Az évszakra és a közelgő ünnepre jellemző kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységeket ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a következő hetekben - áll az adóhivatal pénteki tájékoztatásában. ...
Új, több törvényre is kiterjedő módosító tervezet jelent meg a kormány honlapján, amely egyebek mellett, az önkéntes pénztárakra, magánnyugdíjpénztárakra, az MNB-re, a biztosítókra és a bankokra...
Meggyilkolták Jurij Hrabovszkijt, a kelet-ukrajnai harcok övezetében tavaly elfogott két orosz katona egyik ügyvédjét - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán ügyvédi kamara.
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó születésének 90. évfordulója alkalmából pénteken a róla elnevezett Budapest Sportarénában.
Nem vezetünk elég jól? – érkezhet a végkövetkeztetés következő hírünk alapján. A felmérések szerint ugyanis az autonóm, azaz önvezető autók kevesebbet fogyasztanának, mint emberek által vezetett társaik, és nem azért, mert lassabbak lennének.
A párizsi merényletsorozat egyik kitervelőjeként számon tartott, majd egy rajtaütés során agyonlőtt Abdelhamid Abaaouddal együtt ítélték el távollétében dzsihadisták toborzásáért tavaly Brüsszelben azt a férfit, akit terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt csütörtökön vettek őrizetbe Párizs közelében - közölték francia rendőrségi források.
Már javában tart a New York-i Autószalon, amely felé globálisan is egyre nagyobb figyelem irányul. A jelek szerint Amerika és Európa kezd közízlés és igények tekintetében egymáshoz közelíteni, ennek folyományaként pedig a tengerentúlon sikeres típusok megérkezhetnek az öreg kontinensre is. Ezúttal a Mazda CX-9 van terítéken.
„Méltán fölháborodást keltene, ha kiderülne, hogy egy tornatanár azt a feladatot adja ki a diáknak, hogy anyaszült meztelenül fussa le a száz métert.” Lencsi apja szerint a magyar jog szerint egy tanár nem írathat dolgozatot egy diák véleményéből és arra osztályzatot sem adhat.
Idén az első két hónapban 10,9 milliárd forintot töltöttek fel a SZÉP-kártyákra, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedés, a költés 26 százalékkal emelkedett és elérte a 10,4 milliárd forintot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Idén az első két hónapban 10,9 milliárd forintot töltöttek fel a SZÉP-kártyákra, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedés, a költés 26 százalékkal emelkedett és elérte a 10,4 milliárd forintot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
A Miniszterelnökség a tervezettnél később nyit meg több uniós pályázatot azért, hogy a pályázók számára elegendő idő jusson a pályázati feltételek megismerésére és a szükséges dokumentumok...
Többen azt feltételezik, hogy a brüsszeli terrortámadásokat végrehajtó testvérpáros eredetileg nukleáris anyagokat készült felhasználni a merényletükhez.
Kilencszáztizenhét szakorvosjelölt pályázott sikeresen az idei rezidensi ösztöndíjprogramokra, így már több mint 3400 rezidens maradt itthon az ösztöndíjprogramnak köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Száztizenkét rendbeli lopás miatt emelt vádat a Pásztói Járási Ügyészség három Pest megyei férfi ellen, akik húsz településen követtek el bűncselekményeket Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.
A nyár közeledtével ismét aktuálissá válik a munkaerő-piacra szabaduló diákok tömegeinek elhelyezése, akik a kisebb-nagyobb zsebpénz reményében keresnek alkalmi állást.
Több vállalat a partnerei helyett tévesen csalóknak utalt pénzt, mivel arról kapott értesítést emailben, hogy partnerének számlaszáma megváltozott, de már maga az email is átverés volt - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank. Fülöp Zsuzsanna felügyeleti szóvivő-helyettes az InfoRádiónak azt mondta: az érintett cégek többsége rendőrségi feljelentést tett.
Édesanyjával indult orvoshoz Szegeden az értelmi fogyatékos Attila. A fúi elszaladt, azóta nem tudni, hol jár. A fiú 17 éves, de egy 7 éves szellemi szintjén van.
Őrizetbe vették azt a fiatalembert, akit a brüsszeli metró kameráinak felvételén láttak a több ember halálával járó öngyilkos merényletet elkövető Khalid el-Bakraoui mellett - írta a De Standaard flamand nyelvű belga napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt - hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását
A kertészet erőteljes, stabil ága a magyar agráriumnak, éves kibocsátásának mintegy hatodát adta a múlt évben - mondta a földművelésügyi miniszter a kertészkedés éve programsorozatot bejelentő pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten