2016. december 4. vasárnap

dec. 4
10:15
Donald Trump még nem is elnök, de máris felforgatta a nemzetközi diplomáciát (444.hu)
A fél világ azt találgatja, hogy komolyan mondja-e, amit mond, vagy csak felkészületlenségéből adódóan hibázgat. Kína és Tajvan hajlana az utóbbi olvasatra, mert ha Trump komolyan beszél, az felforgatná az ázsiai erőegyensúlyt.
dec. 4
10:16
Magyarok sikere a CERN-ben (hirado.hu)
Magyar kutatók részvételével mérték meg az antiproton tömegét a CERN-ben.
dec. 4
10:17
Hahó, II. kerületiek! Ha nem akarják, hogy a kormány széttúrjon egy természetvédelmi területet, akkor tegyék szabaddá a hétfő estéjüket (444.hu)
Ugyan erről elfelejtették tájékoztatni* magukat, de aznap lesz a közmeghallgatás a 2024-es budapesti olimpia Hármashatárhegyre tervezett mountainbike-pályájáról.
dec. 4
10:30
Így szerezhetsz karácsonyi örömet a gyerekeknek egy fillér nélkül (Privátbankár)
Több szervezet is ingyenes programokkal várja a gyerekeket karácsonykor.
dec. 4
10:30
Görögország tragédiája (Alternatív Energia)
Görög csapatok és ántánt-csapatok összeütközése Athénben. — Ágyúkkal lövöldöztek
dec. 4
10:30
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a Jónak lenni jó! - jótékonysági akcióra (hirado.hu)
Jean-Paul Belmondo például Cerruti márkájú kabátját ajánlotta fel dedikált fotójával és egy hitelesítő levéllel, a licit induló ára szintén félmillió forint.
dec. 4
10:30
Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét (ATV)
Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilájat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
dec. 4
10:32
Ha kell, újabb nyugdíjemelés lesz (hirado.hu)
Ha a jövő év első kilenc hónapjában a nyugdíjasok által vásárolt termékek ára meghaladja a korábbi várakozást, akkor a kormány visszamenőleg kiigazítja a juttatás összegét, vagyis a nyugdíjak mindenképp megőrzik majd reálértéküket – mondta Novák Katalin államtitkár.
dec. 4
10:48
Nem állíthatnak szobrot Castrónak (Alternatív Energia)
Azt mondta, el akarja kerülni a személyi kultusz kialakulását.
dec. 4
10:48
Már szatyrokban hordják a papírpénzt szegény venezuelaiak (Portfolio)
Új, nagycímletű bankjegyeket vezetnek be Venezuelában - közölte Nicolás Maduro, az egekbe szökő infláció és likviditási problémák sújtotta dél-amerikai ország elnöke. Az árak több éves lankadatlan...
dec. 4
10:48
Humanitárius segélyt szállítottak az oroszok Aleppóba (ATV)
Több mint 150 tonna humanitárius segélyt szállított le Kelet-Aleppó lakosainak a szíriai Orosz Megbékélési Központ - közölte vasárnap Eduard Gorjunov őrnagy, az orosz fegyveres erők szóvivője.
dec. 4
10:48
Havazott Hawaiion (444.hu)
Helyenként majd egy méteres hó borítja a szigeteket.
dec. 4
10:48
NB II: Íme a hét legjobb NB II-es kombija! (Agroinform)
Az utolsó őszi forduló a Puskásé lehet, míg a Soroksár egy győzelemmel nagyot léphet a feljutás felé.
dec. 4
10:50
Már csak húszat kell aludni karácsonyig! (444.hu)
Hangolódj a karácsonyra a Telenorral! Indítsunk mindjárt egy Last Christmas - feldolgozással. Metált birod?
dec. 4
10:54
Mindenki ki akarja találni, nekem mi lenne a jó (WebBeteg)
Szerintem (!) kéne keresned egy hobbit! Szerintem (!) fel kéne állítanod bizonyos szabályokat, és törekedned kéne arra, hogy betartsd őket: pl. minden nap kelj fel ugyanakkor, minden nap próbálj ki valami új dolgot, ilyesmik!
dec. 4
11:06
Év végéhez közelítve sem fárad el a magyar tőzsde (Privátbankár)
A forgalom nőtt, az érték esett.
