James Rodríguez a Real Madrid kolumbiai játékosa – ahogy mondani szokás – több sebből vérzett a Roma elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első meccsén. Először ugyanis fejbe rúgták, ami miatt látható a kötés a fülén, majd egy talajfogásnál ugrott ki a válla.
A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen négy marokkói állampolgárt találtak elrejtőzve egy kamion alvázán és a pótkerékben Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
Az Üllői út és a Haller utca kereszteződésében ütközött össze egy betegszállító és egy személyautó. A betegszállítóban a sofőrön kívül egy 70 éves nő és egy 60 éves férfi utazott, egyikük súlyos, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sofőrt könnyebb- a személyautóban ülő két embert fejsérülésekkel vitték kórházba. (MTI)
Tavaly 950 „unokázós” csalás ügyében tettek feljelentést a Budapesten, ezért a Fővárosi Főügyészség arra kéri az időseket, hogy ellenőrizzék az ilyen telefonhívásokat – mondta Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője az M1-en.
Tavaly 950 "unokázós" csalás ügyében tettek feljelentést a Budapesten, ezért a Fővárosi Főügyészség arra kéri az időseket, hogy ellenőrizzék az ilyen telefonhívásokat - mondta Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában
A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben rekordmértékű, 95 milliárd forintos nyereséget ért el. A teljes összeg az eredménytartalékot fogja majd növelni, amely ezzel 150 milliárd forintra emelkedik - jelentette be az MNB hétfőn honlapján.
Ha a ciprusi székhelyű, itthon határon átnyúló befektetési szolgáltatást nyújtó IronFX Global Ltd. az ügyfelek megkeresései ellenére sem téríti meg azok követeléseit, az érintetteknek kártérítési...
A pénzügyőrök a rendőrökkel közösen négy marokkói állampolgárt találtak elrejtőzve egy kamion alvázán és a pótkerékben Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
Az új büntetőeljárási kódex egységesen sértettként kezel majd mindenkit, aki a bűncselekmény következményeként bármilyen jellegű hátrányt - fizikai vagy lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, vagyoni kárt - szenvedett. Ez azt jelenti, hogy a sértett és az áldozat fogalma azonos lesz - fogalmazott Trócsányi László igazságügyi miniszter a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából rendezett…
Árban szinte lehetetlen versenyezni a lakossági állampapírokkal, de nem mindig ez a legjobb befektetési döntés. A likviditást kereső megtakarítóknak ugyanis egy befektetési alap sokkal jobb...
Sokat hallottál már az antioxidánsok egészségvédő szerepéről, de vajon tudod-e, mik is ezek valójában, és hogy miként vesznek részt a betegségek megelőzésében? Megmutatjuk!
A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben rekordmértékű, 95 milliárd forintos nyereséget ért el. A teljes összeg az eredménytartalékot fogja majd növelni, amely ezzel 150 milliárd forintra emelkedik - jelentette be az MNB hétfőn honlapján.
Az egyéni vállalkozóknak, és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek, a 1553-as nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával 2016. február 25-éig kell eleget tenniük személyijövedelemadó-bevallási és fizetési kötelezettségüknek – figyelmeztet a NAV.
Aki leszokik a dohányzásról, annak nemcsak a berögzült mozdulatoktól kell szabadulnia, hanem a szervezetében felhalmozódott nikotintól is. Míg az előbbit az akaraterő támogatja, addig az utóbbit több könnyen beszerezhető élelmiszer segíti.
A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben rekordmértékű, 95 milliárd forintos nyereséget ért el. A teljes összeg az eredménytartalékot fogja majd növelni, amely ezzel 150 milliárd forintra emelkedik -...
A belvíz már 75 ezer hektárnyi területet öntött el az országban, ebből 39 ezer hektár vetés és szántó, a legnagyobb elöntést, 23,8 ezer hektárt a Közép-Tisza vidékén regisztrálták - közölte az Országos Vízügyi Igazgatóság hétfőn az internetes oldalán.
Tovább javul a nemzetközi befektetői hangulat az új hét kezdetén, amivel párhuzamosan féléves csúcsközelben kezdett reggel a forint az euróval szemben, majd délelőtt hullámszerűen tovább erősödött....
A legnagyobb kínai bank, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) több kisebb bankkal karöltve befagyasztotta észak-koreai ügyfeleinek a bankszámláját és letiltotta az ezekkel való...
Megismertem a legjobb, legaranyosabb és leglelkesebb magyar kommentátort. Baláczky Vlagyimir a legeslegnagyobb király! Az év legjobb szövegei egy helyen!
A tőzsdék magukhoz térnek, az év eleji zuhanás egyelőre lecsengett. Ma Európában kifejezetten nagy az öröm, a BÉT is emelkedik. Az olaj erősödik, az arany gyengül, a forint emelkedő trendje viszont töretlen: most mintha végleg legyűrné a 310-es eurónkénti szintet, és indulhat 300 felé.
A visegrádi négyek (V4) országainak közös fellépése eredményeképpen sikerült megvédeni azt az elvet, hogy a szabad munkavállalás továbbra is az unió egész területére és annak minden polgárára kiterjed - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben a pénteken zárult uniós csúcs eredményeit ismertetve.
Washington még tavaly titokban egyeztetett Phenjannal arról, hogy folytassanak béketárgyalásokat a két Korea közötti háború formális befejezéséről, de a tárgyalások kudarcba fulladtak - ismerte el John Kirby külügyi szóvivő amerikai sajtójelentések szerint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ismételten felhívta a ciprusi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló befektetési szolgáltatást nyújtó IronFX Global Ltd. ügyfeleinek figyelmét, hogy kártérítési igényüket a ciprusi pénzügyi ombudsmannak kell bejelenteniük, ha a szolgáltató nem téríti meg követeléseiket.
A dél-koreai védelmi minisztérium hétfőn merő találgatásnak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az ország amerikai gyártmányú THAAD rakétavédelmi rendszereket vásárolna
A főpolgármester legutóbb az agglomerációs közlekedésről is beszélgetett a titokzatos tanácsadóval, derült ki az ATV Startban. Tarlós István azt is elmondta, vagy őt, vagy Habonyt figyelte valaki.