Budapest — Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni a jegybanktörvény módosítását, amit a parlament kivételes eljárásban fogadott el - értesült a Magyar Nemzet.
A nyugati részvényindexek a szerdai záróértékeik közelében tartózkodnak azt követően, hogy Amerikában erős munkaerőpiaci adatot tettek közzé. Februárban 214 ezerrel bővült a nem mezőgazdasági...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta szerdán az Észak-Korea elleni újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket Phenjan január eleji kísérleti atomrobbantására válaszul vezetnek be.
Az Aston Martin DB11 premierjét az egész szakma nagyon várta, hiszen a patinás brit márka teljes palettájának lecserélésére készül, amely folyamatban a szóban forgó modell kiemelt szerepet kap. Noha a legújabb epizódban James Bond a kereskedelmi forgalomban nem kapható DB10-es volánja mögé ülhetett be, az egyszerű földi halandók a 007-es szolgálati autója ihlette DB11-ben találhatják meg…
Húszan először jutottak be a Turizmus Kft. által harmadszorra összeállított TOP50 turizmus listájára, míg húszan már sorozatban szerepelnek rajta. A férfiak dominanciája idén is megmaradt, a...
Párizs — Megdöbbentő: a labdarúgó-válogatott 44 év után újra részt vesz az Európa-bajnokságon, de lehet, hogy a nézők nem szurkolhatnak a stadionokban a mieinkért: a terrorveszély miatt akár drukkerek nélkül is rendezhetnek mérkőzéseket!
Több mint 300 kilométernyi kiemelt közúti fejlesztés megvalósítására írt alá 667 milliárd forint összértékű támogatási szerződést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.
A humánerőforrás-krízis a teljes magyar egészségügyi ágazatra jellemző - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Siófokon, a Magyar Kórházszövetség XXVIII. kongresszusának nyitónapján.
Szerdán ismét 310 alatt indította a napot a forint az euróval szemben, délután végére azonban 311 fölé emelkedett a keresztárfolyam.311 felett a forint 2016.03.02 17:05A nap végére tovább veszített...
Befejeződött az érdemi tárgyalás a bukaresti törvényszéken szerdán abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.
Eddig 720 milliót költöttünk a 2024-es budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányaira. Egy most megszerzett szerződésből kiderült, hogy még két nagyon hasonló anyagot rendel a kormány.
A Magyar Nemzet Online napközbeni értesülései szerint Áder János köztársasági elnök nem fogja aláírni azt a kedden elfogadott jegybanktörvényt, amellyel ellehetetlenítenék az MNB...
Feltétlenül szükséges a horvát határok teljes védelme, ami nem jelenti lezárásukat és nem jelent embertelen bánásmódot a migránsokkal szemben, hanem a horvát nemzetbiztonság érdekeinek védelmét szolgálja - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő szerdán újságíróknak.
Gyorsított eljárásban tárgyalták Veszprémben G. Gyula 39 éves egykori veszprémi válogatott kézilabdázó bűnügyét és vétségét. Mindkét vádpontban elmarasztalták.
Budapest/Győr — Egész biztosan lesz magyar csapat a nőikézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjében (Final Four), hiszen a Ferencváros és a Győri Audi ETO egymás ellen játszik a sorozat negyeddöntőjében.
A medvehagyma az ezerarcú csodanövény, ízre a fokhagyma és a snidling keveréke. Lehet belőle levest készíteni, ízesíthetünk vele bármilyen főételt, készíthetünk vele fűszervajat, jó körözöttbe, tökéletes tésztákba, szószokba, salátákba. Most a legjobb medvehagymás pogácsákat szedtük össze.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta szerdán az Észak-Korea elleni újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket Phenjan január eleji kísérleti atomrobbantására válaszul vezetnek be.
Lengyelország – Talán a legidősebb Subaru tulajdonos címet is kiérdemelné az a 81 éves lengyel asszony, akinek garázsában egy 300 lóerős Subaru WRX STI parkol.
A Real Madridnál felmerült a Juventus-edző Massimiliano Allegri szerződtetésének terve arra az esetre, ha esetleg le kellene váltani a közelmúltban kinevezett Zinedine Zidane-t - írja a La Gazzetta dello Sport szerdai cikkében.
Több mint egymillió euróval támogatja a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) "Szabad légtérhasználat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig" című tanulmányát az Európai Unió. A tanulmány célja, hogy előkészítse a FAB CE tagállamok légterében a szabad légtérhasználat (Free Route Airspace) 2019-re tervezett bevezetését.