2016. december 13. kedd

dec. 13
12:03
Így készül a karácsonyra Rubint Réka és családja (Blikk)
Rubint Réka igazán meghitt fotómontázst osztott meg Instagram-oldalán.
dec. 13
12:03
Régi fizetésüket kapják meg a polgármesterek (Kripto Akadémia)
A Fidesz előre menekül, a községek vezetőinek bérét emeli, cserébe támogatást vár 2018-ban.
dec. 13
12:03
Száműzték, leírták az elektromos autózást - Mégis erősebb, mint valaha! (Portfolio)
Az elmúlt pár hétben alaposan belevetettük magunkat az elektromos autózás sűrűjébe. Éppen ezért cikksorozatunk hetedik, egyben befejező része már a levezetésről szól, amelynek keretében az elektromos...
dec. 13
12:03
Modern V8-assal kerül újra gyártásba a legendás AC Cobra (Auto Pult)
A legendás Cobra visszatér 2017-ben, méghozzá AC Cobra 378 néven, és bár a motortérbe egy modern V8-as kerül, az alapok – beleértve a létraalvázat – az eredeti négykerekűtől származnak. A gyártás nem lesz limitálva, így bárki hozzájuthat majd a híres-neves sportautó újjászületett változatához, mely rögtön kétféle teljesítményszinten mutatkozik be – a gyáriak pedig meg is osztottak velünk néhány…
dec. 13
12:03
Nem álltak fel a himnusz alatt, őrizetbe vettek 12 embert (ATV)
Őrizetbe vettek 12 embert India déli részén, mert egy nemzetközi filmfesztiválon nem álltak fel, miközben a nemzeti himnusz szólt - közölte kedden a rendőrség.
dec. 13
12:05
Hideg időben főnyeremény: igyunk kókuszos forró csokoládét (Blikk)
Hideg időben nincs is jobb, mint egy forró ital, ami felmelegít! Ezt a csupa csokis élvezetet biztosan a gyerekeink is imádni fogják!
dec. 13
12:05
"Sokkoló, döbbenetes" - Ismét az oktatásról vitáztak a Házban (Kripto Akadémia)
Az tanárok "elvesztették immunrendszerüket a politikusok hülyeségével" szemben.
dec. 13
12:05
Ez a könyv minden befektető legfontosabb kérdésére keresi a választ (Portfolio)
A piac varázslói első kötete után végre a sorozat második részét is kezébe veheti a magyar közönség. A szerző ott folytatja, ahol előző könyvében abbahagyta: találó kérdéseivel a kiemelkedő...
dec. 13
12:07
Sokkoló: kerítés nyársalta fel a gyömrői nőt (Blikk)
Gyömrő - Fennakadt a kerítésen hétfő este egy gyömrői nő, a szerencsétlenül járt hölgy az elvágott kerítés elemmel együtt került mentőbe.
dec. 13
12:07
Az ELTE átveszi a BME gazdasági kart (Kripto Akadémia)
Az egyetem szenátusa 36 igennel szavazott így.
dec. 13
12:09
Micsoda ünnepség: V. Szultan Muhammad Malajzia új királya - galéria (Blikk)
Kuala Lumpur - Megtartották V. Szultan Muhammad, malajzia új királyának beiktatási ünnepségét a Kuala Lumpur-i Parlament téren.
dec. 13
12:09
Fogyatékkal élő vagy? Minek neked banki szolgáltatás? (ProfitLine)
Több hitelintézet még nem teljesíti maradéktalanul a fogyatékkal élők esetében a pénzügyi szolgáltatások egyenlő esélyű elérésére vonatkozó előírásokat, bár erre októbertől jogszabály kötelezi őket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-vel.
dec. 13
12:12
Ez a csoda-arckezelés is megbukott - a maximális bírságot kapták (Privátbankár)
Egy arckezelésről azt ígérték, 10-15 évvel fiatalabbnak látszunk majd tőle, de még az előtte-utána fotók sem stimmeltek.
dec. 13
12:14
Nagyot kaszálunk, ha nálunk tárolják az orosz gázt (Privátbankár)
Jó üzleti lehetőség lenne Magyarországnak a hazai szükségleteken felüli gáztárolók bérbe adása.
dec. 13
12:18
A végére kissé romlott az RMDSZ eredménye (Gondola)
Közzétette a romániai parlamenti választások csaknem végleges eredményét kedd délelőtt a központi választási bizottság, a szavazókörök 99,82 százalékának már feldolgozott adatai alapján
dec. 13
12:18
20 milliós bírság az Ultherapy-reklámok miatt (Kreatív Online)
Azt állítottak, hogy épp olyan hatással vannak az arcbőrre, mint egy plasztikai sebészet.
