El tudják képzelni, milyen lehet egy Blake Griffin, Dwayne Wade vagy Zach LaVine által előadott karácsonyi műsor? Az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) ünnepi meccsajánlójából kiderül!
Idlíb és Aleppó tartománybeli célpontokat bombázott az orosz és szíriai légierő szombaton, két nappal azután, hogy Idlíbbe evakuálták a lázadókat és a civileket korábbi, kelet-aleppói területeikről, és ezzel Aleppó városa teljesen a kormány ellenőrzése alá került - közölték fegyveres felkelők és helyi lakosok.
A videobíró-technológia alkalmazásával kiküszöbölhetők a nagy hibák a labdarúgásban - mondta Kassai Viktor játékvezető a Kossuth Rádió péntek esti, Sportvilág című műsorában
Jövőre kedvezőbb feltételekkel lehet igénybe venni a lakástakarék-szerződéseket, ugyanis 2017 júliusától a mostani háromról két hónapra csökken az úgynevezett kiutalási időszak, így egy hónappal hamarabb fizethetik ki a lakáskasszák a megtakarított összeget az érintetteknek - hívja fel a figyelmet a BankRáció.hu.
Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak és "az emberiességet védelmező közösséget" alkottak - emelte ki karácsonyi üzenetében a német államfő
Karácsony után elindul a roham a nem megfelelő ajándékok cseréje miatt, összesített adat vagy felmérés ugyanakkor nincs arról, hogy a megvásárolt termékek hány százalékát viszik vissza ilyenkor az üzletekbe - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére.
Szbaó Zsófi és párja először töltik a karácsonyt mint férj és feleség. A pár az alkalomnak megfelelően gyönyörű fenyőfát állított, amit tovább szépít az anyukától kapott saját készítésű angyalka is.
Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak és "az emberiességet védelmező közösséget" alkottak - emelte ki karácsonyi üzenetében a német államfő.
"Van a csoda…. A Karácsony csodája. Amire mindig várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találjuk. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni."
A Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű földrengés volt Zalalövő térségében vasárnap késő délelőtt, a rengést a lakosság nem érzékelte - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A 2016-os évben több olyan politikai esemény is történt, melyre előzetesen kevesen számítottak. A sort a britek nyitották nyáron a Brexit-népszavazással, majd jött Donald Trump, aki megnyerte az...
A zöld-fehérek veretlenek, sorozatban huszonkettedszer nem találtak legyőzőre Skóciában. Közel a csúcsbeállítás, de azt pont a Rangers akadályozhatja meg!
Az idei eseménydús év volt a hazai lakáspiacon, az állami támogatások jelentős megemelése, az áfakulcs mérséklése és az adókedvezmény bevezetése egyaránt jelentős felbolydulást okozott a piacon. Bár...
A Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű földrengés volt Zalalövő térségében vasárnap késő délelőtt, a rengést a lakosság nem érzékelte - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy izraeli író és zenész, Assaf Gavron szerint a terrortámadások elkerülésére nincsen igazán recept, ugyanakkor nagyon kicsi az esély arra, hogy valaki éppen egy merénylet színhelyén tartózkodjon. Még a pár milliós Izraelben is, hát még a jóval nagyobb Európában. Ám lehetnek súlyos következményei annak, ha sokáig terrorfenyegetettségben élünk.
Eljött a karácsony, a giccses, ronda pulcsik ünnepe, előkerültek a legkülönfélébb darabok a szekrény mélyéről. Andy Vajna azonban inkább a stílusos dizájn mellett döntött idén. Szó sincs arról, hogy túldíszített felsőt választott volna, ellenben kifejezetten merész a pulcsi rénszarvasos mintája.
Lényegében azért, mert valami sokkal drágább dolgot szeretnének kiváltani vele. A drónok után pedig jön a távirányítású parti őrhajók serege. De a turistáknak is vetnek néha egy-egy metrókocsit...
Budapest – Alig pár napja, hogy véget ért a svájci verseny a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (27) számára, máris új sportágban jeleskedik a kiváló sportoló.
A pakisztáni védelmi miniszter komolyan vett egy álhírt, és meg is fenyegette Izraelt. Két atomhatalom zörrent össze egy hülyeség miatt, az álhír még mindig elérhető a Facebookon.
A horvát fél részéről egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés, de a Mol - ahogy korábban - most is nyitott az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra. Így reagált a Mol-csoport vasárnap az MTI-nek annak...
Emlékezetes évük volt a magyar futballszurkolóknak, hiszen Norvégia kétszeres legyőzésével 44 év után a válogatott ismét kijutott az Eb-re. Arról pedig még álmodni sem mert az ország, hogy a nagy világversenyen a nemzeti tizenegy csoportelsőként fog továbbjutni a kieséses szakaszra. Nézze velünk újra a hátborzongató találatokat és élje át ismét a felejthetetlen franciaországi eredmények élményét!