Hat személyautó ütközött össze Miskolc közelében, a 26-os számú főúton kedd reggel, a balesetben az első információk szerint többen megsérültek, a főút Miskolc felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
28 dkg liszt 10 dkg búzadara 3 db tojás só 1 ek olaj A töltelékhez: 25 dkg véres hurka 1/2 tk reszelt gyömbér 1 dkg vaj 1/2 db alma 1 db tojás Az öntethez: 1 db narancs 2 dkg vaj 8 db zsályalevél tengeri só frissen őrölt bors
Elsőfokú ár- és belvízvédelmi készültséget rendelt el a Duna felső szakaszára az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd délelőtt - tájékoztatta a szervezet vezetője az MTI-t.
Jelentősen megugrott tavaly a HIV-fertőzöttek száma Csehországban - közölte a cseh állami egészségügyi hivatal kedden a honlapján. Tavaly 266 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest.
Varró László lett a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető elemzője. A közgazdász a gazdasági és beruházási osztály vezetőjeként az lesz a feladata, hogy egységes energiagazdálkodási és módszertani támogatást nyújtson az Ügynökség munkájához, emellett stratégiai döntéstámogatással fog foglalkozni.
Foltányi Tamás személyében 2016. január 15-én új operációs igazgató (COO) és igazgatósági tag kezdte meg a munkáját az Erste Bank Hungary-nél - olvasható a bank közleményében. A szakember ezt...
A Belgiumban született, korábbi U21-es francia válogatott Giannelli Imbula a Portótól igazol a Stoke Cityhez, mindössze pár hónappal azután, hogy Marseille-ből Portugáliába igazolt.
Két napja tartó emelkedést követően megpihentek az ázsiai tőzsdék, egyedül Kína emelkedett nagyobb lendülettel ma reggel, ami főként a jegybank újabb likviditásfokozó lépéseinek köszönhető. Az olaj...
Az Európai Központi Bank laza monetáris politikája megmentheti az egyre nagyobb - dollárban denominált - adósságállományon ülő vállalatokat a potenciális csődtől. A Fed és az EKB eltérő jövőbeli...
Határozatképtelenség miatt elmaradt kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülése mivel a kormánypárt képviselők nem jelentek meg.
Kisfiam 2014. december 10-én született. Az év júniusáig dolgoztam óvodapedagógusként egy vidéki óvodában, majd szeptember 1-ig szabadságon voltam, október 28-ig táppénzen, utána pedig tgyás-on, majd gyeden, ami jelenleg is tart. Tervezném az idei évben megkezdeni ismét a munkát, szeptember 1-jei kezdéssel. Érdeklődni szeretnék ebben az esetben hány nap szabadság jár? Kizárólag az alapszabadság,…
Az év első hónapjában 1,4 százalékkal, több mint 57 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden Madridban.
Nagyon fontos, a 444-et, sőt, a 444 valamennyi olvasóját érintő döntés született kedden Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Ezentúl az internetes oldalak üzemeltetői nem tehetőek felelőssé az oldalukon megjelenő kommentek tartalma miatt.
Egymilliárd dollárt (285 milliárd forintot) kér a kongresszustól a rákkutatás felgyorsítására és a gyógymódok megtalálására Barack Obama elnök, aki a Kennedy-korszakra utalva a maga "Holdra szállásaként" jellemezte a tervezett program jelentőségét.
Jelenleg van 2 órás munkám, de mellette szeretnék 8 órába is dolgozni. Sajnos már régóta nem találok 8 órás munkát. Ennek köze lehet a 2 órás munkához?
A Raiffeisen tegnap este váratlanul közzétette 2105-ös eredményét. A bank meglepetésre 383 millió eurós profitot mutatott fel, ami meghaladja a 118 millió eurós piaci konszenzust és kedvezőbb a cég saját előrejelzésénél is, ami nulla körüli, de pozitív eredményt jelzett előre.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb közleménye szerint három fúziót is engedélyezett a gépjárműpiachoz kapcsolódóan, többek között a Lombard Lízingnek is új tulajdonosa lett. A GVH mostani...
