2016. december 8. csütörtök

dec. 8
21:39
Krakkóban vacsorázik Orbán Viktor (444.hu)
Megtekintés, látogatás, koszorúzás, leleplezés a program.
dec. 8
21:41
Micsoda embertelenség: támadják a szívszorító levelet író Alexet (Blikk)
Egy csapásra meghódította az internetet a kis Alex, aki szívszorító levelet írt a Jézuskának. A családhoz azóta ömlenek az adományok, azonban rettegnek, ugyanis máris megérkeztek a rosszakarók.
dec. 8
21:41
Égő házból mentett ki három rendőr egy idős asszonyt (444.hu)
A tűzoltók kiérkezése előtt, a már beomlott tetejű lángoló épületben segítettek.
dec. 8
21:43
Elképesztő ünnepi hangulat: 100 karácsonyfával díszítette fel otthonát a pár (Blikk)
Susanne és Thomas Jeromin a németországi Rintelnből 110 fenyőfával rendezte be a házát, 130 sor égőt, és 16 000 díszgömböt használtak.
dec. 8
21:45
A Dal versenyébe került 30-as lista (Gondola)
Nyilvánosságra hozták, A Dal 2017 harminc elődöntős, versenybe került produkcióját, és az is kiderült, hogy kik ülnek majd a zsűriben
dec. 8
21:47
Románia: két pártnak jósolnak biztos befutást (Gondola)
Romániában csak két párt - a győzelemre legesélyesebb Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) - lehet biztos abban, hogy a hét végi választásokon parlamenti mandátumot szerez a csütörtökön közzétett utolsó felmérés adatai szerint
dec. 8
21:49
Nincs személyi felelőse a bőnyi rendőrgyilkosságnak (Gondola)
Nem állapított meg személyi felelősséget a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében indított vizsgálat - közölte a rendőrség csütörtök este honlapján
dec. 8
21:51
Halálra gázolt egy embert egy vonat a Nyírségben (ATV)
Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíradony és Nyírgelse között a Debrecen-Mátészalka vonalon - közölte a Mávinform csütörtök este az MTI-vel.
dec. 8
21:57
Elképesztő ünnepi hangulat: 100 karácsonyfával díszítette fel otthonát a pár (Blikk)
Susanne és Thomas Jeromin a németországi Rintelnből 110 fenyőfával rendezte be a házát, 130 sor égőt, és 16 000 díszgömböt használtak.
dec. 8
21:59
Will Smith elárulta, hogy dolgozta fel apja halálát (Blikk)
Will Smith Ellen DeGeneres show-jában beszélt arról, hogyan segített legújabb filmje, a Váratlan szépség feldolgozni apja halálát.
dec. 8
22:01
Tragédia: halálra gázolt egy embert a vonat a Nyírségben (Blikk)
Budapest - Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíradony és Nyírgelse között a Debrecen-Mátészalka vonalon - közölte a Mávinform csütörtök este az MTI-vel.
dec. 8
22:03
Magyarország 500 millió eurót költött a határvédelemre (Gondola)
Magyarország az elmúlt időszakban több mint 500 millió eurót költött a magyar és az európai határok védelmére - emelte ki a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában
dec. 8
22:03
Ilyen az, amikor a szexi Gigi Hadid egy boxedzést tart - galéria (Blikk)
Feszülős cicanadrág, éppen csak a lényeges pontokon takaró top, gyöngyöző izzadtság és enyhén csapzott haj.
dec. 8
22:05
1956 - Könyv a magyar forradalom görög mártírjáról (Gondola)
A magyar forradalom görög mártírjáról, André Konstandinidiszről szóló könyvet mutattak be csütörtökön Budapesten, a Terror Háza Múzeumban
dec. 8
22:05
Segítsen: Frankfurtban tűnt el a skizofréniában szenvedő József (Blikk)
Felmondta frankfurti munkahelyét és eltűnt a 26 éves Csire József Barnabás. A férfit féltik rokonai, ugyanis skizofréniában szenved.
dec. 8
22:06
Még 8 napig lehet idén Diákhitelt igényelni (ProfitLine)
Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. Rekordalacsony, 3,75%-os kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2%-os kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére.
dec. 8
22:09
Fagy, ború, ónos eső (Alternatív Energia)
A fagyos reggel után, -1 és +8 fok valószínű. Kettősfronti hatás várható.
dec. 8
22:09
Öt éve tartó sorozat szakadhat meg a légitársaságoknál (Portfolio)
Csökkenhet jövőre a légitársaságok profitja, miután az olajár emelkedhet és eközben az utasforgalom dinamikája lassul - véli a 265 légitársaságot tömörítő szervezet, a Nemzetközi Légiközlekedési...
dec. 8
22:09
Az elszökött volt ukrán elnök értékeire bukkantak egy kijevi lakásban (ATV)
Nagy értékű antik festményeket, ikonokat, díszfegyvereket, ritka pénzérméket és egyéb értéktárgyakat talált egy kijevi lakásban az ukrán rendőrség. A hatóságok bizonyosra veszik, hogy a lefoglalt műtárgyak a hatalomváltó Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben külföldre menekült Mikola Azarov volt miniszterelnök tulajdonát képezik.
