Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette a KSH. A dinamika meglepően visszafogott, ilyen alacsony növekedést ez elmúlt két éveben...
Az Egyesült Államok bankjai arra figyelmeztetik az Európai Unió felügyeleti szerveit, hogy nem fognak tudni megfelelni az elvárásuknak, amely szerint európai holdingcég alá kellene rendelniük a helyi...
Indexcsökkenéssel kezdhetnek hétfőn nyitáskor az európai tőzsdék a hét végi olasz referendumnak az euróövezet stabilitását kockáztató kimenetele miatt, nagy többséggel elutasították ugyanis az olasz szavazók a kormányfő által javasolt alkotmányos reformterveket a vasárnapi népszavazáson.
A nemzetközi piacokon uralkodó negatív hangulat miatt vélhetően enyhe csökkenéssel kezdődik a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Jelzésértékű Európa számára az osztrák államfőválasztás eredménye a helyi sajtó szerint, számos véleménycikk az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jövőbeli térnyerésére figyelmeztet
2016-ban is a diszkontláncok terjeszkedtek a legintenzívebben a magyar élelmiszer-kereskedelem piacán, legaktívabb közülük az Aldi volt. A Tesco ugyanakkor tovább zsugorodott. Az Aldi idén 12...
Jelzésértékű Európa számára az osztrák államfőválasztás eredménye a helyi sajtó szerint, számos véleménycikk az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jövőbeli térnyerésére figyelmeztet.
Miklós Edit és csapata nagyon elégedett a kanadai Lake Louise-ban elért eredményekkel, az alpesi síző pályafutása során még soha nem kezdte ilyen jól a szezont
A beruházási program keretében elvégzett kapacitásnövelő munkálatoknak köszönhetően kiemelkedő zöldhőértékesítést ért el a PannErgy múlt hónapban. A Miskolci, Győri és Szentlőrinci Geotermikus...
Tom Brady, a New England Patriots irányítója karrierje 201. győzelmét aratta a profi amerikaifutball-ligában (NFL), amivel megelőzte az örökranglista élén Peyton Manninget.
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Megtépték a DAX-ot...
Augusztus óta új gyártója volt a Maradj talpon!-nak, amely a korábbi, tapasztalt stábtagokkal dolgozott együtt. A legutóbbi forgatási napon mindenki repült - írja a Bors.
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Adják a...
A katonai és politikai konfliktusok fokozódása ellenére 2015-ben immár ötödik éve folyamatosan csökkentek a globális fegyvereladások - derült ki a stockholmi székhelyű Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentéséből.
Jórészt a dollár erősödésének köszönhetően hétfő reggel 15 éves csúcson kezdte a napot a dollár-forint árfolyam. Hajnalban a 298-at is megközelítette a jegyzés. Délelőttre aztán az euró erősödni...
Kigyulladt egy békéscsabai sorház egyik helyisége, a tűzben két ember meghalt hétfő reggel – tájékoztatott honlapján a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Ma reggel 20 havi mélypontra zuhant az euró árfolyama, miután az olasz kormányfő lemondott, az olasz bankpapírokat ütik a befektetők, míg a tőzsdék jellemzően emelkednek Európában.Örülnek a...
Bojkottálnák a februári, Szocsiban sorra kerülő szkeleton-világbajnokságot az amerikai versenyzők, hogy így tiltakozzanak az oroszországi doppingbotrány és annak kezelése ellen.
November végén Liz Hall, brit coach tartott előadást a CHN (Coaching Határok Nélkül) budapesti workshopján. Liz mindfulness szakértő és azok az átalakulások lelkesítik, amelyeket a mindful coaching gyakorlata és eszközei hozhatnak el a személyes életünkbe, valamint a vezetők és a szervezetek működésébe. A mindful coaching egyik úttörőjeként és a Coaching at Work magazin szerkesztőjeként és…
A vasárnap esti technikai értekezletre megnevezte 16 fős keretét Kim Rasmussen szövetségi kapitány, így kiderült, hogy a csehek elleni rajton Szucsánszki Zita nem léphet pályára a magyar válogatottban a svédországi Európa-bajnokságon.
Az MSZP szerint új nyugdíjszámításra, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére, és a lakossági energiaárak normalizálására van szükség - írja az MTI.
A több hónapnyi tiltakozás érte el a célját, felfüggesztik a kőolajvezeték építését. De lehet, hogy a harcnak nincs vége: Trump a Dakota Access Pipeline mellett van.
A határon belépő tehervonatok ütközőjén kapaszkodva és alvázon megbújva akartak bejutni Magyarországra. A beköszöntő hideg miatt egyre többen indulnak el maguktól a rosszul felszerelt szerbiai sátortáborokból. A 71 elfogott migránst a magyar rendőrök visszakísérték a határzárhoz, ahol tovább várakozhatnak a sátortáborban a naponta 15-20 ember beengedő tranzitzónáknál. (Baon)