dec. 4
11:06
Püspökkenyér ahogy nagyi csinálta (Mindmegette)
8 db tojás fehérje 24 dkg porcukor 1 csipet só 8 dkg margarin 12 dkg liszt 6 dkg dió darálva 1 csomag vaníliás cukor 1 teáskanál kukorica keményítő 10 dkg dió 10 dkg mazsola 15 dkg kandírozott citrom,narancs, lime, vegyes cseresznye A díszítéshez: 1 db citrom leve 20 dkg porcukor 1 doboz vegyes kandírozott cseresznye
dec. 4
11:06
Gázoló sofőrt keres a rendőrség (Alternatív Energia)
dec. 4
11:06
Ha karácsony, akkor hal (hirado.hu)
A magyarországi halfogyasztás 70 százaléka karácsonyra esik.
dec. 4
11:09
Az ipari termelési adatra állhat a figyelem középpontjában (ProfitLine)
A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban az ipari termelés októberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a novemberi inflációs adat, az idei harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat második becslése, valamint az államháztartás november végi állapotáról szóló gyorstájékoztató.
dec. 4
11:18
Visszatért a győztes útra a Golden State – videó (Sport365)
Története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Toronto Raptors.
dec. 4
11:20
Kialakult a Magyar Kupa Final4 mezőnye (Sport365)
Bár botlott a Szolnok és az Eger is, mindkét csapat bejutott a négyes döntőbe.
dec. 4
11:24
Semmibe vesznek a beosztottjaid? Más fegyvered is van kirúgáson kívül (Privátbankár)
Ha valaki rendszeresen késik, de jól dolgozik, nem éri meg kirúgni. De milyen lehetőségei vannak egy cégvezetőnek arra, hogy szankcionálja a kötelezettségek megszegését? Az ide vonatkozó törvények széles eszköztárat biztosítanak, hogy újra a megfelelő mederbe tereljük az együttműködést.
dec. 4
11:24
Jónak lenni jó! - Folyamatosan érkeznek a felajánlások (Gondola)
Folyamatosan érkeznek a felajánlások a közmédia ötödik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciójára, amelynek idén a Magyar Református Szeretetszolgálat a kedvezményezettje
dec. 4
11:24
Uniós pénz az ablakban? - Gyanús pályázatok (Alternatív Energia)
A pályáztatás menete mellett a bőkezű előlegfizetést is kifogásolja Brüsszel.
dec. 4
11:24
A jó dolgoknak megkérik az árát és az új Prius ilyen (Portfolio)
Rendkívül megosztó külső, magával ragadó tudás. Így lehetne tömören összefoglalni, hogy mit tud az új Toyota Prius. Kell egyfajta perverzitás azoknak, akik megvesznek egy ilyet, és nem csak a külseje...
dec. 4
11:24
Fontos változás! Három hónapig nem áll meg itt a metró (Pénzcentrum)
Bontási munkálatok lesznek....
dec. 4
11:24
Rosberg és a búcsúzás háttere (Auto Pult)
Minden ilyen súlyú bejelentés mögött számos megválaszolatlan kérdés marad. Nico Rosberg megfutamodott? Ezzel beismerte, hogy a világbajnoki címe csak a szerencsén múlt? Hamilton és a Mercedes miatt hagyta ott az F1-et?
dec. 4
11:24
Fordulat: Hosszú Katinka férje porig alázta az úszók szövetségi kapitányát (ATV)
Hargitay András szerint nem szólt be Hosszúéknak és nem volt emelt hangnem az úszó-vb-re készülő magyar csapat megbeszélésén. A szövetségi kapitány a 24.hu-nak nyilatkozott.
dec. 4
11:26
A nyugdíjasokat "védi" Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke (Alternatív Energia)
"A szolgáltatók mindent megtesznek, hogy kizsebeljék a lakosságot."
dec. 4
11:39
Az OECD szerint is javult a magyar egészségügy helyzete (ProfitLine)
Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
dec. 4
11:42
Németh: a nyugdíjasokat érinti a rezsicsökkentés (Gondola)
A nyugdíjasokat érinti leginkább a rezsicsökkentés, hiszen az ő életüket nem befolyásolja közvetlenül a fizetésemelés, sem a családosoknak járó adócsökkentés - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
dec. 4
11:42
Ujhelyi: csoda, hogy nem szakadt rájuk a plafon (Kripto Akadémia)
Másképp nem megy - Az MSZP alelnöke nyilvános vitára hívja az MTI vezetőjét.
dec. 4
11:42
Mindig hallja, de soha nem látja: ő a villamosok angol hangja (hirado.hu)
A budapestiek nagy része minden nap „találkozik” vele. A 4-6-os villamoson, a 2-es vagy éppen a 4-es metrón is Rachel Appleby mondja be a megállókat.
dec. 4
11:42
Rosberg és a búcsúzás háttere (Auto Pult)
Minden ilyen súlyú bejelentés mögött számos megválaszolatlan kérdés marad. Nico Rosberg megfutamodott? Ezzel beismerte, hogy a világbajnoki címe csak a szerencsén múlt? Hamilton és a Mercedes miatt hagyta ott az F1-et?
dec. 4
11:42
Petárda robbant a kapus mellett, lefújták a meccset - videó (ATV)
Rendbontás miatt a 30. percben félbeszakadt a Metz-Olympique Lyon francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés, a vendégek kapusát, Anthony Lopest - aki mellett petárdák robbantak - szédülés és fejfájás miatt kórházba kellett szállítani.
dec. 4
11:42
Férfi kézilabda BL: Ezen a meccsen aztán tényleg nem hibázhat a Veszprém (Agroinform)
Vasárnap délután a dán Silkeborg otthonába látogat a Veszprém BL csoporkörének utolsó idei fordulójában.
dec. 4
11:44
Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét (Gondola)
Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilájat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB)
dec. 4
11:44
Megfenyegette Amerikát Irán (hirado.hu)
Megtorolná Irán, ha Obama aláírná a szankciók meghosszabbítását.
dec. 4
11:46
Az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben (Gondola)
A Fidesz szerint az ellenzékre ahogy 2004-ben és 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben.
dec. 4
11:51
Az Apple tényleg beszáll az önjáróautó-bizniszbe (444.hu)
Először erősítették meg hivatalosan, hogy erre készülnek. És egyből azt követelik, hogy a hatóságok hozzanak nekik kedvező szabályokat.
dec. 4
12:00
Novák: a kormány megőrzi a nyugdíjak reálértékét (Gondola)
A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
dec. 4
12:00
Jobbik: a Fidesznek a pénz a fontos (Alternatív Energia)
Még mindig a letelepedési kötvényen vitáznak.
dec. 4
12:00
LMP: A kormány minden fejlesztést alárendel a vizes vb-nek (hirado.hu)
Az LMP szerint a kormány minden fejlesztést alárendel a jövőre rendezendő vizes világbajnokságnak, amelynek költségei az előre tervezetthez képest folyamatosan nőnek.
dec. 4
12:02
Humanitárius segélyt szállítottak az oroszok Aleppóba (Gondola)
Több mint 150 tonna humanitárius segélyt szállított le Kelet-Aleppó lakosainak a szíriai Orosz Megbékélési Központ - közölte vasárnap Eduard Gorjunov őrnagy, az orosz fegyveres erők szóvivője
dec. 4
12:02
Kockázatos lépésre szánta el magát Jennifer Aniston (hirado.hu)
A színésznő a Jóbarátok Racheljéből elismert hollywoodi mozicsillaggá nőtte ki magát, most azonban újból tévézne.
dec. 4
12:04
A cenzor meg a szotyola (Gondola)
dec. 4
12:12
Leginkább a nyugdíjasokat érinti a rezsicsökkentés (ProfitLine)
A nyugdíjasokat érinti leginkább a rezsicsökkentés, hiszen az ő életüket nem befolyásolja közvetlenül a fizetésemelés, sem a családosoknak járó adócsökkentés - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
dec. 4
12:15
A minőségi csokit szeretik a magyarok – milyen a jó szaloncukor? (Privátbankár)
Végre leáldozott a gagyi édességeknek?
dec. 4
12:15
Hargitay Andrást bárki, bárhol lesenkizheti (Gondola)
Nem csitulnak a kedélyek a magyar úszósportban: szombaton attól volt hangos a sajtó, hogy Hargitay András nekiesett Hosszú Katinkának, a szövetségi kapitány pedig most elmondta, szerinte mi történt valójában

Keresés