A brit crowdfunding piac idén a tavalyihoz képest zsugorodni fog, ilyenre az első crowdfunding platform megjelenése óta, vagyis 2011 óta nem volt még példa. Az AltFi tanulmánya szerint idén 130...
A fogyasztói árak októberben átlagosan 1,0%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az elemzői várakozások konszenzusa 0,9% volt. A szeptemberi 0,6%-ról azért volt várható az infláció...
A nemzetközi bankok szép csendben elkezdték felépíteni a befektetési banki csapataikat Frankfurtban, ezzel egyre nagyobb az esélye annak, hogy a német nagyváros veszi át London szerepét, mint Európa...
Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.
Az ő Amerikája "reménységet sugároz, befogadó és nagylelkű" - mondta a demokrata elnökjelölt kampányzáróján, míg republikánus ellenfele azt ígérte: ő lesz az amerikai történelem legnagyobb munkahelyteremtő elnöke.
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben 3,0%-kal csökkent. A vérszegény teljesítményre jellemző, hogy a termelés az év első...
Újra befektetői kategóriába került az FHB Jelzálogbank Nyrt. által forgalomba hozott jelzáloglevelek hitelminősítése azzal, hogy ratingjét a Moody's Investor Service egy lépésben két osztályzattal is...
Elérkeztünk a 2016-os év egyik legfontosabb eseményéhez, ma választják meg az Egyesült Államok 45. elnökét. A befektetők fókuszának középpontjában terszmészetesen a mai események állnak, az ezzel...
A Golden State Warriors csapata tíz ponttal győzte le a New Orleans Pelicans együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Etikai eljárás indult Morvai Krisztinával szemben az ELTE jogi karán – tudta meg az atv.hu. Egy bejelentés szerint a Jobbik EP-képviselője az intézményhez méltatlanul viselkedett Budaházy György és társai tárgyalásán. Az egyetem docensének nem ez az első ilyen ügye, a korábbiakat azonban – Etikai Kódex hiányában – megúszta.
A módosítással Magyarország hivatkozhat arra, hogy nemzeti vagy alkotmányos identitásból nem hajtja végre a dublini rendelet - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász.
Már régen nem arról szól az amerikai elnökválasztás, hogy Clinton vagy Trump nyer-e, legalábbis nem a fogadóirodáknál. Az Amerikán kívüli fogadási oldalakon szokatlan fogadásokat is tenni lehet, és...
A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden
A jövő fontos lépése az európai energiapiacokon a villamosenergia piac átalakítása lesz, a kormány alternatív forrásként tekint a LNG-re, és támogatja az elektromos közlekedés terjedését - ismertette...
Ma lesz az amerikai elnökválasztás, az izgalom és bizonytalanság a tetőfogára hágott. Jó hír, hogy mindkettő permanensen része a kereskedésnek, így igazából semmi új nincsen a porondon. A hét...
Október végéig több menedékkérő érkezett Olaszországba, mint a tavalyi év azonos időszakában – közölte a legfrissebb adatokat az IlSole24Ore című gazdasági napilap kedden
A munkavédelmi, illetve a munkaügyi ellenőrzések területén a vizsgálati eredmények lehangolóak: folyamatos a 70 százalék körüli jogsértési arány. Ez azt jelenti, hogy a vizsgálat alá vont munkáltatók döntő része nem tesz teljes mértékben eleget az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban foglalt követelményeknek.
Azzal támadják, hogy az önkényesen, kézi vezérléssel irányítja a pártot, a vezetési stílus diktatórikus, ráadásul pénzügyi visszaélésekkel is vádolják a Fidesz némely vezetőjét.
Drasztikusan, 9 százalékra csökkent a munkahelyeken a szakszervezeti tagok aránya, a 40 év alattiak sokkal kevesebben vannak, mint az idősebbek a Központi Statisztikai Hivatal "Munkaerő-piaci helyzetkép, 2015 című kiadványa" szerint - írja az MTI.