A jövő héten, még karácsony előtt kétnapos elnökségi ülést tart a Fidesz vezérkara Dobogókőn: már a kampányra, az államfő-jelölésre koncentrálnak, emellett a 2018-as parlamenti választás Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeinek a listáját is meghatározzák, a korrupciógyanús ügyekbe keveredett honatyák kezét elengedik – tudta meg az atv.hu fideszes forrásból.
A forint kissé erősödött az euróval szemben, az amerikai dollárral párhuzamot vonva viszont jelentősen gyengült. Az ipari termelési index októberben +2 % h/h és -2,1 % é/é volt. Az amerikai központi bank (Fed) a várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékkal, 0,5-ről 0,75 százalékra emelte a kamatot.
Tíz napon belül át kell venni a postán azokat az Erzsébet-utalványokat, amelyeket valamiért nem sikerült kézbesíteni. Több helyen már most sokan várakoznak. A Posta szóvivője cáfolta, hogy a cégnél káosz lenne a létszámhiány miatt. Azt ígérik, még idén mindenki megkapja az Erzsébet-utalványokat. További részletek a videóban.
Egyetért az FBI a CIA abban, hogy az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz hackertámadások célja az volt, hogy ártsanak Hillary Clintonnak, és Donald Trump nyerje az elnökválasztást.
Talajvíz tisztítására szolgáló rendszer kiépítését kezdte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszapalkonyán a Mol Nyrt. és a Mol Petrolkémia Zrt.; a vállalatok célja, hogy az évtizedekkel korábban, a jogelődök működése során keletkezett ipari szennyeződéseket teljesen eltüntessék az érintett területek talajvizéből - írták a társaságok az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményükben.
Nevéhez több mint 2500 találmány köthető. A hazánkban méltatlanul elfelejtett magyar feltaláló dolgozta ki az autók passzív biztonságvédelmének (azaz a már bekövetkezett baleset következményeit enyhítő eszközöknek) kikerülhetetlen elemeit, többek között a gyűrődési zónát, a biztonsági kormányoszlopot, a biztonsági utascellát és az oldalsó ütközésvédelmet. Nem túlzás azt állítani, hogy a…
A Ticket Restaurant kibocsátója, az Edenred nyert. És ez még csak egy cég a háromból, két másik eljárás folyamatban van a nemzetközi vitarendező fórumon.
Két lányával és népes családjával nagy várakozással tekint a karácsonyi ünnepek elé Azurák Csaba. A Tv2 egyik legismertebb arca január elején indítja útjára vadonatúj közéleti-politikai háttérműsorát.
Ankara - Autóba rejtett pokolgép robbant szombat reggel egy hétvégi kimenőn lévő katonákat is szállító autóbusz mellett a Törökország középső részén található Kayseriben, a helyi egyetemnél - jelentette a Dogan török hírügynökség -írja az MTI.
Az emberi erőforrások minisztere az ATV-ben nyilatkozott a magyar szempontból botrányos eredményű PISA-tesztről, a köztársasági elnöki posztról, illetve az egészségügyről.
Az Országgyűlés idén összesen 192 törvényjavaslatot fogadott el, 38 indítvánnyal kevesebbet mint tavaly, és ugyancsak kevesebbet, mint az előző két ciklus hasonló időszakában.
Nem a Jobbik tanácsadója, de aktív a kapcsolata a párt elnökével – mondta Török Gábor az ATV-ben. Arról is beszélt, hogy a Fidesz negatív kampánya, amit a Jobbik ellen folytat, az felemelheti a Jobbikot.
Autóba rejtett pokolgép robbant szombat reggel egy hétvégi kimenőn lévő katonákat is szállító autóbusz mellett a Törökország középső részén található Kayseriben, a helyi egyetemnél - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Egy összeégett holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt sződligeti raktárépület oltása során szombaton hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Budapest - Meghalt egy ember, aki autójával villanyoszlopnak ütközött, majd felborult Újhartyánban szombat hajnalban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Vannak, akiket nagyon könnyű meglepni, mások már nagyobb fejtörést okoznak. Pánikra semmi ok! Ha igazán tökéletes ajándékot keresünk, régi korok tudását és a lélektant is segítségül hívhatjuk.
A tésztához: 6 db tojás 6 ek cukor 6 ek rizsliszt 2 ek kakaópor 1 késhegynyi szódabikarbóna A krémhez: 1/2 l mandulatej (növényi) 6 ek rizsdara cukor ízlés szerint rumaroma ízlés szerint 15 dkg margarin puha A díszítéshez: étcsokoládé olvasztva kókuszreszelék
Autóba rejtett pokolgép robbant szombat reggel egy hétvégi kimenőn lévő katonákat is szállító autóbusz mellett a Törökország középső részén található Kayseriben, a helyi egyetemnél - jelentette a Dogan török hírügynökség
Augusztus óta nő a tehervonatokon illegálisan Magyarországra érkező migránsok száma: míg tavaly 111 határsértőt találtak a Szerbia felől Kelebiánál belépő tehervonatokon, az idén várhatóan már meghaladja az ezret az így próbálkozók száma - tájékoztatta a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület pénteken az MTI-t
A karácsony előtti hét az év legerősebb időszaka az üzletekben, az arany hétvégén és a következő napokban a kereskedők az eddiginél is nagyobb forgalomra számíthatnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint
A címvédő norvég válogatott lesz a hollandok ellenfele a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi fináléjában, miután a pénteki második elődöntőben legyőzte a franciákat.
Egyértelműen visszatérni látszik a magyar cégek beruházási kedve 2016 végére, pedig ez a kép az évközben még nagyon sötétnek tűnt. Van, aki új eszközöket venne a cégének, és van, aki az informatikai lehetőségeket fejlesztené fel a vállalkozásában. A K&H azt is megtippelte, hogy mely cégek lesznek az újítások éllovasai a következő évben.
Budapest - Egy összeégett holttestet találtak a tűzoltók egy kigyulladt sződligeti raktárépület oltása során szombaton hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
Kalinyingrád - Hátborzongató látványt nyújtanak ezek a szeméttelepen levő babák, mi akár egy horrorfilm szereplőiként is el tudnánk őket képzelni. Pláne a helyszínnel együtt!
Zavargások és fosztogatások kezdődtek Venezuela egyes részein, és egy ellenzéki politikus szerint legalább hárman meghaltak pénteken, miután a kormány egyszerűen kivonta a forgalomból az eddig használatban lévő legnagyobb címletű bankjegyet, tömegek készpénzben lévő megtakarításait semmisítve meg
Az Országgyűlés idén összesen 192 törvényjavaslatot fogadott el, 38 indítvánnyal kevesebbet mint tavaly, és ugyancsak kevesebbet, mint az előző két ciklus hasonló időszakában