2016. december 15. csütörtök

dec. 15
18:50
Aleppó (Alternatív Energia)
dec. 15
19:03
Visszatért: újra rendez Németh Kristóf (Blikk)
Budapest — Németh Kristóf (41) új darabjának, a Valami csaj(ok)-nak a napokban volt a nyilvános főpróbája a Rózsavölgyi Szalonban. A közönség imádta a darabot, amely nagy öröm Németh számára, hiszen az egyetem óta most rendezett először.
dec. 15
19:03
Garázssztorik: egy kicsúszás és a javítás tanulságai (Auto Pult)
„A múlt télen történt, hogy valaki egy kanyarban kicsúszott az útról. A karosszériásaink megjavították, szépen le is fényezték, ahogy kell, csak éppen a kocsi ráfutásgátló elektronikája nem akart működni, és a fényszórója kizárólag a kocsi orra elé világított, mindaddig, amíg egy erre célra készült műszerrel be nem kalibráltuk” – mesélte el Schuck Béla, a Gablini M3 szervizvezetője, hozzá téve,…
dec. 15
19:06
Kigyulladt a Ferrari spanyol élményparkja (Alternatív Energia)
A park megnyitását jövő áprilisra hirdették meg, fő látványossága a 76 méter magas hullámvasút.
dec. 15
19:06
Mit ér a magyar diák tudása, ha azt képtelen alkalmazni? (Blikk)
Bár a magyar diákok számára szégyenletes eredményt hozó nemzetközi PISA-teszt kapcsán egy csomó szakember azt hangsúlyozza, hogy nem történt semmiféle tragédia, a legtöbben közülük mégis szükségét érzik, hogy megszólaljanak, pontosabban, hogy magyarázkodjanak. Amivel nem is lenne gond, ha nem olyan véleményeket hallanánk, amiktől égnek áll a hajunk.
dec. 15
19:06
Quaestor-per: Összeférhetetlenség miatt kizárták a szakértői véleményt (ATV)
A Quaestor-perben összeférhetetlenség miatt kizárta a Fővárosi Törvényszék a vád alapjául szolgáló szakértői véleményt. Így ennek a megállapításait a további eljárásban már nem lehet felhasználni, bizonyítékként. Tarsoly Csaba védője egyébként azt kérte, hogy szüntessék meg védence előzetes letartóztatását, mert azt szerinte már semmi sem indokolja. Részletek a videóban.
dec. 15
19:08
Szolidaritás a menekülőkkel - Díjazták az Artemisszió Alapítványt (Alternatív Energia)
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2016-os civil társadalmi díjával 14 000 euró is jár.
dec. 15
19:08
Tóth Vera megmutatta magát smink nélkül - Fotó (Blikk)
Tóth Vera kis híján félmeztelen szelfivel köszönt be Instagramján.
dec. 15
19:09
Magyar munkaerőpiac - Aki keres az talál? (ProfitLine)
Minden szegmensben emelkedett a munkavállalói bizalom az elmúlt évben – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerőpiaci felméréséből. Az adatok alapján továbbra is a budapestiek és a diplomások a legbizakodóbb társadalmi csoportok, az átlag magyar álláskereső pedig egyre könnyebben talál új és testhezállóbb munkahelyet.
dec. 15
19:21
Hatalmas hiba: 115 év börtönre ítélték, pedig nem követett el semmit (Blikk)
USA - 115 év börtönre ítélték, pedig telejsen ártatlan volt.
dec. 15
19:21
Lakossági hitelek milliói dőlhetnek be a tegnapi nagy bejelentés miatt (Portfolio)
Alig, hogy bejelentette tegnap este a Fed a kamatemelést, máris jelezték a legnagyobb amerikai bankok, köztük a JP Morgan Chase, a Bank of America és a Citibank is, hogy megemelik úgynevezett prime...