dec. 13
12:20
Japánoké a Dreher (Gondola)
Egy japán cég vásárolja meg az Anheuser-Busch InBev multinacionális sörfőző vállalat öt kelet-európai sörmárkáját, köztük a magyar Drehert - értesült egy japán üzleti lap
dec. 13
12:21
Óvatosan az utakon: figyelmeztetést adtak ki 7 megyére ónos eső miatt (Blikk)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda éjfélig érvényes előrejelzése szerint a hajnali, a holnap reggeli órákban északnyugat felől egy csapadékzóna érkezik. Figyelmeztetést adtak ki hét megyére.
dec. 13
12:21
A fideszes polgármester pofátlanul rendezte le gyanús lakásbérlését (Alternatív Energia)
Négy egyszerű, ám annál bicskanyitogatóbb szóval válaszolt az ügyeit firtató kérdésekre.
dec. 13
12:21
Figyelem, nekik kell azonnal jelentkezniük a NAV-nál! (Adózóna)
Még idén be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, nem tanul tovább és nem is dolgozik.
dec. 13
12:21
Eladók, pénztárosok, raktárosok kerestetnek! (HR Portál)
Jelentősen megnőtt a kereslet az eladók, elárusítók, pénztárosok és raktárosok iránt a kiskereskedelemben, így ez az iparág vált az egyik legnagyobb toborzóvá Magyarországon a Workania állásportál legfrissebb felmérése szerint.
dec. 13
12:21
Lehull a lepel a Brexit uniós menetrendjéről (Portfolio)
Még a héten bemutatja az Európai Unió, hogy milyen tárgyalási stratégia mentén halad majd a brit EU-kilépés során - jelezte kedden a Reuters névtelen brüsszeli források alapján. Az időzítés nem...
dec. 13
12:21
Ennyit ér egy élet munkája: több nyugdíjas csak 5 ezer forintot kapott (Pénzcentrum)
Nem mindenkinek jár a 10 ezres Erzsébet-utalvány?...
dec. 13
12:21
Horváth a metróról: Ha várunk egy kicsit, lassan felújítja magát az egész (ATV)
Rendkívül szánalmas a titkosítás, a nagyberuházások titkosítása általában a szimpla lopásról szól, a metró ügyében pedig arról szól, hogy a felújítás alatt se tudják az emberek, hogy milyen körülmények között kell, hogy utazzanak – ezt Horváth Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a parlament már elfogadta a vasúti járművek biztonságos üzemeltetésével…
dec. 13
12:21
Sportfogadás: Premier League-meccsekkel nyernénk hétközben (Agroinform)
Temérdek mérkőzés kerül megrendezésre a hét közepén, ennek apropóján hétközi kombira adtuk fejünket.
dec. 13
12:23
Hihetetlen: Köröznek egy mókust, mert ellopott 150 karácsonyi égőt - videó (Blikk)
Mindössze 24 órán belül közel 150 karácsonyi égőt lopott el Amerikában ugyanaz a mókus. Az égők gazdája nem haragudott meg a kis állatra, inkább videóra vette a ,,bűncselekményt".
dec. 13
12:23
Manipulált videó miatt zárnák börtönbe Jakarta keresztény kormányzóját (ATV)
Megkezdődött kedden Jakartában a város istenkáromlással vádolt kormányzójának pere.
dec. 13
12:25
Saját szobra mellett pózolhat Ibrahimovic – fotó (Blikk)
A svéd támadó igazi legendának számít hazájában, nimbuszát pedig hamarosan egy szobor is erősíti.
dec. 13
12:27
Ananászos tiramisu recept, karácsonyra (Blikk)
Egy igazi különlegességet mutatunkmost, ami akár a karácsonyi asztalon is megállja a helyét:
dec. 13
12:27
Jól fizető álommunka? Méretes pofon várja azt, aki ezzel akar meggazdagodni (Privátbankár)
A bevált dolgokat nehéz megújítani, de a Balla Ingatlanirodák szerint még így is mindig akadnak új próbálkozások az ingatlanközvetítésben, melyek a már ismert ingatlanközvetítői rendszert reformálnák meg. Az ígéretek kecsegtetők, a szakemberek azonban óvatosságra intik az ingatlanosokat, miután így csúnyán rá lehet fázni.
dec. 13
12:28
Olimpiai bajnok úszó lesz a 2024-es pályázat élharcosa (Sport365)
Bemutatták kedden Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának sportolói bizottságát, amelynek elnöke Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó.
dec. 13
12:28
Gyerekeket végeznek ki Aleppóban Aszad katonái (444.hu)
Az ENSZ jelentése szerint legalább 82 polgári személyt, köztük nőket és gyerekeket lőttek agyon otthonukban a kormányerők.
dec. 13
12:29
Több netes oldalt is lefagyasztott az inárcsi hekker - büntetőeljárás indult ellene (Blikk)
Inárcs - Büntetőeljárás indult egy 18 éves inárcsi fiatalemberrel szemben, aki több alkalommal lefagyasztotta, terheléses támadásokkal blokkolt több internetes oldalt.