Az olaj a nagy felpattanás után most újra esett, hevesen ingadozik. A forint ellenben nagyon stabilan erősödik, a svájci frank ugyanilyen stabilan gyengül. A részvénytőzsdék lefordulóban, a Google viszont remekül megy, lehet, hogy ma a világ legnagyobb cégévé válik, letaszítva az Apple-t a trónról.
Ted Cruz okozta a legnagyobb meglepetést az amerikai előválasztáson - mondta az InfoRádió ReggelInfo című műsorában Frank Tibor. Az ELTE Amerikanisztikai Tanészékének egyetemi tanára hangsúlyozta, hogy Cruz különösen a hagyományos keresztény iowai nagyközönség szemében nyertes, de egyáltalán nem biztos, hogy más államokban ugyanilyen jól szerepel majd.
Az Újpesti Torna Egylet utánpótlás-nevelésére fordítja a Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ) kapott támogatásának egy részét Gyurta Dániel, az UTE olimpiai, világ-, és Európa-bajnok úszója.
Tulajdonosi átrendeződések várhatók a gépjárművek forgalmazása, biztosítása és pénzügyi lízingje piacán, miután három fúziót is engedélyezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Egyetlen hely van, ahol egész életünkben élünk, az a testünk. Ha nem kellőképpen gondozzuk, akkor ennek később következményei lehetnek – emelte ki Cseh Gábor.
A Chelsea támadója, Radamel Falcao elkeseredett kísérletbe kezdett hétfő este, ugyanis szeretett volna visszatérni korábbi sikerei helyszínére, Spanyolországba.
Ugyan sikerült eladni a tervezett 40 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden, de annak az volt az ára, hogy ismét egy százalék fölé emelkedjen a hozam a visszafogott kereslet...
Véglegessé vált a Néprajzi Múzeum tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázaton részt vevő építészirodák köre: az egyik legfontosabb magyar közgyűjtemény épületének megtervezéséért összesen tizenöt...
Több mint 100 ezer ember rekedt Dél-Kínában a Guangzhou vasútállomáson, miután a rossz időjárás miatt több tucat járatot törölni kellett. Az utasok a kínai új év alkalmával utaztak volna haza.
Nagy utat járt be hétfőn a magyar deviza, hiszen a délelőtt még 312 környékére felszökő euróárfolyam a nap végére 310 közelébe süllyedt. Innen futott neki a mai napnak a forint, és egy pillanatra a...
Anyagi helyzetem nem változott az elmúlt évben, egy autót vettem, és eladtam a 8 éves kocsimat, mocsarat, céget, strómanon keresztül sem vásároltam – ezt Szigetvári Viktor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A multinacionális cégek által meghonosított kultúra, a régebben újdonságnak számító HR folyamatok egyre nagyobb teret nyernek és menedzselésük egyre felkészültebb munkatársakat igényel naprakész szaktudással és működő, többnyire angol nyelvtudással. De mi az, hogy működő nyelvtudás?
Juha Sipila miniszterelnök még szeptemberben beszélt arról, hogy az általa nem használt ingatlanát szívesen átengedné az országba érkező menekülteknek. Azóta viszont változott a politikai helyzet.
A Budapesti Corvinus Egyetem érettségi előkészítőjeként működő Studium Generale olyan emelt szintű trigonometria-feladatsort adott ki, amelynek a végén cigányvicceket helyeztek el. A Népszabadság birtokába jutott a dokumentumról készült képeknek. Az egyetem vezetősége közleményben határolódott el a történtektől, és eljárást indítanak.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke üdvözölte a Dél-Amerikában terjedő zikavírus elleni intézkedéseket, s kijelentette, az augusztusi riói játékok nincsenek veszélyben.
Polgármestert választanak a Heves megyei Ostoroson vasárnap, a szavazás a korábbi településvezető, Kisari Zoltán tavaly októberben bekövetkezett halála miatt vált szükségessé - tájékoztatott az Eger szomszédságában fekvő község jegyzője