Újabb tibeti buddhista szerzetes gyújtotta fel magát Kínában csütörtökön este minden bizonnyal az ellen tiltakozva, hogy hazája nagy részét Kína megszállva tartja - adta hírül a Szabad Ázsia nevű rádió, amelyet az Egyesült Államok finanszíroz.
Versenyhátrányt jelent a kiskereskedőnek, ha nem fogad el bankkártyát fizetéskor, ezen változtathat a kártyaolvasók beszerzésének kormányzati támogatása - mondta Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz) ügyvezető elnöke az MTI-nek csütörtökön.
Windsor - Amihez egy egész viadal kellett két éve, Dohában, az már három nap alatt összejött Hosszú Katinkának: a 200 hát megnyerésével immár a negyedik aranyérmét szerezte a windsori rövidpályás vb-n.
A Richter-skála szerinti 7,7-es erejű földrengés volt a csendes-óceáni Salamon-szigetek környékén, nem sokkal korábban pedig Kaliforniánál regisztráltak 6,5-es magnitúdójú földmozgást - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS) csütörtökön.
Michael Jordan minden idők legjobban kereső sportolója a Forbes friss kimutatása szerint. Az 53 éves kosárlegenda a szponzori bevélekkel együtt 1,7 milliárd dollárt kaszált eddig.
Az új Közgépnek szánt Duna Aszfalt tulajdonosának villáját építi Mészáros Lőrinc cége az egykori közparkon. 27 fát meg kellett volna védeni, de egy sem maradt.
A GE Magyarország saját fitnesztermet nyit a Váci Greens campuson, ahol 2500 ember dolgozik. Úgy vélik, a rugalmas munkavégzés és a sportolás hozzájárul ahhoz, hogy munkatársaik jól érezzék magukat - áll a GE közleményében.
A dolgozói jólét programok jelentősen növelhetik a munkavállalók lojalitását és munkakedvét - közölte a Xerox legfrissebb, 33 ország 428 vállalatának bevonásával elkészített kutatásában.
Meghalt John Glenn asztronauta, aki az amerikaiak közül elsőként kerülte meg a Földet űrhajóján - jelentette be a nevét viselő tanulmányi intézmény szóvivője csütörtökön.
A tegnapi EKB bejelentésre többnyire pozitív részvénypiaci reakciókat láthattunk ma reggel Ázsiában a tőzsdéken, a térség fontosabb devizái ugyanakkor nyomás alá kerültek. A vezető ázsiai...
58 év után először kapott rendszámot egy amerikai kivitelű autó Kubában. A meseszép Infiniti Q60 hamarosan számos társra talál, ám addig is hatalmas kontrasztot képez a múltban megrekedt felbomló diktatúra és a mi jelenünk között. Nem csoda, hogy a kupé vonulását csodálkozó tekintetek sora kísérte.
Ambrus Attila, azaz a viszkis rabló börtönben töltött évei után munkát és párt talált magának, azonban a 13 alkalommal is segédkező Orbán Gábor ezalatt küldöldön bujkált, ráadásul mai napig neheztel volt tettestársára.
Van egy Golf, amely annyira könnyed, mint a nyári szellő, mégis olyan vad, mint a legádázabb orkán. Hiába kóstolnánk bele 310 lóerős teljesítményébe, már régen eladták az összeset. De ez nem akadályozza meg a GTI Clubsport S-t, hogy saját rekordját földbe tiporja.
Republikánus és demokrata párti szenátorok Oroszországgal szembeni kemény fellépésre sürgetik Donald Trump megválasztott elnököt az ukrán válság miatt.
A tempót és a sokszínűséget fokozandó, megérkezett az adaptív futómű (AVS) a Lexus GS F és RC F modellekbe, méghozzá száriában: az AVS nagymértékben javítja a rugózási kényelmet, miközben jobb kanyarstabilitást biztosít. A teljes AVS-csomag hét lengéscsillapító-vezérlési programot tartalmaz, és többek közt a karosszéria bólintását és ágaskodását is képes megakadályozni. A GS F kínálatában emellett…
A közösségi autózás már nem új keletű találmány, ám az autógyártók egyre nagyobb figyelmet szentelnek neki, hiszen a városok folyamatos növekedésével egyre nagyobb gondot okoz a közlekedés, amire egy innovatív, megosztáson alapuló rendszer bizony megoldást jelenthetne. Erre szeretne rávilágítani a Honda is legújabb tanulmányautójával, mely a NeuV nevet kapta, és a jövő januári, Las Vegasban évente…
A Volkswagen csalása ellen indított hadjárat következményei még mindig nem értek a végére: a dízel botrány még így, több mint egy év távlatából is áldozatokra kényszeríti a konszernt. Ezúttal Dél-Korea a főszereplő a wolfsburgi gyártó mellett, hiszen Szöul mintegy 32 millió dolláros bírságot vetett ki a világ második legnagyobb autópiaci szereplőjére.
