A magyar küldöttség Hosszú Katinka révén 7 arany- és két ezüst, valamint Bernek Péter és Verrasztó Dávid által 1-1 bronzérmet szerzett az úszók rövidpályás világbajnokságán, ezzel az összesített éremtábla második helyén végzett az amerikaiak mögött.
Budapesten még mintegy ötezer taxiba kellene beszerelni az online pénztárgépet január elsejéig, ami naponta 300-400 készüléket jelent - írta a Világgazdaság hétfői számában.
A gyomorból történő savas visszacsorgás (reflux) gyakorta okoz éjszaka felébredést, esetenként gyomorégés nélkül is – állítja a Gastroenterology & Hepatology online számában olvasható tanulmány.
Lefelé vették az irányt a mai kereskedésben az ázsiai tőzsdék, egyedül a japán piac tudott emelkedni a gyengülő jennek köszönhetően. Az olajár viszont megpattant, közel 5 százalékot emelkedett. ...
A gyomrában, 65 kapszulába rejtve csempészett kokaint egy magyar férfi Hollandiából Magyarországra - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján hétfőn.
Azért ne feledkezzünk el arról, hogy a kormány 2010-es hatalomra jutása után első intézkedésként elsíbolta az emberek megtakarított 3000 milliárd forintját.
Berlin - Rövid időn belül háromszor is tömegverekedés tört ki egy menekültbefogadó központban Németország déli részén, Baden-Württemberg tartományban - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Windsor - Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban - írja az MTI.
Az utolsó pillanatban megtiltotta Szörényi Levente és Bródy János a Tankcsapdának, hogy feldolgozáslemezükön szerepeljen a Good bye, London! című Illés dal.
Több idei módosítás – például az egy hete benyújtott törvényjavaslat is (amelyről várhatóan ma szavaz az Országgyűlés – rendelkezik a szociális hozzájárulási adó 2017. januárban 1-jétől hatályba lépő módosításairól. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze.
November végén megállapodtak az OPEC-országok az olajkitermelés csökkentéséről Szombaton több nem OPEC-ország is megállapodott, ők is kiveszik a részüket a kitermelés csökkentéséből Szaúd-Arábia...
A nyugati országokkal vagyunk ebből a szempontból egy régióban, a szomszédos országok közt nincs, ahol ekkora adót vetnék ki szinte mindenre, TB-re, áfára, egyéb forgalmi adóra, írja a Portfolio.
A munkaerőpiacnak erre a tartalékára hívta fel a figyelmet nemrég az Európai Munkavédelmi Ügynökség. Ennek a korosztálynak a foglalkoztatását, tovább a munkaerőpiacon tartását a kormányzat is célul tűzte ki, mondta Simon Attila, munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban.
A Glassdoor.com 2009 óta minden évben listázza az Egyesült Államok legjobb munkahelyeit. Az elsősorban a munkavállalók elégedettségére fókuszáló rangsor élén idén a Bain & Company tanácsadócég végzett.
Az Év Vállalati Önkéntes Program Díj nyertese lett a a Hankook Tire Magyarország Kft. 2016-ban. Az alkalmazottakat aktívan bevonó támogatási program keretein belül a vállalat a dolgozók által javasolt közhasznú szervezeteknek és közintézményeknek nyújt segítséget a rácalmási gyár tágabb környezetében. 2016-ban 30 önkéntes projekt valósult meg, mintegy 12 millió forint összértékben. A rácalmási…
San Salvador - Hozzávetőleg 430 kilogramm kokaint foglaltak le a hatóságok egy hajón, salvadori vizeken - jelentette be a helyi igazságügyi minisztérium.
A Qantas ausztrál légitársaság 2018 márciusában közvetlen repülőjáratot indít London és Perth között. Ez lesz a világ leghosszabb nonstop menetrendszerű járata.
Az év végén szépen hívják le a Mol menedzsment tagjai opcióikat, a pénzügyi igazgató után a cég vezérigazgatója és a kutatás-termelés ügyvezető igazgatója gyakorolta opciós jogát közel 16 ezer...
Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi választásokat követően, amelyeket nagy fölénnyel nyert meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) - derült ki a központ választási bizottság (BEC) honlapján közzétett részeredményekből.
Ma ül le Tarlós Istvánnal a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat szakszervezete, hogy elkerülhető legyen a karácsony elé időzített sztrájk. Ha nincs megállapodás, az érdekképviselet szerint két-három rosszkor indított kukásautóval a fél várost meg lehet bénítani. Az érintettek szerint a bérfejlesztésre szánt összeget végső soron a kukaholding csapolta le a fővárosról.