A Takarékbanknál új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezeténél (SZHISZ) pedig új igazgatósági elnököt és tagokat választottak a csütörtökön...
Az Európai Bizottság jogi lépéseket tesz hét uniós tagállammal szemben, mivel azok a Volkswagen-botránnyal összefüggésben figyelmen kívül hagyták a gépjármű-típusok jóváhagyására vonatkozó uniós...
Egy athéni bíróság csütörtökön elutasította a júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona közül kettőnek Ankara által kért kiadatását - közölte Hrisztosz Milonopulosz, a dezertőrök ügyvédje.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy ültesse át nemzeti jogrendjébe a gáz- és villamos energiáról, az egyszerű nyomástartó edényekről szóló irányelveket, valamint a mérőműszerekre vonatkozó négy új uniós szabályt
Németországban a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői csütörtökön üdvözölték a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusán hozott határozatokat az újabb menekültügyi szigorításokról, a burkaviselési tilalomról és a kettős állampolgárság korlátozásáról, de jelezték, hogy továbbra sem engednek abból a követelésükből, hogy korlátozni kell a befogadható menekültek számát
A német WirtschaftsWoche hírportál csütörtöki beszámolója szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium és a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) gépjármű-nyilvántartó hivatal az üzemanyag-fogyasztási értékeket manipuláló szoftver gyanújával vizsgálatot indított a Porsche autógyárnál
Sokan úgy képzelik el a startupok indulását, mint a Facebooknál, vagyis hogy a húszas éveikben járó diákok a kollégiumi szobájukban találják ki a következő nagy, világmegváltó ötletüket. A valóság...
Amikor arra adtam a fejem, hogy bemutatok egy darabot a mediterrán négykerekű életérzésből, már előre tudtam, hogy hagyományos autótesztet itt nem lehet írni. Képtelenség. Le lehet írni műszaki adatokat, bele lehet mutatni a formákat és végigjárni a külcsín jellegzetességeit, lehet beszélni arról, hogy miért jó a városban, ezt mind meg lehet tenni, de nincs értelme. Az égvilágon semmi. Itt ugyanis…
Az ukránok több mint egyharmada nem mondana le a szabadságjogokról az anyagi jólétért cserébe. Ez derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Kijevben.
A december elsejei tulajdonosváltást követő egy hét alatt több mint duplájára emelte termelését a Pápai Hús Kft., a heti sertésvágások száma 1200-ról 2800-ra nőtt - közölte Kovács László, a cég új ügyvezető igazgatója a vállalat hosszú távú fejlesztéseiről tartott szerdai sajtótájékoztatót követően az MTI-vel.
Önkénteseket vár súlyos és krónikus megbetegedéssel küzdő gyermekek számára szervezett nyári táboraiba a Bátor Tábor Alapítvány - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Az öregedés szabad gyökök elmélete az egyik legszélesebb körben elfogadott öregedéselmélet, melyet Harman fogalmazott meg 1956-ban. A szabad gyökök elsősorban a szervezetet érő káros anyagok és stressz hatására keletkeznek oxigénből.
Beütött a hideg, napról-napra nő az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága. Volt olyan este, mikor több mint százszor hívták a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány segélyszámát
Egy gyorsétteremlánc vezérigazgatója is tagja lehet Donald Trump kabinetjének - írja a CNBC. A hírek szerint Andy Puzdert, a Carl's Jr. és a Hardee's éttermeket működtető CKE Restraurants...
Telefonos alkalmazás mutatja meg a híveknek a hozzájuk legközelebbi, épp ráérő gyóntatópapot Spanyolországban. Az applikáció egy katolikus pap ötletéből származik és december 8-tól, a szeplőtelen fogantatás ünnepének napjától érhető el.
Jövőre a központi költségvetésből 11,6 milliárd forint jut a települési önkormányzatok által fenntartott, valamint támogatott előadó-művészeti szervezeteknek - közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szerdán.
Az év első fele rázós lesz a világ tőzsdéin, az olasz index kétszámjegyű zuhanást mutathat az első negyedévben a Societe Generale 2017-es befektetési stratégiája szerint. A fő sztori, hogy a fejlett...
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki december 6-án megölt egy hetvenéves férfit egy győri lakásban - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.