dec. 13
12:30
12 helyreigazítási pert nyert meg Juhász Péter a TV2-vel szemben (444.hu)
A fideszes tévé ironikusan Tényeknek nevezett „híradójában” Juhászról és Portik Tamásról sztorizó elítélt zsaroló meg sem jelent a tárgyaláson. Az Origo és a Magyar Idők is bukta a pert a hazudozás miatt.
dec. 13
12:32
Meg tudja mondani valaki, hogy mi az az amfetamin paszta? (444.hu)
Újra a 444-en a világ legnagyobb drogos felmérése.
dec. 13
12:36
A PISA eredmények hátteréről (Gondola)
Az ázsiai országok közé egyetlen nyugati állam került be: Kanada.
dec. 13
12:39
Ha karácsony, akkor: Ponty tésztakabátban friss kevert salátával (Blikk)
Nincs karácsony hal nélkül. Én személy szerint a rántott pontyot imádom, körülbelül harminc éve, mióta a nagymamánm először rávett, hogy kóstoljam meg. Itt egy frissített verzió, egy remek recept, ha már a rántott ponty nem elégíti ki a családot. Fenti videónkban pedig megnézheti az étel elkészítésének menetét is:
dec. 13
12:39
Tovább nyomoznak a fideszes Voldemort nagyúr ellen (Alternatív Energia)
Februárig meghosszabbították a Mengyi és társai ellen indított vizsgálatot.
dec. 13
12:39
Azonnali segítségre van szükség, 2,2 millió gyerek szenved az alultápláltságtól (ATV)
Csaknem 2,2 millió jemeni gyerek szenved a rosszultápláltságtól, ezért azonnal segítségre van szüksége - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), hozzátéve, hogy bár már többször felhívta a figyelmet a problémára, az soha nem volt olyan súlyos, mint most.
dec. 13
12:41
Jön az esküvő: kitűzték a dátumot Debreczeni Zitáék - videó (Blikk)
Debreczeni Zita a FEM3 Café műsorában elárulta, már nagyjából kitűzték a nagy nap időpontját vőlegényével, Giannival.
dec. 13
12:41
Orbán levele mellé csak ötezer forintos Erzsébet-utalványokat kaptak (Alternatív Energia)
Hiába választották szét középen a címleteket, ahogy Dömötör mondta, nem volt ott a hiányzó összeg.
dec. 13
12:42
Elkapták a Kun-Mediátoros 'Brókermarcsit' (ProfitLine)
Elfogták Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. sikkasztás miatt keresett vezetőjét egy Belize-hez tartozó szigeten - írta a 24.hu kedden.
dec. 13
12:43
Hihetetlen: 11 évvel a gyilkosság előtt megjósolták John Lennon halálát! (Blikk)
Elképesztő részletek láttak napvilágot John Lennon haláláról: kiderült ugyanis, hogy az énekes halálát tizenegy évvel előtte megjósolták, ám a zenész nem vette komolyan a dolgot.
dec. 13
12:45
Gólyahír: Horváth Éva gyermeket vár - Fotó (Blikk)
Úgy néz ki, az egykori modell, műsorvezető megkapta a legszebb karácsonyi ajándékot: gyermeket vár.
dec. 13
12:45
Egyre közelebb a nullához a magyar állampapír-hozam (Privátbankár)
Háromszoros túljegyzés mellett nagyot esett a hozam, három hónapra már csak 0,12 százalékot kell adnia az államnak.
dec. 13
12:54
12 helyreigazítási pert nyert meg Juhász Péter (Kreatív Online)
A Tv2 tizenkét alkalommal hazudott Juhász Péter és Portik Tamás vélt kapcsolatáról.
dec. 13
12:54
Jaruzelski és Kiszczak nem tábornok többé (Gondola)
Posztumusz megfosztják tábornoki rangjuktól Wojciech Jaruzelskit és Czeslaw Kiszczakot, a 35 éve kihirdetett lengyelországi hadiállapot fő felelőseit - közölte Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter
dec. 13
12:56
La Repubblica: Fénymásolat a Gentiloni-kormány (Gondola)
Van új kormány, de kevés új névvel - így értékelte a Corriere della Sera című napilap kedden, hogy a Paolo Gentiloni vezette új olasz kormány előző este tette le esküjét
dec. 13
12:57
Rasszizmus: bőrszíne miatt rúgták ki a színesbőrű nőt a Victoria's Secret üzletből - videó (Blikk)
Zokogva mesélte el élő videóközvetítésben a Facebookon az afroamerikai nő, hogy az egyik Victoria's Secret üzletből bőrszíne miatt küldték ki.
dec. 13
12:57
Orbán levele mellé csak ötezer forint értékű Erzsébet-utalványokat kaptak (Alternatív Energia)
Hiába választották szét középen a címleteket, ahogy Dömötör mondta, nem volt ott a hiányzó összeg.

Keresés