2016. december 6. kedd

dec. 6
1:12
Hétezer gyermek családjához juttatott élelmiszert a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány (ProfitLine)
A Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szervezésében 360 településen 7488 hátrányos helyzetű, három éven aluli kisgyereket nevelő család vehetett át kilenc hónap alatt összesen több mint 67 ezer élelmiszercsomagot hat multinacionális élelmiszer-kereskedelmi lánc jóvoltából.
dec. 6
1:18
A brazil válogatott is megemlékezik a légi szerencsétlenség áldozatai előtt (Sport365)
Jótékonysági mérkőzést játszik egymással a brazil és a kolumbiai labdarúgó-válogatott a Chapecoense csapatát sújtó légikatasztrófa miatt.
dec. 6
1:45
Új vezetők az FHB Jelzálogbanknál (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank új igazgatóságának alakuló ülésén Oláh Mártont választották vezérigazgatónak, az igazgatóság elnöke Vida József lett - közölte az FHB hétfőn a BÉT honlapján.
dec. 6
2:15
Légszennyezettség miatt korlátozzák a közlekedést Párizsban (ProfitLine)
A Franciaország északi részén napok óta tartó légszennyezettség miatt kedden csak a páros rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban - jelentette be a helyi prefektus.
dec. 6
2:48
25 millió dollárral járó tudományos díjakat adtak át (ProfitLine)
Ötödik alkalommal adták át a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen több mint 25 millió dollárral (7,3 milliárd forinttal) járó élettudományi, matematikai és fizikai díjakat vasárnap a kaliforniai Szilícium-völgyben.
dec. 6
3:21
Új adósságkönnyítő intézkedések Görögországnak (ProfitLine)
Új, rövid távú adósságkönnyítő intézkedésekről állapodtak meg Görögország terheinek mérséklése érdekében az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület (eurócsoport) hétfői tanácskozásán, a cél a törlesztés fenntarthatóságának biztosítása.
dec. 6
3:30
Trombózis miatt dőlt ki a Veszprém kapusa (Sport365)
Trombózis alakult ki a Telekom Veszprém horvát kézilabdázója, Mirko Alilovic lábában, ezért a kapus decemberben már biztosan nem léphet pályára.
dec. 6
3:52
Bemutatkoztak az Áldomás élelmiszerek Oroszországban (ProfitLine)
Áldomás márkájú, prémium kategóriás élelmiszerekből készült fogásokból és hozzájuk illő magyar borokból rendezett termékbemutató díszvacsorát és üzletember találkozót a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) hétfőn Moszkvában.
dec. 6
4:24
Az ellenőrzött munkáltatók 80 százalékánál találtak munkavédelmi szabálytalanságot (ProfitLine)
Az ellenőrzött 12 508 munkáltató 80 százalékánál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot az ellenőrök az év első kilenc hónapjában, a felügyelők 367 esetben összesen 86,43 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának a tárca honlapján közzétett jelentésében.
dec. 6
4:57
Romániai választások - A magyar jelöltek támogatását kéri Szili Katalin (ProfitLine)
A vasárnapi romániai választáson való részvételre, a magyar lista, a magyar jelöltek támogatását kéri az erdélyi magyaroktól Szili Katalin, a Miniszterelnökség miniszterelnöki megbízottja.
dec. 6
5:18
Semjén nem tagadja meg Bayert (Alternatív Energia)
dec. 6
5:18
Csepreghy: Lázár János is személyesen vitte volna az Erzsébet utalványt (ATV)
Politikailag mindenképpen hasznos, ha az az érzet alakult ki, hogy a kormányhivatalnokok a kormány támogatói, mert ez azt jelenti, hogy a jelenlegi az egyedüli kormány, amelyik képes meggyőzni az állami szféra alkalmazottait, miért érdemes rá szavazni, és ezt sikerült is realizálni – vonta le az utalvány-ügy konklúzióit Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár az atv.hunak adott interjúban.
dec. 6
5:20
ENSZ-javallatok európai menekültkezelésre (Alternatív Energia)
"Tavaly Európának nem sikerült közös, egyeztetett választ adnia a kihívásra."
dec. 6
5:30
A családokat büntetné a kormány (Kripto Akadémia)
Herczog Mária: A szülőket nem fenyegetni, hanem támogatni kellene.
dec. 6
5:30
Kik az atomhatalmak világunkban? - ábra (ProfitLine)
Atomhatalmak a világban: 5 hivatalos atomhatalom; országok amelyek igazoltan atomfegyverek birtokában vannak; Irán: gyaníthatóan nukleáris fegyverprogramon dolgozik; Izrael: feltételezett atomhatalom; Nukleáris robbanófejek száma országonként (becsült adatok, 2014)
dec. 6
5:32
Szmogriadóra számíthat a főváros (Kripto Akadémia)
A legrosszabb helyzetben Csepel van, itt már a határérték több mint kétszeresét mérték.