dec. 15
19:21
Megvalósulhat az egységes áfacsökkentés a vendéglátásban? (Pénzcentrum)
Különben jelentős különbségek alakulhatnak ki....
dec. 15
19:23
Undorító: a hajánál fogva ráncigálta a lányt, amiért visszautasította őt - videó (Blikk)
Ausztrália - Undorító módon állt bosszún a lányon, aki többször is nemet mondott a közeledésére.
dec. 15
19:24
Hozzuk magunkat karácsonyi hangulatba - nagyon extra fotókat mutatunk az ildillről - Galéria (Blikk)
Az ajándékvásárlás és a kapkodás mellett nincs időnk arra, hogy kiélvezzük az ünnepek közeledtét.
dec. 15
19:24
Horváth András zöld dossziéja - Nem nyomoz a rendőrség (Alternatív Energia)
A rendőrség szerint egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény az adóhivatalnál.
dec. 15
19:24
Németh szöglet utáni kapásgóllal hívta fel magára a figyelmet - videó! (Sport365)
Németh Krisztián gyönyörű közeli kapásgóllal jutatta vezetéshez az al-Garafát az éllovas al-Dzsais otthonában a katari élvonal 12. fordulójának csütörtöki bajnokiján. A második félidő közepén jött az egyenlítés, de a bajnokságban negyedik vendégcsapat így is behúzta a győzelmet a korábbi szlovák válogatott Vladimir Weiss tizenegyesével, amikor Németh már nem volt a pályán.
dec. 15
19:24
2017 júliusáig meghosszabbították Franciaországban a rendkívüli állapotokat (ATV)
A francia szenátus is nagy többséggel megszavazta csütörtökön a tavaly novemberi terrortámadások után bevezetett rendkívüli állapot meghosszabbítását, s ezzel a parlament véglegesen elfogadta az ötödik hosszabbítást.
dec. 15
19:25
Csodás ajándékkal kedveskednek az Operában a hátrányos helyzetű gyerekeknek (Blikk)
Az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat immár 19. éve szervezi meg közös karácsonyi programját az Operaházban, ahol Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét nézhetik meg a gyerekek.
dec. 15
19:30
Az Európai Uniót hibáztatják a franciák a párizsi patkányválságért (444.hu)
A szakértők szerint Brüsszelben hülyének nézték a rágcsálókat.
dec. 15
19:36
300 forint felett a dollár, húszezer felett a Mol, újabb csúcson a BUX (Privátbankár)
Az amerikai kamatdöntés másnapján a tőzsdék szárnyalása folytatódott, a dollár másfél évtizedes csúcsra érkezett. A BUX újabb történelmi rekordot ért el, éves csúcsán forog a Mol, és sok év után először elérte a 300 forintos határt is a dollár. Süllyedésből emelkedésbe váltott az olaj, a nagy vesztesek a nemesfémek.
dec. 15
19:39
Hoppá: BL-győztes sztárfocistával erősíthet a Fradi (Blikk)
Budapest - Igazi nagyágyúval erősítene az NB I-ben szereplő Ferencváros a téli átigazolási időszakban.
dec. 15
19:39
Elosztotta az ötmilliárdos plusz karácsonyi pénzt Nyíregyháza (Portfolio)
Miután a kormány ötmilliárd forint fejlesztési többletforrást biztosított Nyíregyházának, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzati közgyűlése csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy az...
dec. 15
19:42
Pénzzel "fogják be" a morgolódó postások száját (Alternatív Energia)
Az Erzsébet-utalványok kiszállítása miatt megnőtt a munkaidejük.
dec. 15
19:42
Magyarországon is újít a PayPal - Küldd vissza ingyen a nem tetsző karácsonyi ajándékot! (ProfitLine)
Az egyik legnépszerűbb PayPal funkció, az eredetileg kísérleti projektnek indult Visszaküldési Garancia a fogyasztók körében annyira népszerűnek bizonyult, hogy mostantól Magyarországon és számos más országban is folyamatosan elérhető lesz. A Visszaküldési Garancia mindenki számára fontos lehet, aki az interneten tervezi beszerezni a karácsonyi ajándékokat.
