Harminc napra elrendelték a Budai Központi Kerületi Bíróságon az előzetes letartóztatását a gyanú szerint pénteken részegen lövöldöző budapesti rendőrtisztnek.
Megszakadt a kapcsolat szombaton az indonéziai rendőrség egyik repülőgépével, amely fedélzetén legalább tucatnyian tartózkodtak - közölték az indonéz hatóságok
Miután a szerdai brüsszeli energiacsomag öt év után megtiltaná a lakossági áramáraknál a hatósági árak alkalmazhatóságát, így a magyarországi rezsicsökkentés is veszélybe kerülne, jövő héten újra...
A Lehet Más a Politika (LMP) felszólítja a belügyminisztert és a kormányt, hogy mutassanak tényleges elkötelezettséget a kevesebb korrupció érdekében - erről az ellenzéki párt önkormányzati és rendészeti szakszóvivője beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvényekkel kapcsolatban, tanulmányozza az indokolást és később dönt a módosításról
Megnyitotta első toborzóirodáját a SPAR Budapesten, a Nyugati téri szupermarketben. Az áruházlánc Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatójaként azért döntött a kitelepülés mellett, mert szeretne minél közvetlenebb kapcsolatot teremteni az álláskeresőkkel.
Idén a tőkepiacok okozta meglepetések mellett egyedi sztorik hiányától sem kellett tartani, voltak olyan cégek, amelyeknek fiatal vezetői és alapítói biztos nem 2016-ot jelölnék meg a legsikeresebb...
Az Eurostat adatai szerint egész Európában erősen csökkentek a gázárak mostanában, a lakossági fogyasztók és a vállalatok számára egyaránt. Nem csoda, a piaci ár ugyanis nagyot zuhant az utóbbi 1-2 évben. A magyar kormány eközben mindenáron hatósági árakat akar.
Szakértők szerint több mint 2 óra hatással van a házi feladatra, a tipegőket pedig el kellene tiltani a tabletektől. Ajánlások a gyermek életkora alapján. A szülők mindig is sejtették, hogy a...
A legújabb adóelkerülési botrányban világszerte ismert labdarúgók és edzők nevét hozták nyilvánosságra. Az értesülés szerint Ronaldo például 150 millió eurót menekített adóparadicsomba.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatót nevezett ki a svéd Johan Stromsater személyében. A több jelöltből frissen megválasztott vezető célja, hogy továbbvigye az intézményt a növekedés útján, ezáltal a METU Kelet-Közép-Európa meghatározó egyetemévé váljon.
Elrendelte a bíróság annak a volt rendőrnek az előzetes letartóztatását szombaton, aki ittasan több lövést adott le csütörtökön egy csepeli társasházban
A visszavonulását váratlanul bejelentő Nico Rosberg elárulta, ha elveszítette volna a világbajnoki címért folyó küzdelmet, akkor egészen biztosan folytatta volna Forma–1-es pályafutását. A német egyelőre kizártnak tartja, hogy egy nap visszatér a királykategóriába.
A helyi TV szerint tizenhárman eltűntek a tűz során, aminek lángjai nem sokkal éjfél előtt csaptak fel a Golden Donna nevű zenekar fellépése közben. A koncerten körülbelül ötvenen lehettek, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, írja a BBC.
Éjszaka túlnyomóan derült idő lesz, foltokban zúzmarás köd képződik. Vasárnap a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem várható. Eleinte a középső területeken még időnként megerősödhet az északnyugati szél, majd mindenütt mérséklődik a légmozgás.
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogszabály-alkotási joggal történő felruházása védheti meg a rezsicsökkentést azokkal a brüsszeli törekvésekkel szemben, amelyek eltörölnék a hatóságilag szabályozott árakat a lakossági energiaellátásban
Roma, dzsessz, balkáni és klasszikus zenéket felvonultató fesztivált tartanak jövő ősszel a burgenlandi Kismartonban (Eisenstadt), az Esterházy-kastélyban
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint többet kaphatnának a magyar nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján ukrán és orosz nyugdíjasok kaphatnak magyar közpénzt, és az így megtakarított összeget a magyar nyugdíjasokra fordítaná - mondta Varju László, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Újpesten.