Magyarország egy erős Európai Unióban bízik, az ország csak egy erős unióban tud sikeres lenni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című osztrák lap szombati számában megjelent interjújában.
Miközben Gulácsi Péter csapata, a Bundesliga-újonc Lipcse elhasalt Ingolstadtban, addig a címvédő Bayern München kiütötte a Wolfsburgot az Allianz Arenában szombat délután, a 14. fordulóban, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán. Jobb gólkülönbségének köszönhetően az FCB az éllovas. Arjen Robben gólja igazi csemege volt!
Az Oklahoma City Thunder kosárlabdázója, Russell Westbrook sorozatban hetedik mérkőzésén ért el tripla duplát - azaz három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű teljesítményt - az észak-amerikai profiligában, ez pedig legutóbb a legendás Michael Jordannak sikerült 1989-ben.
Egészen szokatlan módon a meccs alapjátékidejében nem esett gól Chicagóban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, végül a hosszabbításban elért találattal a New York Rangers győzött a Blackhawks ellen.
Megérett a technológia Cesare Lombrosóra? Az biztos, hogy az erre tett komoly erőfeszítések súlyos etikai kérdéseket vetnek fel a mesterséges intelligencia használatáról.
Budapest - Jó tett helyébe jót várj - tartja a közmondás, és egy 50 éves Attila nevű férfi így is cselekszik, ugyanis többször keresett már munkát egy Facebook csoportban, s most ő ajánlotta fel a rászoruló családoknak a segítségét.
Noha az ember nemcsak érzi, de tapasztalja is, hogy napjaink fiataljai egészen másként viszonyulnak az állam demokratikus berendezkedéséhez, mint az idősebb generációk tagjai, annak a felmérésnek az eredményei, amelyet a Harvard Egyetem és a Melbourne-i Egyetem munkatársai készítettek, így is elég megdöbbentőek.
Kötelező alkohol-és drogellenőrzéseket javasol a pilótáknál az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatának tavalyi katasztrófája miatt.
Jótékony céllal rendeztek rekordkísérletet a fővárosban. A Gyermekétkeztetési Alapítvány önkéntesei Magyarország és egyben a világ legnagyobb kenyérlángosát készítették el. A szervezet az elkészült finomságot 500 rászoruló gyermek között osztotta szét. Akciójukkal a segítségnyújtás fontosságára akarták felhívni a figyelmet.
A Videoton nem tudott nyerni a Haladás vendégeként Sopronban, a labdarúgó NB I szombati 19., utolsó őszi fordulójában, de a Vasas vereségének köszönhetően így is fellépett az első helyre! A Honvéd nem hibázott, s jobb gólkülönbségével szintén megelőzi a Vasast.
Stockholmban szombaton kiosztották az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. Az irodalmi Nobel-díjast távollétében ünnepelték. Előzőleg Oslóban a Nobel-békedíjat is átvehette a díjazott kolumbiai elnök.
A hideg idő beköszöntével érdemes fokozott figyelmet fordítanod az egészségedre és a fittségedre, hiszen az őszi-téli hónapokban könnyebben veszítünk az energiánkból! Lássuk, mit tehetsz azért, hogy ilyenkor is a toppon maradj!
A szövetség azt kommunikálta, mintha Hosszú Katinka cserben hagyta volna a csapatot. A szövetségi kapitánynak kellett korrigálnia, hogy közös volt a döntés, pihentetni akarta az aranyhalmozó úszót.
November végén megállapodtak az OPEC-országok az olajkitermelés csökkentéséről Ma több nem OPEC-ország is megállapodott, ők is kiveszik a részüket a kitermelés csökkentéséből Szaúd-Arábia robbantotta...