dec. 6
5:34
Nem emelkednek a közlekedési tarifák (Kripto Akadémia)
Az évi 5 ezer forintos megyematricás körbe Vas megye is bekapcsolódik.
dec. 6
5:36
Adómódosítási dömping (Kripto Akadémia)
Idén már a közteherváltozások harmadik csomagjáról tárgyal az Országgyűlés.
dec. 6
5:38
Varga: Új szakmákra van szükség (Kripto Akadémia)
A digitalizáció elterjedése miatt 350-400 ezer munkahely szűnhet meg.
dec. 6
5:48
Válaszol:Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke (Kripto Akadémia)
dec. 6
5:50
Kínos bakik vagy tudatos irányváltás? (Kripto Akadémia)
Találgatják, milyen lesz Donald Trump külpolitikája - Orbán Viktor irányváltást remél.
dec. 6
5:52
Elhúzódhat az olasz kormány válsága (Kripto Akadémia)
Nagy többség szavazott nemmel az alkotmány módosítására – A fiatalok tömegesen utasították el a javaslatot.
dec. 6
5:54
Egyeztetnek az aleppói kivonulásról (Kripto Akadémia)
Az útvonalról és az ütemezésről szóló megállapodás megkötése után tűzszünet lép majd életbe.
dec. 6
5:54
József Attila és Rilke hozta össze őket (Alternatív Energia)
Minden nagy írónak néhány vesszőparipája van, és ezeket írja meg különböző formákban.
dec. 6
5:54
Fillérekből főztük le a magyar sztárszakács luxusvacsoráját (Pénzcentrum)
3 ezer forint se volt az ünnepi menüsor....
dec. 6
5:56
A Trump-szavazó anatómiája (Kripto Akadémia)
Trumpot választók arra a jelöltre voksoltak, aki végre meghallotta őket és cserébe elnézik neki a túlkapásokat.
dec. 6
5:56
Halj már meg! (Alternatív Energia)
Kováts Adél és Ónodi Eszter nyomozni kezd Cserhalmi György életének titkos részletei után.
dec. 6
5:58
Harcba száll az elnökségért Valls (Kripto Akadémia)
A jelenlegi kormányfő a baloldal favoritja.
dec. 6
5:58
Közelkép - Varázslatos párizsi Kékszakállú (Alternatív Energia)
Bartók muzsikája a világ operatermésének egyik legszebb darabja.
dec. 6
6:03
Egyre több a hajléktalan Németországban (ProfitLine)
Egyre több a hajléktalan Németországban, hétfőn ismertetett becslések szerint számuk legkevesebb 35 százalékkal emelkedett 2010 óta.
dec. 6
6:05
Az adóváltozások mindenkit érintenek - de nem mindenki fog ennek örülni (ProfitLine)
November végén kihirdették az adócsomagot: a MAZARS összefoglalója csokorba szedte a legfontosabb változásokat. Számos ponton módosul társasági adózásra vonatkozó szabályozás, változik az áfa alanyi adómentesség értékhatára, a lekötött betétek kamatát pedig nem terheli többé egészségügyi hozzájárulás.
dec. 6
6:06
Messi rekordra hajt (Kripto Akadémia)
További két csapat biztosíthatja helyét a legjobb tizenhat között a BL-ben.
dec. 6
6:08
Szabálytalan tisztújító MPB-közgyűlés? (Kripto Akadémia)
Jogászok a tanácskozás elhalasztását javasolják a tagszervezeteknek.
dec. 6
6:10
Tizenöt magyarral startol az úszó-vb (Kripto Akadémia)
A szövetségi kapitány előzetesen mindenkitől legalább döntős szereplést vár.
dec. 6
6:12
Wehrlein lehet a megfelelő választás (Kripto Akadémia)
Kiss Pál Tamás szerint Hamilton mellett sokat tanulhatna Wehrlein a Mercedesnél.
dec. 6
6:12
Mi történt a forinttal? - Mintha még mindig bóvli lenne Magyarország (Portfolio)
Lassan megint a 315-öt közelíti a forint az euróval szemben, amire nyár óta nem volt példa. Pedig azóta az S&P és a Moody's is felminősítette Magyarországot, azonban ezeknek a lépéseknek a pozitív...
dec. 6
6:14
Csehül kezdtünk (Kripto Akadémia)
Kim Rasmussen együttesének szerdán a dánok ellen kell megpróbálni javítani.
