Hazajön Amerikából az ünnepekre Zimány Linda. Az ügyvédbojtárként is tevékenykedő szépség Instagram oldalán osztotta meg a hírt rajongóival, hogy legjobb barátnőjével hazatérnek az Egyesült Államokból.
Mintegy 20 ezer vállalkozás pénztárgépbeszerzéséhez nyújt segítséget a kormány – közölte az NGM. A kasszánként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének egyik legfontosabb feltétele a kassza 2016. december 31-éig történő üzembehelyezése. Az újonnan kötelezett vállalkozások már hat pénztárgéptípusból választhatnak.
Megtörtént, már tudjuk, hogy nem hiába vártak a befektetők az év utolsó nagy "dobására", az amerikai jegybank kamatdöntő ülésére. Egy év után Janet Yellen és monetáris tanácsa úgy döntött ismét érdemes emelni az alapkamaton. Immáron tehát 0.75%-os szintek pöröghet az irányadó ráta és ami még fontosabb 3 további szigorítás érkezhet 2017-ben!
A 10 ezer forintos névértékű Erzsébet-utalvány közterhe megközelíti az 5 ezer forintot. A kormány az Erzsébet-utalványokhoz kapcsolódó összes adóteher költségeinek fedezésére 13,5 milliárd forintos keretösszeget különített el, vagyis ennyit fog eljuttatni a NAV-hoz - tájékoztatta lapunkat a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megváltozott munkaképességű vagyok, egészségi állapotom alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényelek, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményeim miatt foglalkozási rehabilitációm nem javasolt. Egészségi állapotom 31- 50% (C2 kategória, rokkantsági ellátás), az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet…
Mikulássapkát húztak a katonák, egy egész század állt be segíteni a Mikulásgyárnak. A honvédség önkéntesei most egy hétig plüssöket válogatnak és ajándékot csomagolnak. A katonák abban is segítenek, hogy a Mikulás mindenkinek időben el tudja vinni az ajándékát. A Mikulásgyár idén is a mélyszegénységben élőket támogatja. További részletek a videóban.
Szabó Zsófi karácsonyi zenékkel hangolódik a közelgő ünnepekre, amit valószínűleg azért is vár nagyon, mert férjével, Zsoltival először ünnepelhetik a karácsonyt férj és feleségként.
Barack Obama amerikai elnök nem írta alá a szerda éjféli határidőig az Irán elleni szankciókról szóló jogszabály meghosszabbítását, de az így is törvényerejűvé vált - jelentette be a washingtoni Fehér Ház szóvivője.
Barack Obama amerikai elnök nem írta alá a szerda éjféli határidőig az Irán elleni szankciókról szóló jogszabály meghosszabbítását, de az így is törvényerejűvé vált – jelentette be a washingtoni Fehér Ház szóvivője
Pozsony - Priskin Tamás elévülhetetlen érdemeket szerzett tavaly ősszel a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnokságra kijutásában, miután a norvégok elleni pótselejtező visszavágóján bődületesen nagy gólt lőtt.
A Citigroup, a Wells Fargo és a Bank of America is szerepeltek annak a listának az élén, amelyen azok a bankok álltak, amelyekkel kapcsolatban a legtöbb fogyasztóvédelmi panasz érkezett be az egyik...
Az Infiniti QX50 már nem egy mai darab – hazánkban nem is elérhető már –, így a nemrég látványos megújulásba kezdő márka következő lépése a kisebbik, immár náluk is közepes crossover/SUV megújítása lesz, mely az áprilisban bemutatott QX Sport tanulmány formái mentén ölt új testet egészen az alapoktól kezdve. Mindezzel a Párizsi Autószalonon még csak tanulmányként kacérkodott a márka, a januári…
Ha a közoktatásba nem fér bele, akkor majd a versenyszféra kitanítja az embereket a helyes pénzügyi döntések meghozatalára - legalábbis jelenleg valami ilyesmi a helyzet Magyarországon, ha pénzügyi tudatosságról beszélünk. Ebbe a sorba állnak be lassanként a bankok is, amelyeknek szintén érdeke a jól felkészült ügyfél. Bartha Ákos, az MKB retail ügyvezető igazgatója szerint együtt kell dolgozni az…
Magyarország - Egész országra kiterjedő, fokozott közúti ellenőrzéseket tart hétvégén a rendőrség. A hatóság célja az ittas és bódult állapotban vezető sofőrök kiszűrése.
Barack Obama amerikai elnök nem írta alá a szerda éjféli határidőig az Irán elleni szankciókról szóló jogszabály meghosszabbítását, de az így is törvényerejűvé vált – jelentette be a washingtoni Fehér Ház szóvivője
Két ellenzéki szenátor csütörtökön kijelentette: a manilai törvényhozás kezdeményezheti Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki államfő leváltását, miután az elnök beismerte, hogy Davao polgármestereként saját kezűleg végzett olyanokkal, akiket bűnözőnek tartott.
Szőcs Renáta (22), a TV2 Star Academy beköltözős tehetségkutatójának nyertese nemrég Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival, hogy valaki feltörte a profilját.
Személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is köze volt az amerikai választásokat megelőző orosz hackertámadásokhoz - jelentette helyi idő szerint szerdán az amerikai NBC hírtelevízió névtelen hírszerzési forrásokra hivatkozva
Demenciában szenvedő, 73 éves férfit lőttek le a rendőrök helyi idő szerint szerdán az Egyesült Államokban, mert azt hitték, fegyver van nála, de kiderült: nem pisztoly volt nála, hanem feszület
A földre teperték a venezuelai külügyminiszterasszonyt az argentin hatóságok, miután a tárcavezető megpróbált bejutni a Buenos Airesben ülésező Dél-amerikai Közös Piac, a Mercosur miniszteri ülésére - állította helyi idő szerdán Nicolás Maduro venezuelai elnök
Felnőtt húgomnak szelektív mutizmusa van. Rengeteg helyen jártunk már vele, ahol próbálták belőle kigyógyítani, de mind sikertelen volt. Viszont szeretne elhelyezkedni a munka világában. Mi szükséges hozzá, hogy dolgozhasson, alkalmazhassák? Milyen papírokat kell hozzá beszerezni, és ennek mi a menete? Szüksége van a megváltozott munkaképességű komplex minősítésére. Ennek az elintézésének mi a…