2016. december 5. hétfő

dec. 5
3:36
Mindhárom női csapatunk folytathatja az Euroligában (Sport365)
Egymás ellen mérkőzött a továbbjutás már korábban kivívó Dunaújváros és BVSC.
dec. 5
4:24
Hat érmet szereztek a magyarok az EuroSkills versenyen (ProfitLine)
Két ezüst és négy bronzérmet szerzett a 14 szakmában versenyző magyar csapat a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán Göteborgban.
dec. 5
5:03
Lépjünk be a virtuális valóságba! (x) (Pénzcentrum)
A virtuális valóság már jelen. Mutatunk pár érvet a VR mellett!...
dec. 5
5:15
Új udvarhölgye van Usain Boltnak (Sport365)
Immáron hatodszor választották meg az év atlétájának a jamaikai sprintert.
dec. 5
5:18
10 ezer forint a nyugdíjasoknak: Tiltakoznak a hivatali dolgozók (ATV)
Tiltakoznak a járási hivatalokban dolgozók, amiért nekik kellene kivinni a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat. A nyugdíjasok valószínűleg csak akkor kapják meg karácsony előtt a tízezer forintos utalványokat, ha a kézbesítést profikra bízzák – ezt az illetékes szakszervezet elnöke mondta az ATV kérdésére. A szocialisták szerint káosz van kézbesítés körül és azt sem értik,…
dec. 5
5:30
Ma látogat Budapestre Andrej Kiska szlovák államfő (ProfitLine)
Áder János köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatást tesz ma Magyarországon Andrej Kiska szlovák államfő.
dec. 5
5:33
Google - Új bizonyíték a klímaváltozásra (Kripto Akadémia)
A videóban egyebek mellett bemutatják, hogyan olvadnak a jégmezők vagy tűnnek el gleccserek.
dec. 5
5:35
Feltárt Árpád-kori falu (Kripto Akadémia)
Jól kivehető a tizenöt, félig földbe mélyített lakóépület.
dec. 5
5:36
Merkel irányváltása (Alternatív Energia)
Tisztújítást tart a CDU – Meglesz-e a kilencven százalék a kancellár számára?
dec. 5
5:36
A Mikulás hozza a GDP-t (Portfolio)
Magyarországon megjelenik a felülvizsgált harmadik negyedéves GDP-adat, amelyből megtudjuk, pontosan minek tudható be a vártnál némileg gyengébb gazdasági teljesítmény. Emellett itthon a novemberi...
dec. 5
5:37
Metrópótló hajó (Kripto Akadémia)
Várhatóan két hónapig a Kossuth téren nem áll meg a 2-es metró.
dec. 5
5:39
Öt évig tarthat a rezsiharc (Kripto Akadémia)
A kormány mindenáron megvédené rezsicsökkentést.
dec. 5
5:51
Hollande visszavonulásának háttere (Kripto Akadémia)
Példátlan eset a francia Ötödik Köztársaság történetében, hogy a hivatalban lévő elnök nem indul újabb mandátumért.
dec. 5
5:53
Matteo Renzi bízik a bizonytalanokban (Kripto Akadémia)
Az emberek elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, s ez tükröződhet az eredményen.
dec. 5
5:54
Kíméletlenül szarkasztikus börtönmonológ (Alternatív Energia)
Eörsi István memoárját, amelyben 1956-os szerepét is felidézi az Örkény Színház tűzte műsorára.
dec. 5
5:54
Az olaszok is nemet mondtak az elitre - De mi jöhet most? (Portfolio)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően az olasz választópolgárok elutasították Matteo Renzi kormányfő alkotmányos reformjavaslatát. Vagyis bekövetkezett az, amitől a szakemberek tartottak, most ismét...
dec. 5
5:54
Versenytársat kapnak a magyar bankok: ügyfelek hada távozhat (Pénzcentrum)
Forradalom törhet ki a bankrendszerben....
dec. 5
5:55
Félszáz halott egy szíriai légicsapásban (Kripto Akadémia)
A kormányerők a keleti, lázadók által ellenőrzött városrésznek már több mint a felét foglalták el.