dec. 8
22:12
Mhitarjan-szóló, Pogba-Ibra kombináció, továbbjutó MU - videó! (Sport365)
A Manchester United továbblépett a legjobb 32 közé az Európa-ligában, miután sima 2-0-val intézte el a Zoria Luhanszkot csütörtök este idegenben, a csoportkör záró fordulójában (0-2). A második félidő elején Henrih Mhitarjan gyalogolt át az ukrán védelmen, percekkel a vége előtt aztán Zlatan Ibrahimovic váltotta gólra Paul Pogba mesteri passzát. Az MU második lett csoportjában a török Fenerbahce…
dec. 8
22:12
Kovács: Magyarország több mint 500 millió eurót költött a magyar és az európai határok védelmére (444.hu)
A kormányszóvivő szerint Magyarország a szolidaritás részének tekinti ezt az összeget.
dec. 8
22:14
Órabérek az EU-ban: elkeserítő a magyar helyzet (444.hu)
Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint a V4-ek közt is utolsó helyen állunk.
dec. 8
22:15
Katalin hercegné kijelentette: nem hajlandó koszorúslány lenni a húga esküvőjén (Blikk)
Nagy hírek a nagy nap előtt, Katalin hercegné húga lázasan készülődik a saját esküvőjére.
dec. 8
22:33
Vigyázzon: egyre magasabb a rotavírussal fertőzöttek száma hazánkban (Blikk)
Kimondottan magas a rotavírussal fertőzöttek száma hazánkban. Évente közel 7500-an betegszenek meg, november óta pedig már nagyjából ötezren estek ágynak a betegségtől.
dec. 8
22:33
Három tonna feketedohány akadt fenn a szűrőn (Adózóna)
Három tonna, 88 millió forint értékű csempészett vízipipadohányt semmisített meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyíregyházán csütörtökön.
dec. 8
22:36
Meghalt az űrhajós politikus (Gondola)
Elhunyt John Glenn. Az űrhajós, aki Ohio állam szenátora is volt életének 95
dec. 8
22:38
Amerikai újságíró védi Magyarországot (Gondola)
Daniel McAdams szerint az amerikai külügy tanácsokat osztogat Magyarországnak a jogos határvédelemről, noha amerikában simán lelőnének egy olyan embert, mint Ahmed Hamed
dec. 8
22:39
Új szakmai osztály a BKIK-ban (ProfitLine)
Új szakmai osztály jött létre a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarán belül, amely a vízüggyel foglalkozó cégeket képviseli. A Vízipari és Víztechnológiai Szakmai Osztály első eseményére egy héttel a Magyarországon megrendezett Víz Világtalálkozó után került sor, az ülésen részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Joó István miniszteri biztos, Dr. Szűcs Gábor, a köztársasági…
dec. 8
22:40
1956 - Gyásznapi megemlékezést Salgótarjánban (Gondola)
Gyásznapi megemlékezést tartottak csütörtökön Salgótarjánban, az 1956. december 8-án eldördült sortűz hatvanadik évfordulóján.
dec. 8
22:45
Klicsko 80 ezer angol előtt is vállalná a Joshua elleni meccset (Sport365)
Állítólag már megállapodott egymással Vlagyimir Klicsko és Anthony Joshua tábora, amelynek értelmében a két fél 2017. április 29-én fog megmérkőzni egymással, méghozzá az IBF és a WBA (szuper) szervezet nehézsúlyú címeiért.
dec. 8
22:45
Kevesebb fiatal jár templomba, mióta kötelező lett iskolai hittan és erkölcstan (444.hu)
Csak a célját nem érte el a három éve bevezetett intézkedés. Van, ahol negyedével kevesebb gyerek jár a plébániai hitoktatásra.
dec. 8
22:51
Bombázás egy iraki településen: 120 civil vesztette életét a légicsapásban (Blikk)
Légicsapásokban vesztette életét 120 civil az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellenőrzése alatt álló iraki Káim nevű településen - közölte csütörtökön az iraki parlament egyik képviselője.
dec. 8
22:54
Nyílt utcán égette el feleségét egy bevándorló (Gondola)
Letartóztattak egy 41 éves togói származású férfit, aki szerdán a nyílt utcán gyújtotta fel feleségét az észak-németországi Kiel városában
dec. 8
22:56
Lavrov: minden civil elhagyhatja Aleppót (Gondola)
A szíriai hadsereg felfüggesztette az aktív harci tevékenységet Aleppóban, hogy a keleti városrészekből lehetőség szerint rekord számú számú polgári személyt evakuáljanak – közölte csütörtökön a Ria Novosztyi orosz hírügynökség Szergej Lavrov orosz külügyminiszterre hivatkozva
dec. 8
22:58
1956 - Gyásznapi megemlékezés Salgótarjánban (Gondola)
Gyásznapi megemlékezést tartottak csütörtökön Salgótarjánban, az 1956. december 8-án eldördült sortűz hatvanadik évfordulóján.
