Az anyuka jelenleg gyesen van, van főállású munkahelye, ahol állományban van, ahonnan gyesre ment. A gyes mellett egy másik munkáltató foglalkoztatni szeretné heti 15 órában, munkaviszonyban. Meg kell-e szüntetni a meglévő 8 órás munkaviszonyát a korábbi céggel, vagy vállalhat mellette részmunkaidős állást? Kell-e közölni a régi munkahelyen, hogy elvállalt egy részmunkaidős állást? Olvasói…
Vasárnap kezdetben lesznek napos és erősen felhős, ködös tájak, majd délutántól egyre több lesz a felhő, és estefelé főként északon számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra
A Jobbik elnökére nem lehet nemzeti ügyekben számítani, ennek legutóbbi példája, hogy a pártelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülése helyett egy egerszalóki luxusszállodában töltötte idejét – mondta Böröcz László, a Fidelitas elnöke sajtótájékoztatón Egerszalókon szombaton
Sport- és rendezvénycsarnokot adtak át Tatán, a 1,2 milliárd forintból épült csarnokot három oktatási intézmény és a Tatai Atlétikai Club (TAC) sportolói használják.
Egy villamos vezetőjét, több utasát, valamint egy söröző vendégeit is bántalmazta két férfi péntek este Budapesten, akiket szombaton elfogtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Ecclesia Hungariae-díjjal tüntette ki Punk Gemma ciszterci apátnőt, aki hetven éve vezeti a ciszterciek női ágának magyar közösségét
Elindult az "Exportképes innovatív termékfejlesztés támogatása" című, 5 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat társadalmi egyeztetése, amelynek tapasztalatai alapján várhatóan jövő február...
Törökország - Íme, a koreai háborús hős, Refik Ozberber, aki Duman nevű cicájával éli mindennapjait. A férfi 87 éves és jelenleg egy borbélyüzletet vezet, és abból tartja fent magát. Nézze meg róla és macskájáról készült összeállításunkat!
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05040/14420/2016. ideiglenes számon rendelt el nyomozást segítségnyújtás elmulasztása bűntett ügyében ismeretlen tettes ellen.
A rendőrséghez péntek este érkezett bejelentés a 17-es villamos vezetőjétől, hogy a Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóban két ismeretlen férfi megtámadta és rendőri segítséget kér.
A magyar válogatott kapus Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig hazai pályán 2-0-ra legyőzte Dárdai Pál vezetőedző együttesét, a Hertha BSC-t a német labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati játéknapján.
Mikor jön a gyilkolós valóságshow? – kérdeztem azon írásom címében, amely alig több mint négy hónapja jelent meg, s amiben azt fejtegettem, hogy ha a tévés realitykben megfigyelt tendencia folytatódik, közel az idő, amikor a valóságshow-k készítői nyílt erőszakot, ne adj' isten emberhalált próbálnak nekünk műsorként eladni. Nos, ez az idő elérkezett.
Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a szejm üléstermébe való belépést.
Varsó - Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni fogják a szejm üléstermébe való belépést.
Az időjárás ugyan egyelőre nem adott rá okot, de lassan ideje ráhangolódni a télre; közeleg a jégkorcsolyázás, hólapátolás, az ünnepi fények és a forralt bor időszaka. Az egyik szálláskereső weboldal összegyűjtött 5 különleges szálláshelyet, ahol a vendégeknek jeges téli élményben lehet részük.
Az ittas sofőrökre vadásznak a rendőrök a Karácsony előtti utolsó hétvégén. Fokozottan ellenőrzik az autósokat. De a zsebtolvajokat is éberen figyelik: Pest megyében például a nagyobb bevásárlóközpontoknál is járőröznek a rendőrök. További részletek a videóban.
Az AJÁNDÉK című film készítésében bárki részt vehet, aki felvételt készít az Erzsébet-utalványok kézbsítéséről, elköltéséről és azokról a nyugdíjasokról, akik részesülnek a rendkívüli támogatásban.
A segélyszervezetek, és a pártok is a rászorulóknak segítettek. Volt, aki adományokkal, mások pedig egy tál meleg étellel próbálták elviselhetővé tenni a legrászorultabbak életét. További részletek a videóban.
Szöul - Ismét több tízezren követelték Szöul belvárosában szombaton a korrupciós botrányba keveredett és hatalmától ideiglenesen megfosztott Pak Gun Hje dél-koreai államfő azonnali lemondását, egyúttal, bár kevesebben, az elnököt támogató aktivisták is utcára vonultak.
Az Atlético Madrid 1-0-ra győzött a Las Palmas ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A győztes találatot Saul Niguez szerezte az 59. percben. A fővárosiak három nyeretlen tétmeccs után győztek ismét.
Nem csak a gyerekek, a felnőttek számára is egy igazi élmény, ha fiatalkoruk legendáival, hőseivel találkozhatnak. Szász Emese mosolya is erről árulkodik.