Ezt a fotót este lőtte Markó Ferkó volt kollégánk a VII. kerületben, a Zsaru Magazin főszerkesztősége előtt, és nem is kell hozzáfűzni semmit, annyira tökéletes pillanat. Legfeljebb annyi kommentárt érdemel, hogy no comment.
Fejér megyében az ingatlanok 4,5 %-át lehet 10 + 10 millió forintos támogatásból megvenni Az országban jelenleg 9 százalék azon ingatlanok aránya, amelyeket a 10 + 10 millió forintos támogatásból meg lehet vásárolni, ezzel szemben Fejér megyében ezen ingatlanok aránya csupán 4,5 százalék, azaz az országos átlagnál sokkal alacsonyabb. A Portfolio, az FHB Bank, a Takarékok és az Otthontérkép által…
A gluténmentes étrend nem azt jelenti, hogy nem ehetsz semmit, ami finom. Bloggerünk, Csonka Enikő ezúttal egy kiadós és ínycsiklandó levest hozott, hogy bemutassa: bármit elkészíthetünk glutén nélkül, finoman!
Stratégiai megállapodást kötött a Cellum Európa nemzetközi mobiltárca szolgáltató és a közösségi oldalakon és üzenetküldő szolgáltatásokon keresztüli fizetési megoldásokat fejlesztő fastacash annak érdekében, hogy a mobilfizetés minél szélesebb körben elérhető legyen világszerte.
Kenye West Yeezy 3. kollekciójának bemutatójára "A" listás közönség érkezett a New York-i Madison Square Gardenbe. A klán minden tagja képviseltette magát az ünnepen.
Csaknem 5,7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány a zalaegerszegi Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont, valamint a kapcsolódó komplex kulturális és vallási turisztikai fejlesztések megvalósításához, köztük múzeum- és templomfelújításhoz, parkolóház építéséhez és zarándokszállás kialakításához
A magyar és a lengyel kormány számára is fontos a nemzeti önállóság, illetve a kormányzati mozgástér növelésének kérdése, politikai és gazdasági értelemben egyaránt.
A Campus Mundi mától pályázható, a cél a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése, a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi elismertségének növelése.
Szezonálisan igazított, negyedéves alapon 0,3%-kal, éves bázison 1,5%-kal nőtt az eurózóna gazdasága az előzetes becslések szerint, összhangban a piaci várakozásokkal. Az Európai Unió 28 tagállama...
Kiegyensúlyozott, stabil növekedést mutat a tavalyi utolsó negyedévi és az éves GDP-adat, az idei első negyedévben 3 százalék körül lehet a gazdasági bővülés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 aktuális csatornán pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva Brüsszelből.
Egykor, amikor egy BMW típusjelzésében ott volt az M betű, teljesen egyértelmű volt, hogy a hétköznapi kiviteleknél nem csak erősebb, hanem sokkal inkább a vezetési élményre hangolt, sőt ezt teljesen...
A munkaerő kölcsönzése a szokásostól eltérő munkaviszonyt valósít meg. Ezzel a megoldással csökkenthetők a munkaerő-költségek, ami nagyobb versenyképességet jelent. Kinek és miért előnyös ez az atipikus foglalkoztatási forma? - ezt térképezi fel a munkajog.hu.
A tavaly év végén felgyorsult uniós kifizetések, valamint a tartósan alacsony olajárak is több csatornán keresztül erősítették a belső kereslet élénkülését, kiválóan teljesített az ipar és az export is. A járműgyártás és a hozzá kapcsolódó ágazatok mellett az elektronika és a fémipar is hozzájárult a GDP 2,9 százalékos növekedéshez. A piaci szolgáltatások közül kiemelkedik a turizmus…
Jövő szombatot szabták határidőnek a megállapodásra a vasutas szakszervezetek. Ha nem sikerül egyezségre jutni a MÁV-val február 20-áig, akkor március első hetében jöhet a munkabeszüntetés, jelentették be a szakszervezetek.
A korábbi kormányfőből lesz külügyminiszter Franciaországban - jelentették be Párizsban. Az új tárcavezető ráadásul egykori belügyminiszterének kormányába ül be.
Menekültpolitikai fordulatot sürget Beata Szydlo lengyel kormányfő egy német lapinterjúban, amely a politikus pénteki berlini bemutatkozó látogatására időzítve jelent meg
Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten
Az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi miniszterének szavaira emelkedéssel reagált az olaj árfolyama csütörtökön, ma pedig tovább ralizik az olaj, ami az európai tőzsdéket is segíti, a vezető...
Bizonyára sokan emlékeznek még tavalyi rövidke bemutatónkra a PSA csoport és a Toyota vadonatúj közös kisbuszáról. Akkor azonban még vajmi kevés információ állt rendelkezésünkre az autókról, most azonban a Peuget jóvoltából minden fontos adatot megtudhattunk az esetükben Traveller névre keresztelt négykerekűről, melyeket most meg is osztunk Önökkel.
A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek 97 szélsőséges iszlamistát, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnyának több tagját az ország déli részén lévő kikötővárosban, Karacsiban - közölte pénteken a hadsereg.
A Fidesz-KDNP azt kezdeményezi, hogy a parlament tartson politikai vitanapot a migrációról, a kötelező betelepítési kvótáról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok évadnyitó frakcióülését követő pénteki sajtótájékoztatón, Lillafüreden
Néhány uniós ország adata még hiányzik, de azt már most kijelenthetjük, hogy egy fontos listán lépett előre Magyarország annak köszönhetően, hogy a negyedik negyedévben kellemes meglepetést okozott a...
Romlott az ifo első negyedévi világgazdasági (World Economic Survey - WES) hangulatindexe - közölte a müncheni egyetem gazdaságkutató intézete. A 2015. negyedik negyedévi 89,6 pontról 87,8 pontra esett vissza az index, még jobban eltávolodva a 96,1 pontos hosszú távú átlagtól.