dec. 15
19:42
Életmű kiállítás nyílt Ország Lili műveiből (ATV)
"Árny a kövön" - ezzel a címmel nyílik életmű kiállítás Ország Lili műveiből, a Nemzeti Galériában. Ország Lili a ’45 utáni magyar festészet egyik kiemelkedő alakja volt. A több, mint 300 alkotást felvonultató tárlat különlegességekkel is szolgál: a festő elképzelésének megfelelően például felépítettek egy labirintust. Ebben látható az Ország Lili főművének is nevezett "Labirintus" című sorozat.…
dec. 15
19:45
Tűz a Ferrari spanyol élményparkjában - Videó! (Spa Trend Online)
A park megnyitását jövő áprilisra hirdették meg, fő látványossága a 76 méter magas hullámvasút.
dec. 15
19:57
De jópofa: ez a pók pont úgy néz ki, mint a süveg a Harry Potterből, ezért így nevezték el (Blikk)
A Harry Potterben szereplő Teszlek Süveg tulajdonosa, Griffendél Godrik után neveztek el egy újonnan felfedezett indiai pókot.
dec. 15
19:57
Úgy tűnik, mintha Messi távozásától tartana a Barca (Sport365)
A Barcelona közel a duplájára emelné Lionel Messi fizetését, hogy meggyőzze őt a jövő évi hosszabbításról - írja a Diario As című spanyol sportnapilap csütörtökön.
dec. 15
19:59
Világító fényárral sokkolnak olvasóink az ünnepek előtt (Blikk)
Magyarország — Magasra másznak olvasóink, hogy a ház legkisebb szegletébe is jusson égősor. A falu ékes díszének tekintik a helyiek a kreatívan kicsinosított otthonokat.
dec. 15
20:00
Orbán szélhalomharca (Alternatív Energia)
Folytatja az unióellenes hangulatkeltést a kabinet a menekültválság ügyében - fölöslegesen.
dec. 15
20:00
Végre megérkezett az app, amit mindenki várt iPhone-ra! Ki is próbáltuk - Videó (Blikk)
Budapest - Kipróbáltuk Nintendo legújabb játékát, a Super Mario legújabb epizódját!
dec. 15
20:00
Tűz ütött ki a Ferrari-élményparkban, sérült (ATV)
Tűz ütött ki az épülő Ferrari-élményparkban a kelet-spanyolországi Tarragona közelében.
dec. 15
20:02
Halálra gázoltak egy férfit Vas megyében (Alternatív Energia)
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök Káld belterületén.
dec. 15
20:03
Új pólókapitány: a cél egy "ütőképes csapat" kialakítása (Kripto Akadémia)
A női válogatott mellett korábban másodedzőként dolgozó Märcz a férfiak 36. kapitánya.
dec. 15
20:03
Szociális otthon lesz Hitler szülőházából (444.hu)
Az osztrák belügyminiszter szerint lerombolni olyan lenne, mintha le akarnák tagadni a történelmük kellemetlen fejezetét.
dec. 15
20:15
De cuki: kisoroszlán az állatkert sztárja - Fotó (Blikk)
Nyíregyháza — Nem plüssjáték, hanem valódi, mozog, harap és egyre csak növekszik ez a hófehér kisoroszlán.
dec. 15
20:15
Az építési engedélyezési eljárások is fékezik a lakásépítéseket (ProfitLine)
„Idén októberben a július és szeptember közötti növekedést követően újra csökkent éves összevetésben az épületek építésének termelési értéke, mégpedig 7,2%-kal” – kommentálta a KSH csütörtökön közzétett építőipari adatait Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója.