dec. 5
5:56
11 év után új Rolling Stones-album (Alternatív Energia)
A december 2-án boltokba került cédé a zenekar első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta.
dec. 5
5:57
A nagy távolságok városa (Kripto Akadémia)
Télen a luxust is beteríti a hó - Lenin a helyén van, de sok minden változott.
dec. 5
5:58
Egy kapitány titkai (Alternatív Energia)
Pilótából jógaoktató lett, de a kalandokra érdemes emlékezni.
dec. 5
5:59
Össze-vissza járnak a Mikulások (Kripto Akadémia)
De akkor mikor rakjuk ki a cipőt?
dec. 5
6:00
Már dobogón a Honvéd (Alternatív Energia)
A legutóbbi hét meccséből ötöt megnyerő Mezőkövesd letaszította a dobogóról a bajnokcsapatot.
dec. 5
6:01
Halálos lövések hétvégéje (Kripto Akadémia)
Vadászpuskával mészárolta le a nőket a finn ámokfutó.
dec. 5
6:02
Magabiztos kézis sikerek (Alternatív Energia)
A Veszprém és a Szeged is nyert a férfi kézilabda BL csoportkörének idei utolsó fordulójában.
dec. 5
6:03
Hatmilliárd forintból indulnak fejlesztések Nagykanizsán (ProfitLine)
A helyi operatív program mintegy 7,9 milliárd forintos keretösszegéből több mint 5,8 milliárdról született már támogatói döntés, így Nagykanizsán a közeljövőben megindulhatnak az ipari parkot, a belvárost, továbbá intézményfejlesztéseket is szolgáló beruházások - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
dec. 5
6:03
A képekre tessenek vigyázni! (Kripto Akadémia)
A Textúra ötletesen hozza össze a kortárs irodalmat a képzőművészettel, színészettel és zenével.
dec. 5
6:05
A túlélés mestersége (Kripto Akadémia)
A tizedes meg a többiek arról is regél, hogy sokan megúszásra játszanak.
dec. 5
6:12
Úszóbéke? (Alternatív Energia)
Nem az első számú sportági vezetőn múlik, háborúznak-e a medencék környékén vagy sem.
dec. 5
6:12
Megbukott a népszavazás: Lemondott az olasz miniszterelnök (ATV)
Nagy többséggel elutasították az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson, a kudarc nyomán Matteo Renzi hétfő éjjel bejelentette lemondását.
dec. 5
6:21
Szép hétfőt, szép hetet! (444.hu)
Tudom, eléggé elcsépelt ilyenkor ilyesmit mondani, de NAGYON HIDEG van. Mínusz 6 fok! És van az országban olyan környék, ahol ennél is jóval hidegebb az idő. Mindenki öltözzön fel rendesen, aztán játsszuk el közösen, hogy van értelme ma is kimásznia az ágyból az országnak!
dec. 5
6:24
Átgondolták a szomszédban: nem játszanak a tűzzel Hitler és Haider után (Privátbankár)
Idén már volt egy elnökválasztás Ausztriában, és a nép majdnem elcsábult, hogy a történelmi múltat elfelejtve ismét a szélsőjobbnak vesse alá magát. Nagyon kevésen múlott, hogy nem jött össze, olyannyira, hogy megismételték a választást. Most viszont végiggondolták, mi lehet a tét, és Alexander Van der Bellen, a mérsékeltebb jelölt mellett döntöttek.
dec. 5
6:30
Mit mondott Kövér László a kormányfő biztonságáról 2003-ban? (Alternatív Energia)
"Csak ökör következetes..."
dec. 5
6:30
Melegrekordot döntött az ősz (ATV)
A 2016-os év is bekerülhet a tíz legmelegebb év közé, az ősz is melegebb volt a szokásosnál; szeptemberben is több hőségnapot regisztráltak - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-nek készített elemzésében.
dec. 5
6:32
Folyamatosan helyreállítják a budapesti közvilágítást (Alternatív Energia)
Népakarat, 1956. december 5.
dec. 5
6:34
Oroszország hangja felerősödik (Alternatív Energia)
A Kreml anyagi és logisztikai támogatást ad a szélsőjobbnak Nyugaton.
