Aki egy meccsen nem is egyszer, hanem egyből kétszer vetődött bele látványosan, messziről, fejjel előre az ellenfélbe. Persze miért ne tette volna, ha a bíró bevette.
Megújult Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége húsvétkor újra megnyitja kapuit a látogatók előtt - közölte Horváth Jenő (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-vel
A választási törvény átfogó megváltoztatására nem lehet számítani a következő országgyűlési voksolásig, ugyanakkor az eljárási szabályok több ponton is módosulhatnak a kormányoldal és az ellenzék kompromisszuma esetén - derült ki pénteken, az Együtt - a Korszakváltók pártja választási témában szervezett budapesti konferenciáján.
A főváros várakozásaival ellentétben legfeljebb részben fogja finanszírozni a 3-as metró felújítását az Európai Unió - értesült a VS.hu brüsszeli forrásokból. Azt is csak akkor, ha a fennmaradó rész...
Svédországban ismét leégett egy tervezett menekültszállás épülete péntekre virradóan, a rendőrség gyújtogatás lehetőségét vizsgálja - közölte a SVT svéd televízió.
A vállalkozói szektorban központi kérdés, hogy hogyan alakul idén a gazdasági környezet, és hányan férnek hozzá az uniós forrásokhoz. Tudni szeretné, hogy mik az új ciklus forrásaival kapcsolatos...
A hagyományos húsvéti fogások egyéves kor alatt semmiképp sem ajánlottak: a füstölt sonka túl nehéz és sós az éretlen gyomornak, a retek – magas illóolaj tartalmából adódóan – szintén tiltólistás, ahogyan tojást sem fogyaszthatnak bizonyos korukig a gyerekek. Nyugodtan leszögezhető, hogy 9 hónapos kor alatt nagyjából semmi sincs a felnőttek asztalán, amiből a baba is kaphatna, ennél idősebb korban…
Több városban intermodiális csomópontok létesülnek a kormány döntése értelmében, a projektek megvalósításához 42 milliárd forintra van szükség a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.
Egy embert lelőttek, egyet előállítottak a péntek délután tartott rendőrségi akció során Brüsszel Schaerbeek negyedében - közölte Bernard Clerfayt, a kerület polgármestere az RTBF belga közszolgálati televízióban, pénteken.
A választási törvény átfogó megváltoztatására nem lehet számítani a következő országgyűlési voksolásig, ugyanakkor az eljárási szabályok több ponton is módosulhatnak a kormányoldal és az ellenzék kompromisszuma esetén - derült ki pénteken, az Együtt - a Korszakváltók pártja választási témában szervezett budapesti konferenciáján
Sokak szerint a sorozatgyártás kiöli a lelket a tömegtermékekből, s mára már valóban csak az egyedi prémium finomságok esetében engedheti meg egy-egy márka a költséges, mégis gondoskodóbb kézi készítést. A luxusmodelleken kívül a Nissan GT-R motorja is ezen különlegességek közé tartozik, ráadásul egy gyári videónak köszönhetően bepillantást nyerhetünk a sportautó erőforrásának készítésébe.
A Rolling Stones ma ingyenes koncertet ad Havannában. A világhírű rockzenekar fellépése a nyitás újabb jele az 1959 óta elszigetelt kommunista országban.
Régi ismerősként üdvözölhetjük a Fiat vadonatúj modelljét az Autó Pult hasábjain, noha még sosem találkozhattunk vele. A Talento névre hallgató modell fontos űrt fog betölteni az olaszok palettáján, hiszen a Dobló és a Ducato között eddig hatalmas rés tátongott, amit a gyáriak ügyesen foltoztak be a friss modellel.
Öt évre börtönbe zárják és nyolc évre eltiltják a külföldi utazástól azt a szaúd-arábiai újságírót, aki a Twitter mikroblogon közzétett üzeneteiben sértegette az uralkodócsaládot - hívta fel a figyelmet közleményében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pénteken.
Az amerikai erők Szíriában megölték az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet második legfontosabb vezetőjét - jelentette pénteken az NBC amerikai televíziós csatorna és a The Daily Beast című amerikai hírportál
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI pénteken.
Megjelent ma a Pályázatos épületenergetikai felhívás, mely a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára összesen 10 milliárd forintos keretösszeget biztosít. Mindössze 200 helyi...
Rekordméretű vagyonzárat rendelt el a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) az Astra román biztosítótársaság tulajdonosa, Dan Adamescu ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan vitte csődbe a...
A hatóságok által már korábban is körözött Najim Laachraoui volt a második, eddig azonosítatlan repülőtéri öngyilkos merénylő, aki három nappal ezelőtt felrobbantotta magát a brüsszeli nemzetközi repülőtéren - jelentette be a belga szövetségi ügyészség pénteken.
Erőszakos összetűzések történhetnek a lezárt görög-macedón határnál a német szövetségi rendőrség egy nem nyilvános elemzése szerint - írta pénteken a Die Welt című német lap.
Egy végletekig lecsupaszított, kevesebb mint ötszáz génnel működő félig szintetikus baktériumot hoztak létre laboratóriumi körülmények között amerikai kutatók.
Több városban intermodiális csomópontok létesülnek a kormány döntése értelmében, a projektek megvalósításához 42 milliárd forintra van szükség a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent...