Hétfőn benyújtotta a parlamentnek a kormány az egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosítását, mely rendezi a bérmegállapodás egyes elemeit. Tállai András államtitkár sajtótájékoztatóján...
Már közel három hete annak, hogy a mainstream hírt közölt Julian Assange-ról. Éa ahogy ilyenkor lenni szokott, különféle összeesküvés-elméletek villámgyorsan elterjedtek a netezők körében, általános pánikot váltva ki. Ám ezektől eltekintve is felmerül a kérdés, miért hallgat ilyen hosszú idő óta a Wikileaks alapítója?
40 év szolgálati idővel keresetkorlátos lehet az éves jövedelem. A minimálbér tizennyolcszorosa maximum. A cafeteria beleszámít-e az éves keresetbe, vagy ebben az esetben figyelmen kívül kell hagyni.
A segítségüket szeretném kérni külföldi kiküldetés kapcsán. Magyarországi székhelyű cégnél dolgozom, szellemi állományban, fix havi bérrel. Lehetőséget kaptam, hogy Japánba mehessek néhány napra munkaügyben. Azonban ebbe az időszakba beleesett a 2016. október 30 - november 1 is, amit a Japán irodában töltöttem. Ezekre a napokra jár nekem bérkiegészítés, esetleg plusz szabadnap?
Folytatják az ország legértelmetlenebb autópályáját, pedig még az sem biztos, hogy a horvátok megépítik a másik felét. Óriási kiadások, csekély bevételek várhatók.
Lázár most várja a gyors és olcsó ajánlatot, hogy ne fussanak ki az időből. Pedig szegény Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője reggel még nagyon érvelt a posta ellen.
A december 11-i parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb román szociáldemokraták (PSD) óvintézkedésekkel próbálják megelőzni, hogy szabadelvű szövetségesük, az ALDE a voksolás után átálljon a jobboldalhoz, és ellenzékbe kényszerítse őket - írta hétfői számában az Adevarul című lap
Szerbia számíthat az Európai Unióra, hiszen "mindketten ugyanabban a csónakban eveznek", és együtt kell dolgozniuk - hangsúlyozta Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa hétfőn Belgrádban.
Egyelőre sikerült feltartóztatni a populizmust, amely nem megállíthatatlan, de a politikai elitnek nagyobb figyelmet kellene fordítania az emberek megválaszolatlan problémáira - vonja le a következtetést több külföldi lap az osztrák elnökválasztás eredményéből
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte hétfőn, hogy bezáratott a ghánai fővárosban egy nagyjából egy évtizeden át működő amerikai álnagykövetséget, amely hamisított és csalás útján szerzett vízumokat bocsátott ki nyugat-afrikaiak részére.
Hosszú távú politika hatása lesz annak, hogy Olaszországban a többség elutasította az alkotmány módosítását, ami miatt lemondásra kényszerül Matteo Renzi olasz miniszterelnök - reagált az olasz népszavazási fiaskóra a nemzetközi sajtó
Manuel Valls francia miniszterelnök még hétfőn bejelenti, hogy lemond, és indul a jövő évi elnökválasztáson - közölte a francia miniszterelnöki hivatal
Ma délelőtt megérkezett szerkesztőségünkbe a 2018. évi 9. számú Magyar Közlönyről szóló hírlevél és gyorsan rákattintottunk a tartalomjegyzékre vezető linkre, hogy megnézzük a parlamenti választások...
Öngyilkosságot követett el két, emberölésért életfogytig tartó jogerős szabadságvesztésre ítélt fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben hétfőn - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
A közalkalmazottakat tömörítő szakszervezettel folytatott konzultáció után Lázár János visszavonta a Miniszterelnökség eredeti tervét, amely szerint a járási kormányhivatalok dolgozói vitték volna ki a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványokat 2,8 millió nyugdíjasnak még karácsony előtt. A juttatás szétosztását Orbán Viktor jelentette be a nyugdíjemelés mértékével együtt.
Zlatan Ibrahimovic, a Manchester United labdarúgócsapatának svéd sztárja azt mondta: ha választhatott volna, a gólja helyett inkább a győzelmet választja a vasárnapi, Everton elleni, döntetlennel zárult bajnokin.
Napi 4 órában státuszban vagyok, és ugyanott lennék napi négy órában megbízásos szerződésben. Kérdésem az, hogy a megbízásos szerződésben jár-e táppénz betegség esetén?
Milyen szöveggel lenne érdemes olyan céghez elküldeni az önéletrajzom, ahol nincs konkrét álláslehetőség meghirdetve? Munkahelyet szeretnék váltani, szakmabeli vagy épp szakmaközeli céghez szeretném kiküldeni az önéletrajzomat, csak épp nem tudom, hogy az ajtón kopogtatásom mellett milyen körítést alkalmazzak, hogy vessenek legalább egy pillantást az önéletrajzomra.
Jelentkeztem egy bizonyos céghez kiszállítói állásra. 300 kérdéses tesztet töltöttek ki velem, és természetesen nem feleltem meg nekik, holott ilyen álláson dolgoztam pizza kiszállítóként 4 évig. A mostani cégnél is én vagyok a probléma megoldó ember. És még ez annyira nem is baj, csak legalább elmagyaráznák, hogy mi a baj, miért nem felelsz meg? Vagy elmagyaráznák, ki kell oda. Milyen ember…
Corina Suteu román kulturális miniszter lemondását, illetve leváltását követeli Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke amiatt, hogy - állítása szerint - a román kulturális tárca államtitkára "elgáncsolta" a csíksomlyói búcsú nemzetközi védettségét
Egy olimpia megrendezéséért jellemzően sorban állnak a világ városai, annak ellenére is, hogy a rendezés dollármilliókba kerül, a költségek általában mintegy 50 százalékkal túllépik a tervezettet és...
A munkahelyem azt az újítást vezették be, hogy fizetésünk elszámolásához minden hónapban előre le kell jelenteni a munkában töltött időt. Általában ezt eddig egy héttel hó vége előtt kellett megtenni. Most a mai nappal december 5-i határidőre kérik, hogy egész hónapra előre állítsuk ki mely napon fogunk mettől meddig dolgozni, ill. mikor fogunk ügyelni. Én most szabadságon vagyok, szándékoztam…
A kortárs képzőművészeti vásárok karácsony táján nem egyedülállóak, ezzel szemben 150 művész 300 alkotása elérhető egység áron - 30 ezer forintért, egy helyen kiállítva annál inkább. A LATARKA...
Az oktatási államtitkárság fenntartóként kezdeményezi, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi kara 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön...
Az akadálymentesítendő műsorok 98 százalékát feliratozták a műsorszolgáltatók 2016 első félévében - közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).