Kunhalmi Ágnes az MSZP képviselője szerint az oktatás továbbra is központosított marad, az újjászervezések csak áltevékenységek. Kunhalmi arról is beszélt, hogy a szülők miért nem emelik fel a hangjukat.
Az atv.hu-nak adott, holnap megjelenő interjúban Szijjártó Péter megerősítette, hogy Putyin orosz elnök ismét Budapestre utazik, hogy találkozzon Orbán Viktorral.
Meleg ételt osztott hétfőn Csepelen az Ökumenikus Segélyszervezet és jótékonysági partnere. Ezer adag székelykáposztát kaptak tejföllel, kenyérrel, teával a rászorulók és hajléktalanok, de szaloncukor, gyümölcskenyér és friss gyümölcs is jutott nekik. Az ételosztáson részt vett többek között Schmittné Makray Katalin is.
Jelenleg felmondásomat töltöm egy partnercégnél, mely a szolgáltatói szférában tevékenykedik szerződött partnerként, és a munka betöltéséhez formaruhát biztosít a (fő)cég, melynek partnere a munkáltatóm. Erről azt kell tudni, hogy mivel nem dolgozom veszélyes munkakörben, a formaruhának inkább az a funkciója, hogy egységes arculatot mutasson a bolt. Pont a felmondásom alatt lett aktuális a…
Budapesten és a megyei jogú városokban, az ország területi megoszlását tekintve pedig a Dunántúlon emelkedtek nagyobb mértékben az idén az ingatlanárak - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kedden az M1 aktuális csatornán.
Őrületes szerencséje volt a Dárdai Pál mellett a Hertha Berlinnél edzősködő Petry Zsoltnak: feleségével az utolsó pillanatban döntöttek az otthon maradás mellett, pedig éppen a berlini karácsonyi vásárba tartottak volna hétfő este.
11 otthon töltött év és 4 gyermek szülése után mennék vissza dolgozni. Kb. 110 nap szabadságom gyűlt össze, a gyerekek előtt 8 órában dolgoztam bruttó 240.000 Ft-ért, most pedig 4 órás munkára mennék vissza, ennél alacsonyabb bérért. A kérdésem: amikor kiveszem a felgyűlt szabadságomat, akkor még a régi munkabéremet fizetik vagy az újat? És ha elmegyek máshová dolgozni, ki kell fizetniük a…
Karácsony reggelén milyen jól is esik az embernek, ha valamilyen finomság várja az asztalon! Ráadásul nekünk sem kell sokat bajlódnunk az elkészítésével, hiszen percek alatt megsül és már fogyaszthatjuk is!
A három nagy nemzetközi hitelminősítő összesen hétszer tervezi felülvizsgálni a magyar adósbesorolást 2017-ben - derül ki a cégek által közzétett naptárakból. Így először február végén a Standard &...
Kedden publikálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a frissített növekedési és költségvetési előrejelzését. Ebből kiderül, hogy az új intézkedések hatására jövőre 4,1%-kal növekedhet a gazdaság,...
A kollégám buldózer kezelő volt a cégünknél, a veséi tönkrementek, heti háromszor vesedialízisre jár. A munkaköri alkalmassági vizsgálaton olyan minősítést kapott, hogy még rehabilitáció után sem alkalmas a fent nevezett munkakör betöltésére. A munkáltató simán közös megegyezéssel küldte el 5 nappal ezelőtt. Én úgy tudom, hogy ha a munkavállaló egészségi okból alkalmatlan a munkakör betöltésére,…
A munkáltatóm a törvényi előírások hatására 2014 évtől kezdődően lehetővé tette a béren kívüli javadalmazási rendszerből adómentesen lakáshitel törlesztéshez felhasználni a VBKJ keretösszeget. 2014-ben, 2015-ben, és 2016-ban is ezt a célt jelöltem meg a VBKJ juttatásom felhasználására azzal a céllal, hogy az OTP banktól felvett lakáshitelünk hitelállományába beletörlesszem. Az ingatlanunk…
A "Truck of Peace" azaz a béke kamionja játékkal játszott a merénylet előtt a pakisztáni férfi, nyilatkozta a német rendőrség miután átvizsgálták a férfi telefonját.
A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás lehetett a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett gázolás - jelentette be kedden Angela Merkel német kancellár.
Fidesz: Európának garantálnia kell állampolgárai biztonságát A Fidesz szerint az európai államoknak a jelenlegi feszült helyzetben is meg kell tenniük mindent, hogy garantálják állampolgáraik biztonságát
A teherautó, mellyel később a merényletet elkövették, eredetileg Olaszországba tartott, onnan visszafelé Berlinen keresztül vezetett az útja haza, Lengyelországba - mondta Ariel Zielinski a teherautó cégének tulajdonosa.
A Volkswagen megállapodott a kanadai bírósággal, közel 1,6 milliárd dollárt kell fordítania jármű-visszavásárlásra, illetve helyreállításra, valamint a dízelbotrányban érintett kanadai...
A Jobbik már ráfordult a 2018-as választásokra, de új jelöltjeivel egyelőre nem kíván a nyilvánosság elé állni – derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyet a párt elnöke és frakcióvezetője tartott. Vona Gábor és Volner János beszéltek a néppártosodás következményeiről, és az LMP-hez fűződő viszonyuk mellett arról is, hogy honnan tudnak még elhozni szavazatokat.
Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával bíróság elé állítja Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) - közölte kedden a vádhatóság
A tervezett 20 milliárd forintos mennyiséget értékesítette az ÁKK kedden a három hónapos diszkont kincstárjegyekből, miközben a hozam még mindig tudott tovább csökkenni. Így már csak az lesz a kérdés...
Tünetként elhúzódó, száraz, krákogó, köhintő jellegű, a környezetet roppant módon zavaró, idegesítő köhögés jelentkezik, amely kizárólag éber állapotban figyelhető meg, elalvás után megszűnik.
Budapest – Egy társasházi rablás tetteseit keresi a rendőrség, akik közül az egyiket sikerült azonosítani. Ő Szabados Ferenc 44 éves budapesti lakos, aki a még ismeretlen társával egy XI. kerületi társasházban rabolt ki egy embert vasárnap délelőtt.
Szakképzetlenül ellenőrzik a fűtési rendszereket. Egyre tarthatatlanabb a helyzet a kéményseprési iparágban. A lakossági szektort a káosz, a versenypiacot pedig a szabad rablás jellemzi - nyilatkozta az mno-nak a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt tanácsolja a Németországba készülő magyar utazóknak, hogy főleg a nagyvárosok forgalmas helyein, karácsonyi vásárain, tömegrendezvényeken, turisták által látogatott fontosabb közterületeken a szokottnál is nagyobb óvatosságot, körültekintést tanúsítsanak