Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint érthetetlen a két legnagyobb szakszervezet által hirdetett bojkott, miközben a múlt héten még éppen ők követelték a köznevelési kerekasztal összehívását.
Az export euróban számolt érteke tavaly novemberben 6,9, az importé pedig 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg többlete 687 millió eurót tett ki, 22 millióval csökkent a 2014 novemberihez képest - jelentette kedden a részletes adatok és a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Több mint 10 százalékot zuhant a Nokia részvényárfolyama tegnap, miután a bírósági döntés értelmében a Samsungnak a vártnál kisebb összeget kell fizetnie a Nokia szabadalmai után.
Elsőfokú ár- és belvízvédelmi készültséget rendelt el a Duna felső szakaszára az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd délelőtt - tájékoztatott a szervezet vezetője
A mesterszakácsot egy puskával a teste mellett svájci otthonában holtan találták néhány órával azelőtt, hogy részt vett volna az új Michelin éttermi kalauz bemutató rendezvényén.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar bíróságok megsértették a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogot, amikor az Index kiadóját és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületét tették felelőssé a cikkeik alatt megjelent kommentekért.
A Kúria kedden kimondta, hogy törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla tavaly nyári döntése, amellyel új elsőfokú eljárásra utasított az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 95 éves Biszku Béla ügyében.
Budapest ingatlanpiaca a nagy nyertese a tavalyi évi fellendülésnek. Nemcsak a forgalom nőtt meredeken, de az árak is elérték a válság kitörésekor jellemző szintet, ráadásul a harmadik negyedévben országosan jelentkező árcsökkenés sem érintette. Az év vége azonban a Balla Ingatlanirodák szerint itt is változást hozott, míg a 2016-os évet már a 10+10 millió forintos csok határozhatja meg.
Donald Trumpot is a a Nobel-békedíj jelöltjei közé választották, de meglepő lehet még Angela Merkel német kancellár és Edward Snowden nemzetbiztonsági kiszivárogtató neve is a listán
2020-ban Budapesten rendezik meg az Eucharisztikus Világkongresszust, amely Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szavai szerint "bemutatkozás a világ előtt, és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is". A magyar főváros 1938-ban már rendezett ilyen találkozót. Korabeli beszámolók szerint a 78 évvel ezelőtti, rendkívül nagyszabású rendezvényre 33 országból 50 ezer küldött…
Donald Trump úgy nyilatkozott hétfő éjjel, mintha az iowai jelölőgyűléseken nem is veszített volna a republikánusok versenyében, Hillary Clinton győzelme sem volt teljesen biztos még késő este a demokraták táborában, mivel előnye folyamatosan apadt.
A kormány kiemelt figyelmet fordít Indonéziára, a térség egyetlen G20-as országára - mondta Varga Mihály, amikor az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként Jakartában tárgyalt indonéz kollégájával, Bambang Brodjonegoro pénzügyminiszterrel - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden
A Kúria kedden kimondta, hogy törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla tavaly nyári döntése, amellyel új elsőfokú eljárásra utasított az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 95 éves Biszku Béla ügyében
Megszaporodtak a szerkesztőségünkbe érkezett kérdések, amelyek arra keresik a választ, hogyan kell kiadni az egyszerűsített foglalkoztatottaknak, alkalmi munkásoknak az őket megillető szabadságot, illetve hogyan kell kiszámolni a távolléti díjat. Ezek is azon kérdések közé tartoznak, amelyeket a kommentárok és a szakkönyvek is óvatosan kerülnek. Így, mint minden jogilag elvarratlan esetben, a…
Megkongatta a vészharangot a Thyssenkrupp vezérigazgatója, aki azt mondta: hamarosan megszűnhet Európában az acélgyártás, mert nem tudnak versenyezni a kínai cégekkel az európai acélgyártók.
A rákkutatás felgyorsítására és a gyógymódok megtalálására kifejtett erőfeszítéseit Barack Obama elnök a Kennedy-korszakra utalva a maga "Holdra szállásaként" jellemezte.
A tiszafából, illetve annak gyümölcséből készült teafőzet fogyasztása veszélyes, mely esetenként végzetes kimenetelű is lehet - reagált egy az interneten megjelent, a köhögés csillapítására ajánlott főzet receptjével kapcsolatban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.