok teltek el az egész ország figyelmét felkeltő botrány kirobbanása óta, Kiss László pedig arról számolt be a Story magazinnak, miként élte meg az elmúlt hónapokat és mi változott az életében.
A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyen-wifiszolgáltatás koncepcióján, de részletekről, így például az ütemezésről csak a kormánydöntés után tudnak tájékoztatni - írja a Világgazdaság...
Sokaknak biztosan újdonság a hír, de a Honda gyárt repülőgépet is, méghozzá nem is akármilyet. A HondaJet a magánrepülőgépek krémje kíván lenni, amely törekvéseit most azzal húzta alá, hogy sebességi rekordokat döntve az üzleti szektor leggyorsabb repülőjévé avanzsálódott.
Az amerikai földtani intézet jelentése szerint ötös, az olasz szeizmológiai központ szerint 4,8-as erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét csütörtök hajnalban
Nehézkesen és borongósan indult meg a kereskedés a hosszú hétvége után a BÉT-en. Az OTP papírjaiból kicsivel több, mint 11 milliárdos forgalommal pörgettek ki egy -2%-os esést.
A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyen-wifiszolgáltatás koncepcióján, de részletekről, így például az ütemezésről csak a kormánydöntés után tudnak tájékoztatni - írja a Világgazdaság csütörtöki számában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlésére hivatkozva
Egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint Hillary Clinton ismét ugyanannyival vezet Donald Trump előtt, mint az előtt, hogy az FBI pénteken bejelentette, hogy újraindította a nyomozást az e-mailjei ügyében
A Magyarországon fogva tartott külföldi állampolgárok többsége kielégítőnek találta a magyar hatóságok eljárását, mások ugyanakkor arról számoltak be, hogy a rendőrök és a büntetés-végrehajtási tisztségviselők nem megfelelő bánásmódot alkalmaztak velük szemben - derült ki az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának (CTP) friss jelentéséből
A piacok teljes joggal idegesek Trump esetleges elnökségétől. Az FBI-on belül nyílt lázadás tört ki Clinton ellen. Függetlenül attól, hogy melyik jelölt nyeri jövő kedden az elnökválasztást, a politikai feszültség nem enyhül az országban. A polgárok többsége megveti mindkét jelöltet és a választások végkimenetelét illegitimnek fogja tartani.
Tavaly márciusban robbant be a köztudatba, hogy Szellő István Gubík Ágival él boldog párkapcsolatban. Mivel a szerelmesek nagyon zárkózottak, keveset árulnak el a kapcsolatukról, sokan szakításukról pletykáltak.
Tegnap nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin, ami nem is csoda, hiszen több hír érkezett, ami elbizonytalaníthatta a befektetőket. Ma se várhatunk túl nagy megnyugvást a tőzsdéken, a határidős...
Mindössze pár percen múlt, hogy a magyar válogatott Nikolics Nemanját a soraiban tudó Legia Warszawa csodát tegyen a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. A lengyel csapat egy 83. percben szerzett góllal kétgólos hátrányból fordította meg a zárt kapus mérkőzést, ami végül 3-3-as döntetlennel zárult.
Reális, hogy 5 éven belül akár 30-40 százalékkal megugorjanak a reálbérek Magyarországon - mondta a Magyar Időknek György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza egy interjúra reagálva, amelyet a Portfólió