dec. 6
6:15
Budapest 2024: Ha jól néz ki a drónfelvételen, a természetvédelem sem számít (444.hu)
Akkora lett a lakossági felháborodás a Hármashatárhegyre tervezett mountain bike verseny miatt, hogy muszáj volt lakossági fórumot szervezni. Ijesztő felkészületlenséggel álltak a szervezők a helyiek elé.
dec. 6
6:17
-5 (444.hu)
Senki ne vegye nagyon magára, ha reggel azt veszi észre, hogy a környékére sem nézett a Mikulás, mert az az igazság, hogy nem volt a legkorrektebb élmény elindulni a hajnali mínuszban. Ráadásul az itt örvénylő anticiklon is úgy alakította az időjárásunkat, hogy egész este terjeszkedett a köd és az alacsony szintű rétegfelhőzet. De semmi gond, mert a déli órákra a feltámadó északnyugati szél az…
dec. 6
6:18
Mi lesz veled, forint, meddig lesz olcsó az elektromos tankolás? (Privátbankár)
Mit okozhat az olasz népszavazás, mekkora sávban ingadozhat a forint a közeljövőben, és miért nem mozdul ki belőle? Mely részvénypiacok lehetnek jobbak jövőre? Mikulás-ralival állunk szemben, vagy Trump-raliról van szó? Milyen lesz a jövő autója? Interjú Nagy Bertalannal, az Equilor Befektetési Zrt. private banking igazgatójával.
dec. 6
6:19
Egy ember meghalt, mikor kigyulladt a szemét egy debreceni lakásban (444.hu)
A helyi hivatásos tűzoltók kedden reggel légzőkészülékben hatoltak be a füsttel telítődött Faraktár utcái lakásba. Ezután átszellőztették a lakást, ahol egy elhunyt embert találtak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a lakásban a felhalmozott szemét gyulladt meg. A nyolclakásos társasházból nyolc embert kísértek biztonságos helyre az oltási munkálatok ideje alatt. (MTI)
dec. 6
6:30
Mit mondott Szijjártó Péter az állami hirdetésekről 2007-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
dec. 6
6:32
„Leltározás miatt zárva" (Alternatív Energia)
Népakarat, 1956. december 6.
dec. 6
6:34
Van der Bellen győzelmét a "másik Ausztria" segítette (Alternatív Energia)
Der Standard: azok is rá szavaztak, akik a kisebb rosszat szerették volna győztesnek látni, és azok is, akik nem szerettek volna meglepődni a választás másnapján, ahogyan sokan Angliában tették.
dec. 6
6:36
Random Capital IX. Jövőbe tekintő konferencia (ProfitLine)
November 29-én került megrendezésre a Random Capital IX. Jövőbe tekintő konferenciája a Corvinus egyetem falai között. A rendezvényre rekord mennyiségű látogató volt kíváncsi, tele lett az intézmény Nagyelőadója. A konferencián szó esett válságokról, az azokon történő pénzkeresésről, valamint a BUX határidős termék újításairól és az ingatlanpiac helyzetéről is. Virág Ferenc, a Random Capital…
dec. 6
6:36
"Ez itt az én hazám..." - Kézműves pizzakészítő üzemet avattak (Alternatív Energia)
Aki még eddig nem tudta: eddig ebben az országban sehol, senki nem készített "kézműves pizzát".
dec. 6
6:38
Durci 100 év után? (Alternatív Energia)
Szíjjártó Péter miniszter megtiltotta az összes magyar diplomatának és a vezetése alatt álló minisztérium dolgozójának a román nemzeti ünnep alakalmával rendezett ünnepségeken való részvételt....
dec. 6
6:39
Nyugdíjasok karácsonyi ajándéka: adók, tények és tévhitek (Adózóna)
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint minden jövedelem adóköteles, ha nincs az adómentességet kimondó külön törvényi rendelkezés. Kérdés, hogy mi a helyzet a nyugdíjasoknak karácsonyra szánt 10 ezer forint Erzsébet utalvány adókötelezettségével? Az idén kiosztott utalványokat meddig lehet felhasználni, pénzre át lehet-e váltani?
dec. 6
6:42
Trükközések (Kripto Akadémia)
Meghallgattam a Fidesz szokásos dicshimnuszát. Most a szenzációs foglalkoztatási adatokkal dicsekedtek: állítólag 138 ezerrel többen dolgoznak idén, mint egy éve.
dec. 6
6:44
Az ország karácsonyfája (Kripto Akadémia)
Ahogy nézem az ország karácsonyfáját azt látom híven tükrözi az ország lakosságát, jó választás volt.

Keresés