dec. 15
20:15
Trump lenyomta Yellent, szárnyal tovább a tőzsde (Portfolio)
Nem sokáig hatott a Fed tegnapi jelzése, miszerint három kamatemelés is várható Amerikában, vagyis a vártnál nagyobb lesz a monetáris szigor. Győzött a Donald Trump elnökké választása miatt kitört...
dec. 15
20:15
Te már váltottál erre? A minisztérium szerint 1 milliárdot spórolsz vele (Pénzcentrum)
Kiszámolták, mennyit takaríthatunk meg a kivával....
dec. 15
20:17
Meg fog lepődni! Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak élvezik-e jobban a szexet (Blikk)
A Concordia Egyetemen azt keresték, hogy mi okozza a legnagyobb élvezetet a nőknek. A tanulmány szerint a nők jobban tudják élvezni az együttléteket.
dec. 15
20:19
MOB-közgyűlés - Zavaros előkészületek (Alternatív Energia)
Komoly aggályok merültek fel a szervezet új alapszabályával kapcsolatban.
dec. 15
20:19
Részegen őrjöngött az ifjú diktátor (Blikk)
Phenjan — Kim Dzsongunról eddig is köztudott volt, hogy nem veti meg az alkoholt, egy szeptemberi éjszakán azonban olyannyira felöntött a garatra az észak-koreai diktátor, hogy a teljes katonai felsővezetés rettegésben töltötte az éjjelt.
dec. 15
20:19
Ligetvédők: "Tök mindegy nekik melyik fa éli túl" (ATV)
Nagy körültekintéssel végzik a városligeti fák átültetését - ezt mondja a munkálatokat végző cég vezetője. Szerinte az általuk alkalmazott technológiával a fák 95 százaléka túléli a költöztetést. A ligetben tüntető aktivisták azonban továbbra is tiltakoznak. Azt mondják: volt olyan fa, amelynek láncfűrésszel estek neki. A Ligetben összesen 7 ezer fa van, ebből 44-et vágnak ki. Részletek a…
dec. 15
20:21
Frölich Róbert mégsem távozik (Alternatív Energia)
Az országos főrabbi változást szeretne a rabbitestületben.
dec. 15
20:21
Hurrikánfigyelő műholdakat bocsátottak fel Amerikában (ATV)
A szárazföldre lesújtó viharok erejének eddiginél pontosabb előrejelzését teszi lehetővé az az első nyolc hurrikánfigyelő miniműhold, amelyet csütörtökön bocsátott fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a floridai Cape Canaveral légitámaszpontról.
dec. 15
20:30
Az új pólókapitány tudja, hogy címeket várnak tőle (Sport365)
Mindig a győzelem a célja és a folyamatos nyomás sem zavarja - mondta Märcz Tamás, akit csütörtökön választott meg a Magyar Vízilabda Szövetség a férfiválogatott szövetségi kapitányának.
dec. 15
20:33
Újabb mentős bravúr: Ezúttal Óbudán vezettek le egy szülést (Blikk)
Budapest - Újabb újszülöttet segítettek a világra a mentők, ezúttal Óbudán.
dec. 15
20:33
Új szabály Amerikában - Nincs több állami bankmentés? (Portfolio)
A Fed ma közzétett új banki szabályai miatt évi 2 milliárd dollárral is nőhet az amerikai nagybankok finanszírozási költsége, négy nagybanknak pedig összesen 50 milliárd dollárnyi kötvényt kell még...
dec. 15
20:35
Orvosi szenzáció: a lépe helyére ültették a kislány veséjét, 6 év után újra tud inni és vizelni (Blikk)
Torinó - Hat éves kislány veséjét a lépe helyére ültették be, ezt a világon először alkalmazták az orvosok.
dec. 15
20:36
Orbán szélmalomharca (Alternatív Energia)
Folytatja az unióellenes hangulatkeltést a kabinet a menekültválság ügyében - fölöslegesen.

Keresés