Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
A nyugdíjasokat érinti leginkább a rezsicsökkentés, hiszen az ő életüket nem befolyásolja közvetlenül a fizetésemelés, sem a családosoknak járó adócsökkentés - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
Minden ilyen súlyú bejelentés mögött számos megválaszolatlan kérdés marad. Nico Rosberg megfutamodott? Ezzel beismerte, hogy a világbajnoki címe csak a szerencsén múlt? Hamilton és a Mercedes miatt hagyta ott az F1-et?
Rendbontás miatt a 30. percben félbeszakadt a Metz-Olympique Lyon francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés, a vendégek kapusát, Anthony Lopest - aki mellett petárdák robbantak - szédülés és fejfájás miatt kórházba kellett szállítani.
Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilájat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB)
A kormány 2010-ben arra vállalkozott, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét - mondta Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában
Több mint 150 tonna humanitárius segélyt szállított le Kelet-Aleppó lakosainak a szíriai Orosz Megbékélési Központ - közölte vasárnap Eduard Gorjunov őrnagy, az orosz fegyveres erők szóvivője
A nyugdíjasokat érinti leginkább a rezsicsökkentés, hiszen az ő életüket nem befolyásolja közvetlenül a fizetésemelés, sem a családosoknak járó adócsökkentés - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Nem csitulnak a kedélyek a magyar úszósportban: szombaton attól volt hangos a sajtó, hogy Hargitay András nekiesett Hosszú Katinkának, a szövetségi kapitány pedig most elmondta, szerinte mi történt valójában
Válaszlépést helyezett kilátásba Haszan Róháni iráni elnök vasárnap arra az esetre, ha az amerikai elnök aláírná az Irán elleni szankciókról szóló amerikai törvény meghosszabbítását
Csendes pénzügyi forradalom zajlik a szemünk láttára - fogalmaz a CNBC az iszlám bankok amerikai térnyerésével kapcsolatban. Már az elnökválasztási kampányban is volt némi szerepük ezeknek az...
Szitokszó lett a neve, Katinka tetszési indexével nem tudta felvenni a versenyt. A Facebookos profilképe alatti kommentekben „az úszók és a magyar sport királyának” nevezik hívei, a legnagyobb magyar sportmenedzsernek, aki valaha is létezett, de az ő profilképe alatt 327 a „like”, míg a Rióban világklasszissá vált Iron Ladynek 460 ezer követője van. Az atv.hu-hoz a hétvégén eljutott információk…
Szenzációs mérkőzést játszott egymással a két legjobb formában lévő csapat a férfi kézilabda BL szombat esti mérkőzésén, melyet – Wael Jallouz bombáinak is köszönhetően – a Barcelona 35-32-re nyert a PSG ellen.
A magyarok többsége nyugdíjasként is dolgozna, leginkább azért, mert szeretne aktív maradni – derül ki egy friss kutatásából. Ám az aktív nyugdíjas éveket tervezők is heti egy-két napos elfoglaltságban gondolkodnak leginkább, ami nem válthatja ki az öngondoskodást, az előre tervezést.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) idén karácsonykor is ünnepi programokkal és ajándékokkal vár 2300 magyarországi és határon túli, rossz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű, rászoruló gyermeket
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Csarnótán polgármestert, Barnagon pedig a településvezető mellett képviselőket is választanak
"A szivárogtatás rohaszt, aláássa a bizalmat és a jó kormányzást" - írta a kiszivárogtatott dokumentumban Jeremy Heywood kabinettitkár, hozzátéve, hogy a miniszterelnök, Theresa May a szivárogtatások elleni védekezés javítását várja. Mit lehetne ehhez még hozzátenni? Részletek az Independenteben.
Az egész éves magyarországi édesvízihal-fogyasztás 70 százaléka a karácsonyi időszakra esik - mondta Magos Zoltán, a Pesti Vigadó Étterem séfje vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Válaszlépést helyezett kilátásba Haszan Róháni iráni elnök arra az esetre, ha az amerikai elnök aláírná az Irán elleni szankciókról szóló amerikai törvény meghosszabbítását.
November közepén Donald Trump büszkén írta a Twitteren, hogy egyeztetett a Ford elnökével, Bill Forddal, és sikerült elérni, hogy az amerikai autógyártó megtartsa Kentucky-ban lévő Lincoln-üzemét,...