dec. 5
6:39
Új adatokat kell jelezni a számlákon, a mulasztásért kemény lesz a bírság (Adózóna)
Az utóbbi években elterjedt trend szerint évente már legalább kétszer szembesülnek az adózók egy újabb adócsomaggal. Az ilyen salátatörvények egyidejűleg 10-15 törvényt módosítanak, ráadásul úgy, hogy az abban ismertetett részletszabályok hatálybalépése hol évközbeni, hol a következő év január elsejei (rosszabb esetben pedig visszamenőleges). Ez sokszor a legfelkészültebb szakértőket is próbára…
dec. 5
6:48
Hosszú Katinka lett az év úszója (ATV)
Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója – a trófeákat a windsori Ceasars Hotel Colosseum nevű rendezvénycsarnokában adták át a hagyományos FINA-gála keretében.
dec. 5
6:54
Íme a tíz legcsinosabb női kézilabdázó (Sport365)
A már javában zajló 12. női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán megnéztük, kik a mezőny legcsinosabb tagjai.
dec. 5
6:54
Megbukott az olasz reformnépszavazás, Renzi lemond (444.hu)
A kérdés már csak az, hogy mennyire fekszenek meg a hírtől az olasz bankok és velük az egész eurózóna.
dec. 5
6:56
Lemond az új-zélandi miniszterelnök, mert szerinte a csúcson kell abbahagyni (444.hu)
Már 8 éve kormányoz, azt mondja nem akar abba hibába esni, hogy túl sokáig marad hatalomban. Ezért nem indul a következő választáson.
dec. 5
6:57
Díjazták a fogyatékosság-barát munkahelyeket (HR Portál)
Évről évre nő a Fogyatékosság-barát Munkahely címre pályázó cégek száma. 2016-ban huszonnyolc munkáltató vehette át az elismerést. A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek nyitottak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat.
dec. 5
6:58
Fegyverrel ment a washingtoni pizzériába egy férfi, mert elhitte, hogy Hillary Clinton emberei ott erőszakolnak és áldoznak fel gyerekeket (444.hu)
Azt mondta, maga akarta kinyomozni az igazságot.
dec. 5
6:59
A köztisztviselők nem képesek kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait (HR Portál)
A kormányhivatalok munkatársai jelentősen le vannak terhelve, az Erzsébet-utalványok kézbesítése pedig nem tartozik a munkakörükbe - mondta az InfoRádiónak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke - írja a napi.hu.
dec. 5
7:06
Megbillentek a tőzsdék az olasz eseményekre (Portfolio)
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, a romló hangulatban az ázsiai tőzsdék is lejtőre kerültek.Csapkodás a tőzsdéken 2016.12.05 08:51Ma...
dec. 5
7:06
Tűz ütött ki egy pakisztáni szállodában, halottak (ATV)
Tűz ütött ki Pakisztán legnépesebb városában, Karacsiban hétfőn egy négycsillagos szállodában, 11 ember meghalt.
dec. 5
7:09
Érdemes gondolkodni a Richter részvényében? (ProfitLine)
A kedvezően indult pénteki nap végére elromlott a hangulat a magyar piacon, ez pedig a Richter árfolyamában is meglátszódott. 34Ft (-0,58%) eséssel 5810Ft-on fejezte be az elmúlt hetet a papír, ezzel fontos támasza közelében zárt.
dec. 5
7:24
Nehezebb lesz így az olasz bankok feltőkésítése (Portfolio)
Az olasz népszavazást követően nehezebb lesz a problémás helyzetbe jutott olasz bankok feltőkésítése, nagy kérdés, hogy a hétvégi események után mit lépnek majd a hitelminősítők. Az előzetes...
dec. 5
7:24
Összeütközött két metró a Pillangó utcánál (ATV)
Összeütközött két metrószerelvény a Pillangó utcánál hétfő reggel, tízen megsérültek - tájékoztatta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy kilenc embert kellett kórházba vinni a baleset helyszínéről.
dec. 5
7:27
8 telken épül az új kórház, ebből 4 ugyanazé a Fidesz-közeli vállalkozóé (444.hu)
A Lázár János által több milliárdosra becsült föld jóval több mint fele ugyanazé az érdekköré.

Keresés