Már tizennégy halottja van a szombat hajnali tajvani földrengésnek, a sérültek száma megközelíti az 500-at, 155 ember pontos holléte és állapota egyelőre ismeretlen. A mentők a túlélők utáni kutatást az éjszaka folyamán is folytatják - számolt be a tajvani média helyi idő szerint szombaton késő este.
Néhány ezer ember az iszlám európai terjedése és a bevándorlás ellen, néhány száz pedig a tolerancia és a menekültek megsegítése, befogadása mellett tüntetett szombaton délután Prágában.
Már tizennégy halottja van a szombat hajnali tajvani földrengésnek, a sérültek száma megközelíti az 500-at, 155 ember pontos holléte és állapota egyelőre ismeretlen. A mentők a túlélők utáni kutatást az éjszaka folyamán is folytatják - számolt be a tajvani média helyi idő szerint szombaton késő este.
Nem jutott magyar vívó a legjobb 32 közé az algíri női tőr világkupaversenyen, ezzel együtt - a szövetség honlapjának beszámolója szerint - az utolsó, havannai olimpiai kvalifikációs vk-forduló előtt Mohamed Aida és Knapek Edina továbbra is riói kvótát érő helyen áll a ranglistán.
Néhány ezer ember az iszlám európai terjedése és a bevándorlás ellen, néhány száz pedig a tolerancia és a menekültek megsegítése, befogadása mellett tüntetett szombaton délután Prágában
Az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak
Iszlámellenes és idegengyűlölő tüntetésre gyűlt össze körülbelül százötven ember szombaton az észak-franciaországi Calais-ban, a rendőrség azonban beavatkozott, húsz embert őrizetbe vett.
Az Országgyűlés szocialista alelnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak.
Ha kell, tisztít, ha kell, méregtelenít, ha kell, táplál. A méz és a cukor áldásos hatását már az egyiptomiak is ismerték. Eláruljuk, hogyan használhatod te is a világ legősibb szépítőszereit!
Póta Georgina hat szettben kikapott az osztrák Sofia Polcanovától a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon, így utolsó mérkőzésén, szombaton este a hetedik helyért játszhat majd.
Csaknem 35 ezer szíriai menekült érkezett a szíriai-török határhoz Kilis városánál, ellátásukról a határ szíriai oldalán felállított táborban gondoskodnak - mondta szombaton Kilis tartomány kormányzója.
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Borussia Dortmunddal a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján.
Bomba robbant a Daallo Airlines szomáliai légitársaság egyik utasszállítójának fedélzetén néhány nappal ezelőtt - közölte szombaton a szomáliai kormány.
Bomba robbant a Daallo Airlines szomáliai légitársaság egyik utasszállítójának fedélzetén néhány nappal ezelőtt - közölte szombaton a szomáliai kormány.
A Tottenham lépett elő a Leicester első számú üldözőjévé a Premier League-ben, miután egymás után negyedik bajnokiját nyerte - ezúttal a Watford ellen. A Liverpool elszórt két pontot az Anfielden a kiesőjelölt Sunderland ellen, és visszacsúszhat a 9. helyre.
Chelsea Clinton véletlenül elnök úrnak szólította édesanyja, Hillary Clinton vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort az egyik kampánygyűlésen, nem kis derültséget okozva a közönség körében.
A Győri ETO KC 28-22-re legyőzte a vendég CSM Bucuresti csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati játéknapján, így már csak a címvédő montenegrói Podgoricával kell megküzdenie a csoport első helyéért.
A Modern városok program részeként kormányzati támogatásból kezdődhet meg a debreceni Csokonai Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása az idén.
A cigaretta ugyan baromi ártalmas, de csökkenti az étvágyat és fokozza az anyagcserét. Egy új kutatás szerint azért is van több elhízott ember, mint korábban, mert sokan teszik le a cigit.
Az európai titkosszolgálatok közötti gyors, valós idejű információcsere fejlesztése mellett érvelt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában a terrorveszéllyel összefüggésben.
Az uniós pályázatok kiírásánál figyelnek arra, hogy érdemi segítséget nyújtsanak a nemzetiségi csoportoknak, az iskoláknak, az oktatási és kulturális kormányzatoknak - mondta Navracsics Tibor Kassán az M1 aktuális csatornának szombaton.
Holló András tánctanár nyolc évvel ezelőtt órára indult, de sosem ért oda. Egy autóval karambolozott. A baleset után lebénult, de a tanítást nem adta fel.
Közel 2 millió tonna ételt dobnak ki az emberek Magyarországon. Az Élelmiszerbank helyi élelmiszermentő hálózatot hoz létre a feleslegek összegyűjtésére és továbbítására. A szervezet a rászorulóknak akar így segíteni - mondta az InfoRádiónak Ujhelyi Katalin, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület fejlesztési igazgatója.