Izrael fontos és ígéretes piac, ahová Magyarország megduplázta kivitelét az elmúlt három évben - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken.
Érdekes kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában. Ezek szerint a kormány készül a magyar és a kínai kormány között korábban megkötött, Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési...
A HIV-fertőzött betegek másodlagos fertőzésének kezelésében is segíthet a Debreceni Egyetem számos kutatócsoportja által tanulmányozott gombaellenes szer, amely a Penicillium chrysogenum gomba által termelt fehérje. Jótékony gombával a különböző fertőző gombafajok ellen?
Donald Trump gazdasági konzultációs tanácsot hív életre - ezt maga a megválasztott amerikai elnök jelentette be pénteken. Trump "stratégiai fórumnak" nevezte el a konzultatív szervezetet, amelybe...
Miután a szíriai hadsereg Aleppó Sejk Szaid nevű déli kerülete felé nyomult előre, a lázadók - attól tartva, hogy körülzárják őket - péntekre virradóra visszavetették támadásukat - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Mérsékelt elmozdulásokat láthatunk egész nap a tengerentúli részvénypiacokon, a várakozásoknak körülbelül megfelelő munkaerőpiaci adatok nem hozták lázba a befektetőket.Itt a vége 2016.12.02...
Szemétben gázolnak az utasok a barcelonai El Prat repülőtéren a takarítók napok óta tartó sztrájkja miatt; több spanyol sajtóorgánum kaotikus állapotokról számolt be pénteken.
A francia, az olasz és a német választást is megkavarhatják a törökök. Csakhogy egyszerre küzdenek Brüsszellel, Washingtonnal és Moszkvával is, Európa remélheti, hogy ennyi frontot nem bírnak tartani.
A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 1,9 százalékkal nőtt a cseh gazdaság. Az utóbbi két és fél évben ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában. A második negyedévben 2,6 százalékos volt a növekedés.
Piacfelügyeleti eljárást indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Hársfa Gold Szolgáltató Kft.-nél és a Széfbank Kft.-nél, a két társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy letéti és széfszolgáltatási tevékenységet végezzenek - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
A férfi 40 év körüli, 160-170 centiméter magas, testesebb férfi november 23-án 13 óra 30 és 13 óra 45 perc között az 52-es villamoson utazókat zaklatta. A szeméremsértés közben sötétkék pufi dzsekit és farmernadrágot, szürke sapkát viselt, kezében pedig egy fekete hátizsák volt. A rendőrség azt kéri, hogy aki felismeri a rajzon szereplő férfit, jelentkezzen a police.hu-n megadott elérhetőségeken.
A zsűri döntése nyomán Erdélyi Luca, a Sarjú Banda, Molnár Bence és a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes, míg a közönség szavazataival a Mérai Cifra Néptánccsoport jutott tovább a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor első középdöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televíziócsatorna