A zika-vírus szexuális úton is terjed, ám az egyes gyártók által reklámozott speciális óvszerekről azt mondják, hogy az lufifújás, valójában nincs rájuk szükség. A normál óvszer is megteszi.
Több, 2006 és 2010 között Szlovákiában elkövetett alvilági gyilkossággal gyanúsítható embert fogott el a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) e heti dunaszerdahelyi akciójában, 8 ember ellen pedig gyilkosság vádjával eljárást is indított
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társminisztériumok bevonásával hamarosan kidolgozza a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A műsorvezető évek óta odafigyel magára, és mindent megtesz azért, hogy ne csak ő, hanem a családja is egészségtudatosan éljen. Most elárulja, hogyan csinálja!
Az Európai Unióból való kilépése esetén Nagy-Britanniának el kell majd fogadnia, hogy az unióból egyszerűen külső országnak, harmadik félnek tekintik - figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai...
A Moody's Investors Service megerősítette az MKB Bank hosszú lejáratú betéti besorolását, és ezzel egy időben kedvezőre változtatta a kilátásokat. A hitelminősítő egyidejűleg javított a bank alapvető...
A zika-vírus szexuális úton is terjed, ám az egyes gyártók által reklámozott speciális óvszerekről azt mondják, hogy az lufifújás, valójában nincs rájuk szükség. A normál óvszer is megteszi.
Kairó - Az eltűnt egyiptomi repülőgépből származó roncsdarabokat talált az egyiptomi hadsereg a Földközi-tengerben, 290 kilométerre északra Alexandria városától - idézte pénteken az egyiptomi állami televízió a katonaság közleményét.
Hihetetlenül felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van. Ha a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akarunk felszereltetni, ideje beszerezni a megfelelő készüléket.
Oroszország gazdasága teljes mértékben alkalmazkodott a nyugati szankciókhoz - jelentette ki Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Szocsiban pénteken tartott sajtótájékoztatóján.
Érdemes körültekintően kitölteni a személyi-jövedelemadó bevallásokat, és igényelni a nyugdíjpénztári befizetések után járó évi 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forint értékű adó-visszatérítést. A legnagyobb hazai nyugdíjpénztárnál, az OTP-nél összesen 1,1 milliárd forintnyi adó-visszatérítésre jogosultak a tagok a tavalyi befizetéseik után. Ez 30 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi…
Hogy az Uber kontra „sárgák” meccselésnek vajon mi lesz a végkimenetele, e pillanatban megjósolhatatlan, ám ahogy a helyzetet elnézem, a közvélemény egyre kevésbé az időről időre a fővárosi utakon demonstráló, ilyen-olyan követeléseket megfogalmazó szabadcsapatokkal szimpatizál.
Több mint hathavi csúcsra emelkedett a kőolaj világpiaci ára a héten annak eredményeként, hogy világszerte nem várt ellátási zavarok merültek fel a kínálat csökkenését eredményezve.
India - A képeken fiatal Langur majmok játszanak egy meredek szikla peremén, egymás hátán ugrálva, bukfencezve és egymást játékosan csapkodva. A mókás játékban nem csak a fiatal majmócák vettek részt, az idősebbek is beszálltak a szórakozásba.
Hihetetlenül felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van. Ha a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akarunk felszereltetni, ideje beszerezni a megfelelő készüléket.
Alexandria – Bőröndöket, emberi testrészeket és a lezuhant egyiptomi gép roncsait is megtalálták a Földközi-tengerben. Bár a hozzátartozók közül még sokan reménykedtek, hogy szeretteik egyszer csak életjelet adnak magukról, ez az új fejlemény jelentősen letörheti azokat akik hazavárják az utasokat.
Az Európai Unió bevándorlásügyi és belügyminiszterei pénteken megállapodtak abban, hogy könnyebbé és gyorsabbá teszik a vízummentesség szükség esetén történő felfüggesztését. Az úgynevezett...
15 millió forint értékű élelemiszer, és további mintegy 7 millió forint értékű ruha- és cipő adománnyal tudott segíteni a nélkülöző magyar családokon a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata. A Jótevő 2016 program téli-tavaszi krízis időszakot értintő szakaszát a HISZ a héten zárta le, a szervezethez érkező, önkéntes adományoknak köszönhetően több ezer kisgyermekes család terheit tudták enyhíteni a…