Az osztalékfizetésre vonatkozó korlátok és nehézségek már eddig is számos bosszúságra adtak alapot. Körülményes az osztalékok kezelése a vállalatfelvásárlásoknál, a vevőnek és az eladónak speciális technikákat kell kidolgozniuk az osztalékok egymás közötti megosztására Ráadásul a jövő januártól alkalmazandó új szabályok tovább szűkítik a rugalmasságot az osztalékfizetéseknél.
A TEK páncélozott járművei jelentek meg Budapest forgalmasabb csomópontjain, miután a Belügyminisztérium bejelentette: a rendőrséget és a TEK-et fokozottabb utcai jelenlétre kérték fel az európai nagyvárosokban történt terrortámadások után.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése kedden 116 szavazattal, három tartózkodás mellett módosította a szervezet alapszabályát, s a sporttörvény novemberi változásával összhangban határoztak a tagozatok kiválásáról.
Átment a gyári biztonsági teszteken a Metrowagonmash által felújított, a 3-as metróvonalra szánt szerelvény budapesti prototípusa - közölte a felújítást végző társaság kedden az MTI-vel
Eddig elég eseménytelenül telik a forint napja, az euróval szemben egész nap a 311-es szint felett várta az árfolyam az MNB kamatdöntését, azonban ez sem váltott ki érdemi reakciót. A dollár eközben...
Berlinben megtörtént, amitől régóta féltek: tömeges halált okozó terrortámadás. A merénylet elkövetéséhez használt kamion a kedd reggeli szürkeségben még ott állt az egykori Nyugat-Berlin szívében, a Vilmos császár-emléktemplomnál. Az emberek szótlanul siettek el a tetthely mellett - írta helyszíni jelentésében a dpa.
Szellemiségük megőrzése és a kiszámítható finanszírozás érdekében, az októberben megkötött adásvételi szerződés felmondása után, új tulajdonosuk van a korábbi Geomédia-lapoknak, így a Népszavának, a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek - közölte a Népszavát kiadó XXI
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az év legfontosabb eseményeiről beszélgettek a vendégek, és azon belül is főként arról, hogy a kvótanépszavazással tényleg létrejött-e egy új nemzeti egység, és ha igen, vajon Orbán Viktor mivel tudja egyben tartani ezt a tömeget hosszútávon?
Megsérült egy magyar állampolgár is a berlini terrortámadásban - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden délután, a Vörösmarty téren tartott sajtótájékoztatóján.
Tovább szűkítik az osztalékfizetés rugalmasságát a jövő januártól alkalmazandó új szabályok, amelyek révén az osztalék egy évig ott fog maradni az anyavállalatnál, ami valószínűleg mind számvitelileg, mind finanszírozási szempontból hátrányosan érinti az adott vállalkozásokat – figyelmeztet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
A várakozásoknak megfelelően 0,9%-on hagyta irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanács a mai ülésén nem nyúlt az egynapos hitel- és betéti kamat által meghatározott kamatfolyosóhoz...
A berlini terrortámadást követően Magyarországon, bár a terrorkészültségi fokozat maradt 3-as, vagyis közepes, több rendőrt vezényeltek az utcákra, különös tekintettel a karácsonyi vásárok, rendezvények környékére. A forgalmas csomópontokon megjelentek a TEK páncélosai és gépfegyveres terrorelhárítói is. Fenti fotóink a Széna tér és a Vörösmarty tér környékén készültek.
A Škoda Octavia frissített változata már korábban bemutatkozott, ám a csúcsot jelentő RS verziókat egészen mostanáig csiszolgatták a gyáriak, de túl nagy meglepetést nem tudtak okozni. Az újdonság benzines kivitele alapból megkapta a korábbi RS 230 limitált széria változtatásait, míg a dízel esetében semmilyen változtatással nem találkozhatunk – leszámítva persze az átrajzolt külsőt.
A prágai székhelyű Rockaway csoport megvásárolta az Árukereső.hu, a Compari.ro és a Pazaruvaj.com árösszehasonlító oldalakat a Naspers csoporttól - közölte az Árukereso.hu kedden az MTI-vel.
Tegnap merényletet hajtottak végre Berlinben, Ankarában pedig lelőtték az orosz nagykövetet, az események nem éreztetik hatásukat a részvénypiacokon. Fontosabb események az elmúlt órákból:Berlinben...
A NAV kedden közzétette a Brent típusú olaj árfolyamának negyedéves átlagát, mely meghatározza az üzemanyagok jövedéki adótartalmát. Rossz hírünk van az autósok számára. Ismét közzétette a Nemzeti...
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Real Madrid fellebbezése nyomán enyhítette a spanyol futballklub büntetését, amely így jövő nyáron már újból igazolhat játékosokat.
A várakozásoknak megfelelően 0,9%-on hagyta irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank. A monetáris tanács a mai ülésén nem nyúlt az egynapos hitel- és betéti kamat által meghatározott kamatfolyosóhoz...
Az idénre továbbra is 2,8%-os növekedést vár a jegybank, a következő két évben pedig 3,6-3,7%-os lehet a GDP-növekedés. Az idei prognózis szinte matematikai képtelenséggel felérő optimizmust sugároz,...
Egy huszonnégy éves svájci férfi volt a mecsetként is működő zürichi iszlám központban lövöldöző fegyveres, nincsenek egyértelmű jelek arra, hogy a támadás iszlamista indíttatású volt - közölte kedden a svájci rendőrség.
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden azt a két férfit, aki péntek este egy villamos vezetőjét, több utasát, valamint egy söröző vendégeit is bántalmazta Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.