Pittsburgh - El akarta távolíttatni az anyajegyét, még rosszabb lett. A szépségtanácsadó lány arca most úgy néz ki, mint aki megégett. Valószínűleg ez is történt.
London – A Daily Mail információi szerint nem kínál új szerződést a Chelsea csapatkapitányának John Terrynek, aki az utolsó bajnoki után hatalmas ünnepelést szervez.
A részvénypiacokhoz hasonlóan a forint is hullámzó teljesítményt mutatott áprilisban, míg a hónap elején az erősödésé volt a főszerep, az utolsó napokban gyengült. Így összességében csak minimális, 0...
Ismét baleset történt Zuglóban a Róna utcában. Ezúttal a a Mogyoródi utcai kereszteződésben, a Katasztrófavédelem központi épülete előtt rohant egymásba két személyautó. A balesetben ketten sérültek meg, őket a mentők kórházba szállítják. A tűzoltók végzik a műszaki mentést. mint megírtuk, ennek a helyszínnek a közelében szenvedett balesetet délelőtt Kiss Gergely olimpikon is.
Obama elnök minapi németországi látogatásán arról beszélt, hogy az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásnak (TTIP) még az idén hatályba kellene lépnie.
Angela Merkel német kancellár megkerüli a szövetségi törvényhozást (Bundestag) egy sor fontos ügyben, így a képviselők a "migránsok tömeges befogadása és a határok feltétel nélküli megnyitása" kérdésében sem dönthettek - kifogásolta egy pénteki írásában az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy tekintélyes politikusa.
Megszületett szerdán a döntés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átszervezéséről - jelentette be Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva.
A külkereskedelmi többlet emelkedésére számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó elemzők a következő hónapok során a márciusi csökkenés ellenére, az éves többlet elérheti vagy meghaladhatja a 8 milliárd eurót.
Szervezeti változtatásokat hajtott végre az OTP-csoport oroszországi leányvállalata, az OTP Bank, vállalati üzletágának megerősítése érdekében - közölte a RIA Novosztyi hírügynökséggel Olga Pervusina, a bank szakigazgatóságának vezetője.
Jelentős, átlagosan 15 százalékos béremelés lesz július 1-jétől a Tesco áruházakban, ennek köszönhetően a szakmunkás bérminimumért foglalkoztatott munkavállalók bére országszerte 143 700 forintra...
A várt 202 ezer helyett csak 160 ezer új nem-mezőgazdasági új munkahely jött létre áprilisban az Egyesült Államokban, míg a magánszektorban 171 ezer a várt 193 ezer fő helyett - derült ki a ma...
Robert Ian Fraser ausztrál fotós nagyon megdöbbent, mikor először meglátta munkája során a fejetlen pingvint. Ön is meg fog. A Déli-sark környékén kellett a hatalmas pingvinpopulációt fényképeznie, mikor meglátta, hogy az egyik állattal valami nincs rendben. Először azt hitte optikai csalódás, ezért lefotózta minden oldalról. Ön szerint?
Az ingatlanügyletekben és ingatlanfejlesztésben mindig is nagy pénzek mozogtak, amit jól mutat, hogy a 100 leggazdagabb magyar listáján 25 szereplő szerezte részben vagy teljes egészben vagyonát az...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén tartott évértékelő beszédében Csányi Sándor elnök mindenkit óvott attól, hogy túlzott elvárásokat fogalmazzon meg a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szerepléséről.
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 713 millió eurónál nagyobb, 806 millió eurós adózott eredményről adott számot az Intesa Sanpaolo. Az Erstéhez hasonlóan a vártnál alacsonyabb hitelezési...
Két korábbi magas rangú dél-amerikai sportvezetőt is örökös eltiltással sújtott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, amely vesztegetésben találta vétkesnek őket.
Robert Ian Fraser ausztrál fotós nagyon megdöbbent, mikor először meglátta munkája során a fejetlen pingvint. Ön is meg fog. A Déli-sark környékén kellett a hatalmas pingvinpopulációt fényképeznie, mikor meglátta, hogy az egyik állattal valami nincs rendben. Először azt hitte optikai csalódás, ezért lefotózta minden oldalról. Ön szerint?
A várt 202 ezer helyett csak 160 ezer új nem-mezőgazdasági munkahely jött létre áprilisban az Egyesült Államokban, míg a magánszektorban 171 ezer a várt 193 ezer fő helyett - derült ki a ma közzétett...
Egy új informatikai rendszernek köszönhetően felgyorsul a rezidensek ösztöndíjának kifizetése - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár.
Az al-Kaida, illetve az ahhoz tartozó an-Nuszra Front nem érdekelt sem a fegyverszünet fenntartásában Szíriában, sem a békés rendezésben, és a jelenlegi helyzetben a fegyverszünet megakadályozása sokkal könnyebb, mint a betartatása - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Ismerjük be, a mosás sosem volt könnyebb feladat, mint most. Csak be kell pakolnunk a gépbe a ruhákat, betenni a mosószert, és a masina mindent elintéz helyettünk! Sajnos azonban nem mindig lesznek patyolattiszták a ruhák... De van egy trükk!
Kényszerleszállást hajtott végre egy motor nélküli siklóernyős Budapest III. kerületében, Óbuda hegyvidéki részén péntek kora délután - tudtuk meg az MTI-től.
A Kúria újabb jogegységi eljárást folytat le a devizahitelekkel kapcsolatban - közölte a legfelsőbb bírói fórum pénteken az MTI-vel. Beláthatatlan következménye lenne a bankszektorra, ha emiatt...
Az egyházfő Károly-díjat kapott az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásért. Annak átvételekor is üzent azoknak, akik bezárják az ajtajukat a menekültek előtt.
Bizonyíték hiánya miatt a szexuális kényszerítés vádja alól felmentette a kölni városi bíróság pénteken azt az algériai férfit, akit elsőként vádoltak meg szexuális bűncselekménnyel a németországi nagyvárosban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban
Bizonyíték hiánya miatt a szexuális kényszerítés és rablás vádja alól felmentette a kölni városi bíróság pénteken azt az algériai férfit, akit elsőként vádoltak meg szexuális bűncselekménnyel a németországi nagyvárosban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban.
Más publikus kormányzati szolgáltatásokat is érintettek a héten a kormany.hu ellen indított támadások - közölte a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) pénteken az MTI-vel
Budapest — Már hazajárnak Budapestre a világ legerősebb női kézilabdacsapatai, mivel a magyar főváros sorozatban harmadik éve rendezi meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét a Papp László Sportarénában.
Budapest – Egymásnak estek a fideszesek Orbán Gáspár miatt, akinek a megtéréséről a Heti Válasz hosszabb írást közölt. Kocsis Máté a párt kommunációs igazgatója ezért a „legelvetemültebb médiamunkások” közé sorolta Borókai Gábort, a hetilap főszerkesztőjét, aki az első Orbán-kormányt kormányszóvivőként segítette.