Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2,9 százalékkal nőtt 2015-ben az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben 3,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi miniszterének szavaira emelkedéssel reagált az olaj árfolyama csütörtökön, ma pedig tovább ralizik az olaj, ami az európai tőzsdéket is segíti, a vezető...
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben - erősítette meg a második becslésével a február 5-én közölt előzetes adatokat pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az inflációs adatok alapján a kereskedők nem nyelték le a sertés tőkehúsok áfacsökkentésének hatását, a vásárlók olcsóbban jutottak a termékhez - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Az ágazat termelése tavaly decemberben 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kkv-kat segítő programok és az állam által támogatott beruházások segítették az ágazat bővülését.
2017 június végéig kaptak időt a kormánytól a közfoglalkoztatásban érintett miniszterek arra, hogy megakadályozzák a közfoglalkoztatási programokban történő bennragadást és komplex munkaerő-piaci...
Több milliárd forintba kerül az a mesterségesen gerjesztett félelem, amit a kormány generál a terrorizmusveszéllyel. A kérdés, hogy ez elég lesz-e arra, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy közben mennyi uniós pénzt tüntetnek el, mondta az LMP korrupció ellenes szakszóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Campus Mundi néven új ösztöndíjprogramot indított el az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a program első félévi pályázati felhívása pénteken jelenik meg - jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár a Miskolci Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Bár igazán hozzáértő szakemberből valóban van hiány az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint, azonban egyelőre nem jelent gondot a feladatok teljesítése, mert az építőipar csak most kezd kilábalni igazán a mélypontról, írja a Magyar Idők.
A fővárosiak 33 százaléka vélekedett úgy, hogy könnyű helyben állást találni. Miskolcon már csak 12 százalék vélekedik így egy friss Eurobarométer felmérés szerint, írja a Metropol.
Záporoznak a hírek a Deutsche Bank háza tájáról: leminősítette az S&P a pénzintézetet, a német felügyelet jelezte, hogy nem vizsgálódik a részvények esése miatt, a bank csődkockázata pedig meghaladta...
Tavaly decemberben éves összevetésben 8,1%-kal nőtt az építőipari termelés volumene, így az év átlagában 3,0%-os lett a bővülés - derül ki a KSH által közzétett adatokból. Decemberben havi alapon a...
A bíróság összesen 2,25 millió forint pénzbírságra büntette Salamon Berkowitzot és fiát. Egy korábbi bírósági ítélet szerint több száz millió forint kárt okoztak a Traubi védjegy jogosulatlan használatával.
40 dkg párizsi 3 evőkanál liszt (púpos) 2 db tojás 3 evőkanál zsemlemorzsa (púpos) 3 dl olaj (a sütéshez) A körethez: 50 dkg krumpli 0,5 csokor petrezselyem só olaj
Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus lesz a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) képzési igazgatója, a nemzetközileg is egyedülálló oktatási programot a kormány több mint kétmilliárd forinttal támogatja - jelentette be az intézmény titkára pénteken a Tisza-parti városban.
A tegnapi megroggyanás után ma rögtön visszaerősödött a hazai fizetőeszköz, remek formában van. Amerikában viszont ismét kiadós esés volt, a piacok teljes letörésben. A Nikkei összeomlott, Európa ma emelkedni próbál. Az olaj maradt a mélyben, az arany viszont eddig az év befektetése.
Vagy egy csillagkapu van Sarka Katáék hálószobájában, vagy egy tér-idő görbület, esetleg a páfrányok is tudnak fotózni - csak ez lehet a magyarázat arra, hogy hogyan fotózható a házaspár az ágyban, ha mindketten benne fekszenek és a gyerekek sincsenek már otthon.
A beruházások tekintetében is rekordévnek bizonyult 2015, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) még soha nem tárgyalt le sikeresen annyi beruházást, mint tavaly - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a HIPA évértékelő sajtótájékoztatóján Budapesten.