Közel háromezer, a görögországi Leszbosz szigetére igyekvő migránst tartóztatott fel pénteken a török parti őrség - számoltak be török tisztségviselők Ankarában.
A Manchester United korábbi legendás labdarúgója, az első csapat jelenlegi pályaedzője, Ryan Giggs számára szinte lehetetlen meggyőznie a kilencéves fiát arról, hogy a közelmúltban még ő is remek futballista volt.
Március 20-án rajtot vesz Európa legújabb-kori történetének legnagyobb szabású és legellentmondásosabb migrációs művelete a görög szigetekre illegális úton érkező személyek szisztematikus visszafordításával. Erről állapodtak meg pénteken az EU28-ak Törökországgal, amely többek között a vízumliberalizáció és a csatlakozási tárgyalások holtpontról való elmozdulását kapta cserébe.
A Standard&Poor's megerősítette eddigi hitelminősítését Magyarország esetében - írja a Reuters. Az intézet a stabil kilátást is változatlanul hagyta, ami jól mutatja, hogy a három nagy hitelminősítő...
A tettes mindig visszakívánkozik az általa elkövetett bűntett helyszínére - így kommentálta Refat Csubarov, a krími tatárok törvényhozó és kormányzó testületének, a medzslisznek száműzetésben élő elnöke Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki látogatását az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten.
Négyezer ember fog dolgozni a migrációs megállapodás végrehajtásán, az Európai Bizottság uniós koordinátort nevez ki az egyezményben foglaltak megvalósításának biztosítására - közölte Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke az uniós és török vezetők pénteki brüsszeli tanácskozását követően.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,95 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel 25 938,65 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 33,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta: óriási forgalom volt a BÉT-en, mivel egy kelet-európai ...
A kétrétegű gyümülcsöspite tésztájához: 2 ½ bögre finomliszt 1 evőkanál kristálycukor 1 teáskanál só 3 evőkanál növényi olaj 1 bögre sótlan vaj, kockákra vágva (ne legyen jéghideg) ¼ bögre hideg víz 2 teáskanál ecet vagy citromlé A töltelékhez: 5 db közepes alma 1 evőkanál friss citromlé ½ bögre kristálycukor 1/3 bögre barnacukor, finoman lenyomkodva 1 teáskanál őrölt fahéj ¼…
A Standard&Poor's megerősítette eddigi hitelminősítését Magyarország esetében - írja a Reuters. Az intézet a stabil kilátást is változatlanul hagyta, ami jól mutatja, hogy a három nagy hitelminősítő...
Továbbra is civil aktivisták őrzik a fákat a Városligetben. Sokan közülük ott is éjszakáztak, az akciót pedig készek bármeddig folytatni. Karácsony Gergely, a PM társelnöke, Zugló polgármestere pártállástól függetlenül mindenkit arra kér, hogy ha kell, saját testével óvja meg a ligetben álló fákat. A PM egyúttal bejelentette: feljelentést tesz az ősfák kiirtása miatt.
Holtan találta két kislányát válófélben lévő feleségénél egykori texasi közös otthonukban Vagyim Holodenko ukrán származású zongoraművész, a Van Cliburn Zongoraverseny 2013-as győztese, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny díjazottja.
Az orosz légierő légi támogatást nyújt a szíriai kormányerők palmürai offenzívájának – jelentette be Szergej Rudszkoj orosz tábornok, aki azt is elárulta, hogy az épp kivonulóban lévő orosz légierő napi 25-30 küldetést teljesít Szíriában. (Deutsche Welle)
Dagesztánban történt a baj, egy olajszállító robbant fel, utána meg a benzinkút. A robbanást a helyszíntől tíz kilométer távolságban is érezni lehetett. Az áldozatok számáról egyelőre nem tudni. (RT)
Heten adtak le támogató aláírásokat, így ők jelezték, hogy indulnának az április 24-én tartandó ausztriai államfőválasztáson - közölte az osztrák belügyminisztérium illetékese pénteken, miután délután 17 órakor lejárt az aláírások beadási határideje.
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtöki nyilatkozata ellenére elégedett azzal, hogy jelenlegi csapata éppen előző együttesével, a Borussia Dortmunddal találkozik az Európa Liga negyeddöntőjében.
Éric Abidal a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona korábbi védője szólt néhány szót Pep Guardioláról, aki 2008 és 2012 között irányította a gránátvörös-kékeket.
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság 17. fordulójában a listavezető Sopron remek hajrával gyűrte le a második helyen álló Győrt. A címvédő ezzel a sikerével már biztosan megnyerte az alapszakaszt.
Távolsági autóbusz csomagterében, poggyászként érkezett Délkelet-Törökországból a múlt vasárnapi ankarai öngyilkos merényletnél használt robbanószerkezet a török fővárosba - jelentette a Habertürk című török napilap pénteken főügyészségi információkra hivatkozva.
Zsivoczky-Farkas Györgyi 2:18.48-at futott 800 méteren, az ötpróba utolsó számában, és összesítésben 4656 ponttal az ötödik helyet szerezte meg a Portlandben zajló atlétikai fedett pályás világbajnokságon. A pénteken nagyon jó napot kifogó magyar versenyző súlylökésben megjavította, magasugrásban megismételte fedett pályás karrierje eddigi legjobbját, míg távolugrásban túlszárnyalta, 60 méter…
Sorozatunkban olyan konyhai praktikákból szemezgetünk, amelyeket ti, kedves olvasók küldtetek be, gondolván, hogy esetleg mások is jó hasznát veszik majd egy-egy általatok kipróbált, jól bevált trükknek. Most a sütési praktikák közül szemezgettünk nektek - jól jöhetnek a hétvégén!
A németek többsége elégedett Angela Merkel kancellár menekültpolitikájával, és úgy véli, Németország sikerrel birkózik meg a menekültek nagy számával – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából végzett közvélemény-kutatás alapján a februári 47 százalékról 53 emelkedett a kancellár menekültpolitikájával elégedettek aránya, és 50-ről 42…
Oroszország a kurd lakosság ellen alkalmazott erőszak beszüntetésére és a politikai rendezés útjára való visszatérésre szólítja fel Törökországot - jelentette ki pénteken Moszkvában Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Legalábbis a welovebudapest így értesült. Többet egyelőre nem tudni. A helynek azért kell bezárnia, mert a Városliget Zrt. gigantikus múzeumot akar építeni a helyén.
A nap eseménye a hazai bankpapír száguldása, majd aláhullása volt. A Richteren egy jó nagyot téptek, az európai ás amerikai tőzsdék szerény emelkedésben.
Oroszország a kurd lakosság ellen alkalmazott erőszak beszüntetésére és a politikai rendezés útjára való visszatérésre szólítja fel Törökországot - jelentette ki pénteken Moszkvában Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
A kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazás visszavonására szólította fel a miniszterelnököt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közleményében.
Az autóiparban a biztonság – legyen szó akár az aktív, akár a passzív védelemről – kiemelt szempont, amit remekül példáz, hogy évekkel ezelőtt kötelező felszereltséggé vált a kerekek blokkolását megakadályozó ABS, s azóta a menetstabilizátor is minden esetben jár az új modellekhez.
Az alábbiakban az AFP és az Európai Tanács honlapja alapján ismertetjük az Európai Unió és Törökország között pénteken létrejött megállapodás (nyilatkozat) főbb pontjait: