Újabb hét, a Football Leaks pedig újabb szerződést szivárogtatott ki, ezúttal azt tanulmányozhatjuk, hogy a Manchester United és Sir Alex Ferguson milyen kikötésekkel szerezte meg a spanyol kapust az Atlético Madridtól.
A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
Akár már 2017-től újra lehet közvetlen légi összeköttetés Budapest és az Egyesült Államok között - mondta el az InfoRádióban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: legutóbbi amerikai útján több helyi légitársasággal is folytatott tárgyalásokat.
A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé
A papok legyenek jó pásztorok - ezt szorgalmazta egyháza tagjaitól Ferenc pápa a római kúria szentévi ünnepnapján hétfőn, amikor az egyházfő a bíborosoktól külön, a világi hívek között elvegyülve lépett be a Szent Péter-bazilikába.
Taylor Swift 250 ezer dolláros (70 millió forintos) adománnyal támogatja Keshát, aki szerződése felbontását kérte egy amerikai bíróságtól arra hivatkozva, hogy producere, Dr. Luke megerőszakolta.
Oroszország hétfőn határozottan elítélte a legutóbbi szíriai terrormerényleteket, amelyek célja szerinte a béke megteremtése érdekében tett erőfeszítések kisiklatása.
Márciusban forgalomba állhat az első hosszú, 56 méteres CAF-villamos Budapesten, az 1-es vonalon - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t
A házigazda Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja nehéz csoportba került a júniusi, centenáriumi labdarúgó Copa América vasárnapi, New York-i sorsolásán: Jürgen Klinsmann csapata Kolumbiával, Costa Ricával és Paraguayjal csap majd össze a torna első szakaszában.
A német kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a brit uniós tagság ügyében a napokban tartott uniós csúcson kidolgozott megállapodás révén megvizsgálja az uniós társállamokból érkezett bevándorlók nem Németországban élő gyermekei után fizetett családi pótlék úgynevezett indexálásának lehetőségét - mondta a német kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
Néhány héttel ezelőtt a Google piaci kapitalizációja alapján a világ legnagyobb cége lett. Ezt a pozíciót egyelőre nem tudta megtartani, visszavette az első helyezést az Apple. Talán részben azért is, mert nem túl szép dolgok derültek ki a Google háza táján: finoman szólva is adóoptimalizálás zajlott.
Több európai lap szerint is újabb kivételekre teremthet precedenst az Európai Unió és Nagy-Britannia múlt heti megállapodása. A The Wall Street Journal (WSJ) európai kiadása szerint a korábbi állapotokhoz most már akkor sem lehetséges visszatérni, ha végül az EU-pártiak győznek a brit EU-tagság sorsáról tartandó népszavazáson.
Nem tudok mit hozzátenni a Transindex hibátlan híréhez. Egyébként Bukarest I. kerületében járunk, a két politikust állítólag ugyanabban a vesztegetési ügyben gyanúsítják. Az ügyészek szerint 10-15 százalékot kértek vissza a kerületnek dolgozó vállalkozóktól a különböző megbízásokért.
A német kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a brit uniós tagság ügyében a napokban tartott uniós csúcson kidolgozott megállapodás révén megvizsgálja az uniós társállamokból érkezett bevándorlók nem Németországban élő gyermekei után fizetett családi pótlék úgynevezett indexálásának lehetőségét - mondta a német kormányszóvivő hétfőn Berlinben
Mintegy 130 ezer kft.-nek kell még 3 millió forintra emelnie a törzstőkéjét március 15-éig, különben a cégbíróság komoly pénzbüntetéssel sújtja azokat a cégeket, amelyek elmulasztják az emelést. A törvényi kötelezettség teljesítésére többféle lehetősége is van az érintetteknek, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.
Az államháztartás központi alrendszerének január havi többlete 92,2 milliárd forint lett, ami megegyezik a február elején közölt előzetes számokkal - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a kormany.hu oldalon.
Ha unit-linked megtakarítást kötünk, az ehhez kapcsolódó visszavásárlási táblázat az első évben a teljes rendszeres befizetésünk elvesztését is jelentheti a szerződés felmondása esetén, hosszabb...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat.
A német kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a brit uniós tagság ügyében a napokban tartott uniós csúcson kidolgozott megállapodás révén megvizsgálja az uniós társállamokból érkezett bevándorlók nem Németországban élő gyermekei után fizetett családi pótlék úgynevezett indexálásának lehetőségét - mondta a német kormányszóvivő hétfőn Berlinben
Elérhető közelségbe került a nulla százalékos költségvetés - vélekedett a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a tárca hétfői háttérbeszélgetésén. Banai Péter elmondása...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem vesz részt a kormány által szervezett köznevelési kerekasztal tárgyalásain - közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn, Budapesten.
Egyre többen használják a számlák kiegyenlítésére a Díjnetet: 2015-ben 1,8 millió darabot, 16,1 milliárd forint értékben fizettek ki az ügyfelek. Hamarosan az egyik legnagyobb távközlési cég, a...
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerint az Uber Hungary Kft. személyszállítási közvetői tevékenységet végez diszpécserszolgálattal, noha erre nincs engedélye, ezért megsérti a vonatkozó előírásokat.
Az utóbbi két hónapban mintegy 4,5 százalékkal, 18 milliárd fölé emelkedett a shortolt részvények száma a New York-i tőzsdén, ez pedig már a 2008 júliusi rekordot közelíti. A tőzsdei esésre...
Az agyunk tényleg jobban megjegyzi a negatív élményeket? Gyakrabban félig üres a pohár, mint félig tele? Egy viselkedéskutató pszichológus TedX-előadásában elmondja, mit tehetünk ellene. Nézd meg a videót! Te is gyakran azon kapod magad, hogy már megint panaszkodsz? Esetleg képtelen vagy elviselni, hogy a kollégáid csak arról tudnak beszélni, mekkorát beszólt nekik a pénztáros a boltban?…
"Ha már-már elkezded látványosan sajnálni magad, itt az ideje, hogy felpattanj a székedből és kitisztítsd a fejed!" Ne hisztizz, ne szenvedj, cselekedj! Szinte biztos vagyok benne, hogy a legtöbben jártunk már úgy, hogy egy befejezendő feladatnak még a gondolatától is rosszul voltunk. Halogattuk és elhitettük magunkkal, hogy majd megoldódik magától. Persze ez sosem történik meg. De mit lehet…
Nap két banán és minden rendben lesz, babám! Azt tudtuk, hogy napi egy alma az orvost távol tartja, de vajon van fogalmunk arról is, hogy napi két banán is milyen jótékony hatással van szervezetünkre? Ha állandóan rohansz, nincs időd egészségesen étkezni, akkor legalább egy valamire figyelj: minden reggel egyél meg két banánt és minden rendben lesz. Hogy miért? Mert a banán egészségesebb,…