A kormány kész arra, hogy a vállalati hitelállomány komolyabb, legalább 20 százalékos növekedése esetén lemondjon a tranzakciós illeték egy részéről - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Deloitte Magyarország Gazdasági növekedés és versenyképesség című konferenciáján újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön
Csehországban 10 millió főből 5,1 millióan dolgoznak, ez a kitűzött cél, és van még tartalékunk, mondta Varga Mihály a a Deloitte Magyarország "Gazdasági Növekedés és Versenyképesség" című konferenciáján, írja a Portfolio.
Banki szakértőként, 49 évesen jelentkezett a német titkosszolgálathoz az a férfi, akire az iszlamisták megfigyelését bízták, ám kiderült, hogy maga is az, és robbantásos merényletet tervezett – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában
A munkanélküliség leküzdése a 21. század egyik legégetőbb problémája és kihívást jelent az egész világon. Bár a munkanélküliség aránya hazánkban folyamatos csökkenést mutat, a hátrányos helyzetben élők számára még mindig rendkívüli kihívás elhelyezkedni a munkaerőpiacon és jellemzően ők találnak maguknak a legnehezebben állást. Ebben segít az Incorpora program.
Banki szakértőként, 49 évesen jelentkezett a német titkosszolgálathoz az a férfi, akire az iszlamisták megfigyelését bízták, ám kiderült, hogy maga is az, és robbantásos merényletet tervezett – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.
A vártnál jobban növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye novemberben, ami azt jelzi, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületbe jön az év utolsó negyedében.
A kínai kormány is extra hasznot akar húzni a társadalom felső rétegének gazdagodásából. A pénzügyminisztérium csütörtöki bejelentése szerint 10%-os különadót vetne ki az 1,3 millió renminbinél...
Oroszország nem akar konfrontációt, és kész részt venni a regionális és globális problémák megoldásában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben, a Szövetségi Gyűlés (az orosz parlament két háza) előtt csütörtökön elmondott szokásos évértékelő és programadó beszédében.
A magyar ellenzék tartós vezetési, hitelességi válságban van, képtelenek a megújulásra, belső harcok jellemzik – jelentette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma reggel című műsorában
Fontos megőrizni egyedi ötleteinket, ugyanis volt már példa, hogy azokat valaki ellopta. Ennek ellenére a túl nagy titkolózás sem jó, mivel emiatt sokan estek már el több tízmilliós befektetéstől.
Ha a Raiffeisen Bank International (RBI) jövőre összeolvad anyacégével, a Raiffeisen Zentralbankkal (RZB), a kombinált vállalat menedzsmentjét az RBI szenior tagjai fogják ellátni. A terv szerint...
Lent voltam Ásotthalmon, ott is elmondtam, hogy nem értek egyet a Toroczkai László által hozott rendelettel, mert ez felesleges, hiszen a Jobbik programja, hogy preventíven megelőzze a vallási összetűzéseket, méghozzá úgy, hogy megvédjük az országot a szegény és a gazdag migránsoktól is – ezt Vona Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az...
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Szaturnusz körül keringő űrszondája, a Cassini megérkezett a bolygó külső gyűrűihez, hogy alábukva a gyűrűk közé öt hónapon át tanulmányozza azokat, mielőtt befejezi küldetését.
A vállalkozások adózással töltött idejének jelentős csökkentését célozza az a Nemzeti Adóstratégia, amelyen jelenleg dolgozik a gazdasági a tárca - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium...
A tél beköszöntével elérkezik az édességgyártás egyik legfontosabb időszaka: húsvét után karácsonykor vásároljuk a legtöbb csokoládét. Az itthon elérhető kínálat 85 százaléka továbbra is importból származik, a magyar édességgyártás azonban lassan, de biztosan növekszik. Milyen innovációs lehetőség rejlik a piacban? Versenybe szállhatunk-e a németekkel, belgákkal? A Magyar Édességgyártók…
A munkavállalóval szembeni bizalomvesztés lehet az egyik olyan indoka a munkáltatónak, amely magatartási körülményre hivatkozva felmondhat a munkavállalónak. Erre hivatkozva azonban korántsem egyszerű megválni a dolgozótól. Cikkünkben jogeseteken keresztül bemutatjuk, mire kell különösen ügyelni.
A kormány megemelte a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési keretét, mely alapján még az idén meghirdethető keretösszeg 177 milliárd forinttal nőtt, így már közel...
A Mazda után újabb autómárkával bővülhet a hosszútávú versenyek rajtrácsa: a Cadillac is saját prototípus versenyautót fejleszt, amivel 14 év után ismét rajthoz állhat Daytonában.
Kedvezőtlen hangulatban telik a kereskedés ma az európai tőzsdéken, a német tőzsde például több 80 pontot esett. Az olaj a tegnapi OPEC-megállapodás után tovább emelkedik.Több mint 100 pontos...
Eddig sportautóiról és mezőgazdasági gépeiről ismertük, most azonban szobrok kapcsán is felhozhatjuk a Lamborghini nevet. A márka otthonában, az olaszországi Sant’Agata Bolognese-ben építtet a márka a városka kapuihoz különleges műalkotásokat.
Ha úgy gondoljuk, hogy az olasz választások előtti bizonytalanság jó beszállási pontot jelent ahhoz, hogy az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdaságába való kitettségünket növeljük, Magyarországon...
A hibrid hajtáslánccal vezető szerepet vett fel a világ legnagyobb márkája, és ha már ekkora tapasztalatuk van az elektromos rásegítésben, joggal vártuk volna, hogy a teljesen elektromos hajtás terén is előtérbe kerül a Toyota. Ez viszont eddig nem így volt – most viszont megtörhet a jég.
Feltehetőleg GT néven érkezik a Kia első igazi nagyteljesítményű modellje, amelyet a márka már javában tesztel a Nordschleifén. Ezt nem is haboztak megmutatni, melynek eredménye egy videó lett, amely 244 km/h-s száguldást is megörökített a legendás versenypályán.
Ahogy megszokhattuk, újabb csokor törésteszt futott be az EuroNCAP jóvoltából. A hat modell viszont meglehetősen vegyes képet fest: miközben sokan öt csillagot kaptak, akadt olyan versenyző, amelynek alapverziója csak hármat, jól felszerelt kiadása viszont öt csillagot is érdemelt.
Ugyan gólt nem lőtt Martin Ödegaard, a Real Madrid 17 esztendős fiatalja, ám szenzációs megmozdulásokkal kápráztatta el a Bernabéu közönségét a Cultural Leonesa ellen 6-1-re megnyert spanyol kupa mérkőzésen.