Cegléd - Egy 66 éves férfi ágyában találták meg a rendőrök a Cegléden eltűnt 7 éves kislányt csütörtök este. Mivel a férfi először nem akarta beengedni a járőröket, ők rátörték az ajtót, ezután találták meg a gyermeket.
Az autóiparban találkozhattunk már jól csengő és kevésbé jól csengő nevekkel, sőt, már kifejezetten szerencsétlenül hangzó elnevezésekkel is összefuthattunk. A Toyota és az által nemrég felvásárolt Daihatsu azonban most minden eddigi próbálkozáson túltett új márkájával. Az újonnan alapított vállalat neve igencsak sokatmondó, és ennek köszönhetően elég komikus is.
Megújul az útügyi műszaki szabályozás, jogi kereteket teremtenek a gumibitumen alkalmazásához és az automatizált járművek hazai kifejlesztéséhez, és még a drónok szabályozását is előkészítik. Nagyüzem az NFM-ben az év végére.
Teljes a káosz a római főpolgármesteri hivatalban, miután korrupciós vádakkal őrizetbe vették pénteken Raffaele Marra személyzeti igazgatót, Virginia Raggi főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) tagjának bizalmi munkatársát
Balog Zoltán már beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel az államfő-jelölésről és kormányülésen is szóba került a kérdés, de konkrétumokról nem volt szó. A humán csúcsminiszter Szabad Szemmel című műsorunkban a jövőjével kapcsolatos sajtóhírekről azt mondta, nem kapott felkérést a kormányfőtől a köztársasági elnöki posztra, egyelőre nem készül az államfői székbe, Áder János jelölését támogatná. Azt…
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) főigazgatója szerint a 2024-es olimpiára pályázó Budapest nagyon erős mezőnyben, kemény versenyben vesz részt, ahol igen komoly vetélytársakkal kell megküzdenie a rendezési jog megszerzéséért.
Lassan két éve tart Budapesten a részvénypiaci hossz, 2015 elejétől a BUX index csaknem kétszeresére emelkedett, 16-17 ezer pont környékéről máig majdnem 32 ezer pontra. Ebből azonban a magyar kisbefektetők a jelek szerint jelentős részben kimaradtak, folyton csak eladtak, ami miatt részvényeik darabszáma csökkenhetett, értéke pedig csak alig nőtt.
Egyesült Királyság - Mostantól két anyja is lehet egy újszülöttnek Angliában a termékenységi szabályozás szerint. A döntés célja, hogy ne jöhessenek világra mitokondriális, azaz halálos örökletes betegségekkel sújtott gyermekek.
Marianne Gasser, a Vöröskereszt szíriai missziójának vezetője szerint még napokig eltarthat Kelet-Aleppó evakuálása, amelyet pénteken több forrás szerint is leállítottak.
December 10-én vették jogerősen nyilvántartásba az OTP Munkavállalói Résztulajdonosi Program Szervezetet, amelynek ma 382 504 darab, vagyis jelenlegi árfolyamon 3,2 milliárd forintnyi részvényt...
Megkülönböztető jelzést használó rendőrségi kisbusz ütött el egy idős nőt, aki a gyalogátkelőhelyen szabad jelzésen haladt át a budapesti Bosnyák téren, pénteken kora délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Budapest - Megkülönböztető jelzést használó rendőrségi kisbusz ütött el egy idős nőt, aki a gyalogátkelőhelyen szabad jelzésen haladt át a budapesti Bosnyák téren, pénteken kora délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Októberben már a 3200 milliárd dollárt is meghaladta a tőzsdén kereskedett alapokban (ETF) kezelt vagyon, az elérhető ETF-ek száma pedig közelít az 5 ezerhez. A tőzsdén betöltött egyre fontosabb...
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselője szerint az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán Orbán Viktor "a szokásos formáját hozta": az ülés előtt ismét vétóról és Brüsszel elleni harcról "harsogott", majd "beült csendben bólogatni a többiek közé".
Az idei 78 milliárd forint után jövőre 90,2 milliárd forintnyi, azaz 15%-kal több hazai költségvetési forrásból származó pályázatot lehet kiírni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap...
Az uniós tagországok vezetőinek csütörtöki csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat szerint ugyan még nem fogadták el a visegrádi négyek (V4) migrációval kapcsolatos javaslatait, de fél éven belül egyfajta közös megoldás lehet azokból - mondta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A német szövetségi ügyészség elrendelte egy feltételezett kém őrizetbe vételét Hamburgban, akit a helyi hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy a török hírszerzés megbízásából Németországban élő kurdokról gyűjtött értesüléseket.
Valaki azért rágja a körmeit, mert azok túl hosszúak, mások így vezetik le a stresszt, vagy csak zavarja őket a körömágy melletti elálló bőrdarab. Nem árt vigyázni, mert ha hosszú ideig csináljuk, megszokássá válhat, sőt kényszerré, amitől nagyon nehezen lehet megszabadulni.
Fluor Tomi, Nyári Dia, a Halott Pénz, Curtis és Peller Mariann is ajándékoztak a gyermekotthonban élő gyermekeknek. A legtöbben távirányítós autókkal lepték meg a kicsiket. Szem nem maradt szárazon, amikor a meglepetések kicsomagolására került a sor.