Ahogyan azt már régóta tudjuk, hamarosan érkezik a Mercedes-Benz legújabb kupéja, méghozzá az E-osztály alapjain – és az előddel ellentétben, amely a C-osztályra épült, ezúttal valóban a felső-középkategóriást vették alapul a mérnökök. A bemutató már olyan közel van, hogy a prototípusokon szinte már alig van álcázás, ennek köszönhetően pedig szinte teljes egészében megcsodálhatjuk az újdonságot,…
Már-már közhellyé vált a frázis, miszerint az autóipar az SUV-k és crossoverek irányába mozog egyre nagyobb vehemenciával, azonban mégsem mehetünk el szó nélkül az uralkodó trendek mellett. A Suzuki ráérzett erre, s a divat hullámait nem csupán a teljesen megújult és váratlanul sikeres Vitarával, hanem az SX4 S-Cross segítségével is próbálja meglovagolni a japán gyártó.
Amikor arra adtam a fejem, hogy bemutatok egy darabot a mediterrán négykerekű életérzésből, már előre tudtam, hogy hagyományos autótesztet itt nem lehet írni. Képtelenség. Le lehet írni műszaki adatokat, bele lehet mutatni a formákat és végigjárni a külcsín jellegzetességeit, lehet beszélni arról, hogy miért jó a városban, ezt mind meg lehet tenni, de nincs értelme. Az égvilágon semmi. Itt ugyanis…
Donald Trump megválasztott amerikai elnök a fosszilis energiaforrások hívét nevezi ki a szövetségi környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetőjének, és - az előrejelzéseknek megfelelően - egy gyorsétterem-hálózat elnök-vezérigazgatóját jelöli munkaügyi miniszternek.
A Porschénál is nyomoznak a német hatóságok annak ügyében, hogy befolyásolták-e az autók üzemanyag fogyasztási adatait - írja a Bloomberg. Ha bebizonyosodik a feltételezés, az újabb frontot nyithat...
A szervezet jelenlegi elnöke indoklás nélkül elnapolta a mára összehívott közgyűlést, többek szerint azért, mert a képviselők nagy része ellene fordult. Portálunk is úgy tudja, hogy fogy a levegő Balogh János körül, a képviselők rendkívüli ülésen mondatnák le az elnököt, és már az utódját is kijelölték.
Az Onyx, a Costes, az Olimpia, és az Anyukám mondta. Az első három ugye Budapesten van, az Anyukám Mondta pedig Encsen. Itt lehet böngészgetni az éttermek között.
Bízom benne, hogy az Egyesült Királyság és Brüsszel meg tud egyezni arról, hogy az uniós állampolgárok - köztük a magyarok - a Brexit után is a szigetországba érkezzenek munka vagy tanulás céljából - nyilatkozta a Magyar Időknek Syed Kamall, az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű európai parlamenti képviselőcsoport elnöke.
Southampton - Korhut Mihállyal (27) a kezdőben 1-1-es döntetlent ért el a Hapoel Beer-Seva a Southampton otthonában az Európa-liga K csoportmérkőzésén, és ezzel az izraeliek bejutottak a legjobb 32 közé.
A Societe Generale stratégája, Albert Edwards évtizedek óta pesszimizmusával sokkolja a befektetőket, most egy olyan ábrát mutatott be, mely az egyik legijesztőbb, amit valaha látott. Ez azt mutatja,...
Két évvel ezelőttig a Fidesz bármilyen törvényt képes volt egyezkedési kényszer nélkül elfogadtatni a parlamenttel. Noha kétharmados többsége 2015-től már nem volt biztosított, mégis többször sikerült „sarkalatos törvényeket” módosítani. A Policy Agenda azt nézte meg, hogy kik voltak ebben a partnereik.
Budapest - Egy jó tíz fokkal lesz pénteken melegebb, mint előző napokban. Reggel még sok helyütt fagyhat, de napközben az ország nagy részén nyolc fokra melegszik fel az idő, kisüthet a nap, sőt, a Dunántúlon még ennél is enyhébb idő várható.