Két török katona élve elégetéséről tett közzé videót csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, amely a kezén lévő Aleppó kormányzóságbeli Báb városnál folytat harcot a török hadsereggel.
Letartóztattak két koszovói férfit, akik a gyanú szerint támadásra készültek a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Oberhausen városában – közölték a német hatóságok péntekre virradóra
A 8 milliárdos Irinyi Kockázati Tőkealap célja, hogy egyre több kkv-ból váljon nemzetközi szinten is jól teljesítő nagyvállalat - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
A negatív hangulat ma reggel az ázsiai tőzsdékre is átterjedt, Európában viszont a határidős részvényindexek állása alapján pluszban nyithatnak a tőzsdék. A tegnapi, jellemzően negatív hangulat az...
Egyre több párizsi negyedben érvényesülnek a muszlim világ törvényei – derült ki a francia közszolgálati tévé összeállításából, amelyet részben rejtett kamerával készítettek
Kerékpárt, babakocsit, komplett bőröndöt vagy étkészletet, könyveket, sőt bevásárlókocsit, sporteszközöket, valamint különféle hangszereket is elvesztettek már az utasok a BKV járatain.
A CIG Pannónia közleményében jelezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank határozatában engedélyezte, hogy a társaság minősített befolyást szerezzen az MKB Életbiztosító Zrt.- ben, leányvállalata, a CIG...
A szeptemberben belengetett 14 milliárd dollár felére rúgó, 7,2 milliárd dolláros összeget kell végül fizetnie a Deutsche Banknak az amerikai jelzálogpiaci szabálytalanságok miatt - jelentették be...
Napok óta nem tud jelentősen elmozdulni a forint az euróval szemben, továbbra is kicsivel 310 felett jár a jegyzés. Közben a fejlődő piacokon is csendesen telik a karácsony előtti utolsó kereskedési...
2017. január 1-jétől már csak akkor vehető igénybe a családi adókedvezmény, ha az eltartottak adóazonosító jele is rendelkezésre áll. Annak, aki az első félévben esetleg nem kapta meg az adóazonosító jelről szóló tájékoztató levelet, és a negyedik negyedévben az adóigazolványt, célszerű az elérhetőségi címét egyeztetnie a NAV-val, elektronikusan, telefonon, levélben vagy személyesen - írta…
A rendőrség megtalálta a 26 éves Zachery Munoz DNS-ét az ételen, így jöttek rá, hogy ő tört be három helyre is szeptemberben, hogy elektromos szerszámokat lopjon. A férfi mindhárom betörést tagadja. (AP)
Fotó: police.hu Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése és rongálás miatt emelnek vádat ellene, amiért augusztus 12-én 21:40-kor a helyi vasútállomáson a Csorna felé tartó vonat mozdonyának szélvédőjét megdobta egy kővel, és az betörte a szélvédőt, könnyű sérülést okozva a vezetőnek. 22:05-kor a sportpályánál el is fogták, el is ismerte a tettét. (police.hu)
Carl Icahn milliárdos befektető a környezetvédelmi és banki szabályozásokat vette tűz alá, szerinte ezek ugyanis a vállalati befektetéseket jelentősen hátráltatják az Egyesült Államokban és Donald...
Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje - tájékoztatta az MSZP Országos Központja közleményben pénteken az MTI-t.
Érdemes december 31-éig minden kisvállalkozónak átgondolni a katára (kisadózók vállalkozások tételes adójára) váltást, hiszen jövőre a kétszeresére – 6 millió forintról 12 millióra – nő a kata bevételi határa, írja közleményében az NGM.
Kereskedelmi lépések és kibertámadások kínai cégek ellen lehet Trump új csapásiránya, amellyel el akarja érni geopolitikai célkitűzéseit. Ahogyan már jelzi az Exxon vezérének kinevezése külügyminiszternek, az állam és piac határai egyre inkább elmosódnak.
Mintegy 150 millió forintos támogatást nyújt az olaszországi Tolentino október 30-i földrengés során megrongálódott egyik katolikus templomának újjáépítéséhez Magyarország
Az életminőség jelentősen függ attól egy országban, hogy mennyire veszélyeztetett a személyes biztonság. A világon a legnagyobb HR tanácsadással foglalkozó cég, a Mercer minden évben készít egy listát, hogy melyik városban a legbiztonságosabb élni, és dolgozni.
Bejelentette a Banca Monte dei Paschi di Siena, hogy nem sikerült 5 milliárd euróra tervezett tőkeemelése magánpiaci tőkebevonás révén. A hírre máris reagált az olasz kormány: felállítanak egy 20...
Washington tartózkodott volna a szavazáson, és ezzel nem állta volna útját annak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elfogadja az izraeli telepeslakások építését elítélő, Egyiptom által beterjesztett határozattervezetet - közölték nyugati tisztségviselők csütörtökön. A csütörtökre kiírt szavazást azonban Kairó elnapolta.
A terrorveszély miatt a migránsok biometrikus adatait - ujjlenyomatát, arcképét, érmintáját - is ellenőrzik és összevetik a nemzetközi adatbázisokkal a határnál a rendészeti szakemberek, ha szükséges - számolt be pénteki számában a Magyar Idők