dec. 8
23:12
Az E.ON bejelentette, hogy új szárazföldi szélerőműparkot épít az Egyesült Államokban (ProfitLine)
Az E.ON ma bejelentette, hogy Bruenning’s Breeze néven új, 228 megawattos szárazföldi szélerőműparkot épít a texasi Willacy megyében. A szélerőműparkban a német Nordex által gyártott 76 darab, egyenként három megawattos turbina fog üzemelni. A Bruenning’s Breeze várhatóan jövő év végén kezdi meg az energiatermelést. A bejelentésre olyan időszakban került sor, amikor a vállalat már javában építi a…
dec. 8
23:18
Meghalt az első amerikai, aki űrhajóval megkerülte a Földet (444.hu)
John Glenn még 77 éves korában is űrsiklóba ült.
dec. 8
23:30
Oroszország - Keményebb fellépésre sürgetik Trumpot (Gondola)
Republikánus és demokrata párti szenátorok Oroszországgal szembeni kemény fellépésre sürgetik Donald Trump megválasztott elnököt az ukrán válság miatt
dec. 8
23:32
Putyin: Oroszországnak meg kell maradnia világi államnak (Gondola)
Oroszországnak meg kell maradnia világi államnak minden vallási felekezet tekintetében - hangoztatta Vlagyimir Putyin elnök az orosz emberi jogi tanács csütörtöki moszkvai ülésén
dec. 8
23:45
Megújították a Takarékbank irányító testületeit (ProfitLine)
Új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választottak, egyben visszahívták a vezető testületek eddigi tisztségviselőit a Takarékbank részvényesei a bank mai közgyűlésén. A Takarék Csoport központi bankjának új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai a szövetkezeti hitelintézeti integráció és a takarékszövetkezetek elismert vezetői lettek. A változások szervesen illeszkednek a szövetkezeti…
dec. 8
23:48
Putyin: Oroszország maradjon világi állam (Gondola)
Oroszországnak meg kell maradnia világi államnak minden vallási felekezet tekintetében - hangoztatta Vlagyimir Putyin elnök az orosz emberi jogi tanács csütörtöki moszkvai ülésén
dec. 8
23:50
Áder János határon túli püspököket fogadott (Gondola)
Áder János meggyőződése szerint az egyházak segítenek abban, hogy a kisebbségben élő honfitársaink nem veszítik el önmagukban a magyart
dec. 8
23:51
Fogyasztásmanipuláló szoftvert keresnek a Porschénál (444.hu)
Állítólag valaki köpött a német hatóságoknak a próbapadot felismerő programról.
dec. 8
23:53
2017 színe: a Pantone 15-0343 (444.hu)
Azaz a zöld.

2016. december 9. péntek

dec. 9
0:06
Az Európa-ligában vigasztalódott a Manchester United (Gondola)
A Manchester United 2-0-ra győzött csütörtökön az ukrán Zorja Luhanszk vendégeként a labdarúgó Európa-liga csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így továbbjutott
dec. 9
0:10
Jirí Menzelről neveztek el egy cseh vonatot (Gondola)
A cseh állami vasúttársaság (CD) történetében először neveztek el egy szerelvényt élő hírességről: a Jirí Menzel Oscar-díjas filmrendező nevét viselő vonat Prága és Beroun között közlekedik majd
dec. 9
0:14
Bahreini támadásokra buzdítja követőit az Iszlám Állam (Gondola)
A Bahreinben állomásozó amerikai katonai személyzet, valamint a szunnita királyi család uralta ország síita többsége elleni támadásokra szólította fel követőit az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet
dec. 9
0:15
Már húsz exitnél tart a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (ProfitLine)
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap három éves befektetési időszak után sikeresen kilépett az egyik legnagyobb hazai raklapgyártó vállalkozásból, ezzel húszra emelve exitjei számát. Így az Alap mintegy 90 vállalkozás kisebbségi tulajdonosaként nem csupán a legnagyobb cégportfólióval rendelkező hazai tőkebefektető, de a kilépések számát tekintve is vezető szerepet tölt be a magyar kockázatitőke-…
dec. 9
0:18
Bejelentette lemondását Dúró Dóra (Gondola)
Lemond a jobbikos Dúró Dóra a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. A képviselőnő ezt a közösségi oldalán jelentette be
dec. 9
0:24
Korhuték PL-csapatot ejtettek ki az El-ből - videó! (Sport365)
Korhut Mihály csapata, a Hapoel Beér-Seva 1-1-et játszott Southamptonban az Európa Liga-csoportkör csütörtök esti zárásán, amivel a második helyen továbbjutott, mivel a két csapat esetben az egymás elleni eredmények az izraelieknek kedveznek.

Keresés