Nukleáris hajtóművek kifejlesztését rendelte el kedden Haszan Róháni iráni elnök válaszul arra, hogy Teherán szerint az Egyesült Államok megsértette a januárban hatályban lépett atomalkut - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség.
A magyarok a tágabb értelemben vett európai átalakuló térségen belül általánosságban az elégedetlenebbek közé tartoznak, de erősödik a magyar lakosság körében a demokrácia és a piacgazdaság támogatottsága, a hazai közszolgáltatások színvonalának megítélése pedig kifejezetten kedvező az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) átfogó térségi felmérése szerint, amelynek eredményeit kedden…
Meghalt egy ember kedd délelőtt az M43-as autópályán Csanádpalota közelében, ahol egy kamion pótkocsijának ütközött egy kisbusz - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Orbán Viktor tegnap arról beszélt a parlamentben, hogy nincs ember az országban - leszámítva a szocialista párt törzstagjait - , aki elhiszi, hogy 2010 óta nőtt a szegénység Magyarországon. Ön mit gondol a kérdésről? Hamarosan részletesen, a számok tükrében is kivesézzük a témát!
A teherautó ajtaját csak többszöri kísérletre, a bennlévőkre rányomva tudták becsukni, majd elindulni is alig tudtak. Pár perc múlva az emberek dörömbölni kezdtek.
Sokan nem bíznak a gyárak által előállított fogkrémekben, éppen ezért házilag is elkészíthetjük őket! Ráadásul nem csak megtisztíthatjuk a fogainkat, de még fehéríthetjük is őket. Íme, az igazi csodareceptek!
A Google mostanra levette kínálatából a ma valamiért csak 59,99 forintért, eredetileg 22000 forintért kínált The Digital Six Film Collectiont. A Google egyelőre nem válaszolt a megkeresésemre.
Tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék kedden azt a román férfit, aki legalább 106 határsértőt zsúfolt egy szellőzés nélküli teherautó rakterébe tavaly nyáron
A magyar munkaadók 19 százaléka létszámbővítést, 4 százalékuk elbocsátást tervez, 73 százalékuk viszont semmiféle változtatásra nem készül 2017 első negyedévében - derül ki a ManpowerGroup munkaerő piaci szolgáltató cég 750 munkaadó bevonásával készített legfrissebb Munkaerő-piaci felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.
Magyarország nem büntető jellegű, hanem "fair Brexitben" érdekelt - mondta Orbán Viktor kormányfő a Michel Barnier-vel, a Brexit uniós főtárgyalójával folytatott keddi budapesti megbeszélésén, amelyről Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője tájékoztatta az MTI-t
Tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék kedden azt a román férfit, aki legalább 106 határsértőt zsúfolt egy szellőzés nélküli teherautó rakterébe tavaly nyáron.
Az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók meghosszabbítása mellett foglalt állást Francois Hollande francia elnök és az őt Berlinben fogadó Angela Merkel német kancellár kedden. A politikai...
A mianmari hadsereg legalább 1500 olyan házat égetett fel a lázongó Rakhajn szövetségi államban, amelyben a muszlim rohingja kisebbség tagjai éltek - hívta fel a figyelmet kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet, amely egy hónapon belül már harmadszor vádolja a mianmari erőket szándékos gyújtogatással.
Meghalt egy ember kedd délelőtt az M43-as autópályán Csanádpalota közelében, ahol egy kamion pótkocsijának ütközött egy kisbusz - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t.
Perth - Nem mindennapi hirdetést tett közzé egy ausztrál édesanya, Sandra: Facebook oldalán 15 éves lányát kínálta eladásra, a tini ugyanis állítása szerint szemtelen, kapkodó, hálátlan és undok is.
Lényegében biztosra veszi a piac, hogy az amerikai jegybank szerdai kamatdöntő ülésén megemeli az irányadó ráta szintjét, ami egy következő amerikai kamatemelési ciklus kezdetét jelentheti. Ha...
Montenegró vezetése elárulta Oroszországot, megszegte minden ígéretét és kötelezettségét, holott Moszkva semmi rosszat nem tett ellene - hangsúlyozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Belgrádban.
Magyarország - A rendőrség szerint a 36 éves anya, J. Méda és az 52 éves apa, K. Gusztáv felelős a másfél éves korában éhen halt gyöngyösi gyermek haláláért. A szülők emberölés miatt állhatnak bíróság elé.
Jó üzleti lehetőség lenne Magyarországnak a hazai szükségleteken felüli gáztárolók bérbe adása - mondta Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője az M1 aktuális csatornán kedden.
Magyarország - A rendőrség szerint a 36 éves anya, J. Méda és az 52 éves apa, K. Gusztáv felelős a másfél éves korában éhen halt gyöngyösi gyermek haláláért. A szülők emberölés miatt állhatnak bíróság elé.
Kiváró hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a befektetők már a Fed szerdai kamatdöntésére figyeltek. Az európai tőzsdéken hasonlóképpen kis elmozdulásokkal indult a kereskedés,...
Romániában egy évvel elhalasztják az adótörvénykönyv által 2017 január elsejére előirányzott adócsökkentéseket: a jelenleg 20 százalékos áfa újabb egy százalékpontos csökkentését, továbbá az ipari létesítmények különadójának, illetve az üzemanyagra három éve kivetett pótlólagos jövedéki adónak az eltörlését - közölte a román média kedden.
Az ügyfelek érdekében könnyítettek a lakossági számlaváltás feltételein, mégsem érdekli az embereket. Közel 10 millió ügyfél válthatna olcsóbb vagy előnyösebb számlacsomagra, de a roham elmaradt az első hónapban, szinte alig vágnak bele a számlatulajdonosok. Forrásaink szerint ennek az az oka, hogy az "egyszerűsítés" bonyolultabbá tette a folyamatot. A magáncsőd sorsára jut az egyszerűsített…
Időjáráskompatibilis zenével búcsúzom minden idők talán legjobb popzenei albumáról, a Kid A-ről: Ice age coming, ice age coming, throw it in the fire, throw it in the fire, throw it on the!
Az író a legújabb számból már kivette a részét – írta meg az MNO. A magazint kiadó kft. ügyvezetője és tulajdonosa az a Krskó Tibor, aki az üzlettársával, Csetényi Csabával és a cégeikkel együtt több milliárd forintnyi állami megbízást kapott. Csetényi Csaba Rogán Antal szomszédja. Frissítés: Grecsó Krisztián a Facebook-oldalán azt írja, nem lett a magazin szerkesztője, csak „két szám erejéig…
Oroszország békeszerződés megkötésére, kompromisszumra fog törekedni Japánnal, álláspontja szerint a két ország között nincs területi vita - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nippon TV (NTV) japán televíziónak és a Jomiuri Sinbun című napilapnak adott, az orosz hírügynökségek által kedden ismertetett interjújában