Felmentést kért Jozef Rohác, Portik Tamás és két további vádlott ügyvédje az összesen hat halálos áldozattal járó Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-, illetve Cinóber-gyilkosságok ügyében a védőbeszédek során a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Minden eddiginél súlyosabb cukorválság jöhet, mert az El Nino okozta szárazság kemények érintette a világ legnagyobb cukortermelőit, Indiát, Tahiföldet és Kínát. A nyers cukor ára csak idén 9,6 százalékot emelkedett a világpiacon, most van másfél éves csúcson. A rossz hír, hogy a helyzet idén és jövőre várhatóan egyre rosszabb lesz, a szárazság miatt világszerte csökken a termelés. (Independent)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a NAV-val vizsgáltatná és ellenőriztetné a politikusok vagyoni helyzetét. Péterfalvi Attila az InfoRádiónak azt mondta: a parlamenti nyilatkozatok erre nem alkalmasak, ugyanis az Országházban leginkább a politikai érdekek érvényesülnek.
Felszámolás alatt áll az a hálózat, amely elkövette a tavaly novemberi párizsi és a keddi brüsszeli merényleteket, de léteznek további, veszélyt jelentő hálózatok - mondta pénteken Francois Hollande francia államfő.
Ha egyszer egy őserdő közepén találnám magam mindenféle segítség nélkül, akkor a Primitive Technology videóiban látott dolgokra próbálnék meg kétségbeesetten visszaemlékezni, miközben lassan éhen halok.
Kedden Donald Trump és Ted Cruz is nyert egy államot, így egyre jobb esély van rá, hogy egyetlen republikánus jelöltnek se legyen többsége az augusztusi jelölőgyűlésre. És ha így lesz, akkor egy szabályok nélküli, testvérgyilkos kongresszusra számíthatunk, ami felhőtlen szórakozást ígér minden érdeklődőnek!
Az Új Nemzedék Központ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából online felületen fogadja péntektől a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért díj jelöléseit: a díjra négy kategóriában lehet ajánlást tenni a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek és szervezetek elismerésére - tájékoztatta a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága az MTI-t.
Első alkalommal látogatott Pakisztánba pénteken Haszan Róháni iráni elnök: a kétnaposra tervezett utazás első napján helyi sajtóértesülések szerint a kétoldalú egyeztetéseken terrorellenes küzdelemről, a közös határok védelméről és gazdasági projektekről esett szó.
Az InfoRádióban a húsvéti ünnepi hétvégén mások mellett hallható lesz Székely János, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, akivel a húsvét ünnepéről beszélgettünk, Sándor Ildikó néprajzkutató, aki az ünnep hagyományait elemezte, és Kassai Tamás, a Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelő Intézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa, illetve Molitorisz Dániel ortopéd traumatológus…
Szexuális kényszerítéssel és lopással vádoltak meg csütörtökön egy menedékkérőt Kölnben. A 26 éves algériai állampolgár a németországi városban szilveszterkor nők ellen elkövetett zaklatások és rablások első olyan feltételezett elkövetője, aki ellen szexuális bűncselekmény miatt emeltek vádat.
Kínos dolog történt a Microsoft háza táján: a cég létrehozott egy virtuális lányt, akit Tay névre keresztelt. A jófej tinédzsernek programozott mesterséges intelligencia aztán 24 óra leforgása alatt Hitler-imádó, szexmániás ribanccá változott.
A fővárosban és vidéken is akár több mint 30 százalékkal drágábban kínálják a 20-30 négyzetméteres lakásokat. Kínálni persze bármennyiért lehet, a fő kérdés, hogy mennyiért képesek ténylegesen eladni.
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a VDSzSz Szolidaritás pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken...
Hármas robbantásos merényletet követtek el pénteken a dél-jemeni Áden kikötővárosban, legalább huszonkét ember meghalt - közölte egy biztonsági forrás.
Hármas robbantásos merényletet követtek el pénteken a dél-jemeni Áden kikötővárosban, legalább huszonkét ember meghalt - közölte egy biztonsági forrás.
2012, a nyugdíjszabályok változása óta 190 ezer fővel kevesebb ember kap nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Nyugdíjak és egyéb ellátások című kiadványából. A hivatal osztályvezetője elmondta: a nők40 hatása is egyértelmű, mintegy 122 ezren éltek már ezzel a lehetőséggel.
Bár minden esély ellene szólt, mégis világsztár lett: Max Raabe finoman szólva sem egy klasszikus szépség, művészete megértéséhez pedig komoly intelligenciára van szükség. Nem csak a Koldusoperában brillírozik, hanem még Britney Spears-t is hallgathatóvá teszi - áprilisban Európa legizgalmasabb városában ad koncertet. Ajánljuk.
Örökös eltiltást kapott Viktor Csegin orosz atléta edző, akinek több gyalogló tanítványa fennakadt a doppingvizsgálaton. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) bizonyítottnak látta, hogy a tréner tiltott szerekkel segítette sportolóit.
Öngyilkos merénylet történt pénteken a Bagdadtól délre fekvő el-Iszkanderíja városában, legalább 29-en életüket vesztették és 71-en megsebesültek - közölte Falah al-Khafadzsi, Bábil kormányzóság biztonsági főnöke.
Stagnálással nyitott péntek reggel a forint, ezt követően egész nap visszafogott mozgás volt tapasztalható, hiszen nagypéntek miatt a legtöbb nemzetközi tőzsdén egyáltalán nem volt kereskedés. Szinte...
A horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ante Cacic és a védője, Domagoj Vida is tisztelettel beszélt a magyar csapatról, azonban mindketten kijelentették: győzni szeretnének a szombati, budapesti barátságos mérkőzésen.
2012, a nyugdíjszabályok változása óta 190 ezer fővel kevesebb ember kap nyugdíjat, vagy nyugdíjszerű ellátást - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Nyugdíjak és egyéb ellátások című kiadványából. A hivatal osztályvezetője elmondta: a nők40 hatása is egyértelmű, mintegy 122 ezren éltek már ezzel a lehetőséggel.
Hatvan kilogramm vágott dohányt és több mint 2600 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy budapesti családi ház udvarán és annak közelében, a mintegy négymillió forint értékű áru egy részét éppen készültek elszállítani a családtagok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken meghosszabbította Ramzan Kadirov csecsenföldi vezetői megbízatását, a Kremlben tartott találkozójukon Putyin kifejezte reményét, hogy a politikus jelölteti majd magát az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban szeptemberben megrendezendő választásokon.
Több milliárd forint túlórapótlékot fizet ki három évre visszamenőlegesen a MÁV-csoport tízezer munkavállalójának - közölte a VDSzSz Szolidaritás pénteken az MTI-vel.
Mesehősökkel, nyuszikereső játékkal, tojáspatkolással, állatsimogatóval, zenés műsorral és hajtányozással várja a gyerekeket húsvét hétfőn a fővárosi Vasúttörténeti Park, amely a téli szünet után szombaton nyitja meg újra kapuit.