Vasárnap Olaszországban népszavazást tartanak, amelynek első ránézésre "csak" az a tétje, hogy csökken-e a szenátus mérete és jogköre, és ezáltal stabilabbá válik-e az olasz belpolitika, egy kicsit...
A Mezőkövesd szombaton 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost az OTP Bank Ligában, a lefújás után a borsodiakat irányító Pintér Attila pedig kiment a vendégszektor elé és együtt énekelte a Fradi-indulót a szurkolókkal. Pintér korábban játékosa és edzője is volt a Fradinak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint megbuktak az egypólusú világ létrehozására irányuló kísérletek, az erőegyensúly a világon fokozatosan helyreáll, az Egyesült Államok élére pedig Donald Trump személyében "okos ember" került.
A V4 soros elnökségét betöltő Lengyelország kezdeményezésére összehívott, vasárnap véget ért kétnapos találkozóról Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke azt mondta, hogy cseh, magyar és szlovák kollégáival az EU jövőjére vonatkozó véleményüket vitatták meg.
November közepén Donald Trump büszkén írta a Twitteren, hogy egyeztetett a Ford elnökével, Bill Forddal, és sikerült elérni, hogy az amerikai autógyártó megtartsa Kentucky-ban lévő Lincoln-üzemét,...
Donald Trump a választási kampányában azt ígérte, hogy a szén szerepe újra növekedni fog az Egyesült Államokban, ez pedig egész sok szavazatot hozhatott az új elnöknek, a nagy szénkitermelő...
A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen nyerte az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott megismételt második fordulóját.
Az Európai Unió (EU) és a közép-európai térség megerősítéséről egyeztettek a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - V4) parlamenti elnökei azon a munkamegbeszélésen, melyet a hétvégén a délkelet-lengyelországi Przemyslben megtartottak
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elismerte, hogy jelöltje, Norbert Hofer vereséget szenvedett az ausztriai elnökválasztás vasárnapi megismételt második fordulójában.
A Zöldek által támogatott jelölt vezet az első becslések szerint A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott megismételt második fordulójában a SORA közvélemény-kutató intézet becslése alapján
A magyar háztartások 2015-ben az összes kiadásuk 19,1%-át fordították rezsire - derül ki az Eurostat friss adataiból. Ezzel az EU-ban nálunk a nyolcadik legalacsonyabb a lakásfenntartás költsége...
Keressük annak a kistehergépkocsinak a sofőrjét, aki Napkoron elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - olvasható a rendőrség honlapján.
A hamis "bálványok", a siker, a gazdagság és az élvezetek hajhászása, valamint a gyengébbek rovására érvényesített hatalomvágy ellen emelte fel szavát vasárnap Ferenc pápa, aki szerint karácsony közeledtével mindenkinek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania
A következő napokban folytatódik a száraz és hideg időjárás, többször mínusz 10 Celsius-fok körül alakulnak a minimumok és napközben is fagypont körüli értékekre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Vajon 2017-ben az új felemelt bér kétszeresének 70 százaléka lesz a gyed maximuma? Ez alapján lesz megállapítva a gyed? – kérdezte olvasónk. Dr. Radics Zsuzsanna, társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
Megkezdődött Olaszországban a népszavazás. A kétkamarás parlamenti rendszer módosításáról Olaszországban ma esedékes alkotmányos népszavazás az urnákhoz járulók többsége számára...
Egy fiatal nő megfulladt a dél-spanyolországi Estepona településen vasárnap, mert a heves esőzés elárasztotta a szórakozóhelyet, ahol dolgozott - közölték a helyi hatóságok.
Ma Ausztriában elnökválasztást, Olaszországban pedig népszavazást tartanak, de a politikai nagyüzem nem áll le, jövőre is sok esemény lesz, ami alapvetően befolyásolhatja Európa sorsát. Itt a...
Egy kérdés foglalkoztatja az elmúlt órákban az olasz sajtót az interneten. Vajon érvényes-e Matteo Renzi szavazata, aki személyi igazolvány nélkül érkezett a voksolásra.